A Patriots úgy vágott neki az idei draftnak, hogy egyértelmű volt a cél: minél több segítséget adni a másodéves irányító Drake Maye-nek. Nem volt tehát meglepő, hogy mind a négy top100-as pickjüket a támadósorba ölték. És egyébként ezek sikerültek jobban.
1/4 Will Campbell, OL, LSU
Nem volt a legjobb helyzetben a Patriots, hiszen Hunterért nem sikerült felcserélniük, a blue chip játékosok meg elfogytak, mire sorra kerültek. A következő polcból úgy igazán senki sem ért 1/4-es picket, de legalább a három top10-es OT közül kiválaszthatták a nekik legjobban tetszőt. Campbellről írtunk bővebb ismertetőt is, olvassátok el:
Az elsőkörös értékelőben már leírtam a véleményem a Campbell-pick kapcsán, ami röviden az, hogy nagyon tartok tőle, hogy nem lesz belőle egy jó tackle a profik közt. Történelmi kivételnek számítana ilyen icipici karfesztávval, emellett magasan is tartja magát – ezek a hátrányok pedig meglátszottak a felvételeken is. Egyszerűen túl könnyen beférkőznek a mellkasába és be tudták tolni az irányító ölébe, de befelé is sokszor megverték, sőt még kifelé is. Igazából minden top50-es pass rushernek bőven voltak győzelmei ellene.
Guardban lehet belőle jó játékos, ezt el tudom hinni, de egyrészt sosem játszott ott, másrészt szerintem túl magasan tartja magát hozzá és erőből be tudják majd nyomni, így ezzel kapcsolatban is vannak kérdőjeleim. Az optimista kilátás, hogy Joe Thuney lesz belőle, amivel végülis elégedettek lehetnek majd a Patriots szurkolói, de nem biztos, hogy látom ezt az elit szintet nála guardban, azt viszont nagyon is, hogy tackle-ben hasonlóan átlag alatti lesz, mint Thuney. Ezt viszont nem akarnám a top5-ben vinni, bármennyire okos és jó a hozzáállása, amibe tényleg bele lehet szerezni, ahogy tették ezt Vrabelék is. Nyilván tévedtem már nagyobbat, de én így látom Campbellt, és sokkal inkább Armand Membou-t választottam volna.
2/38 TreVeyon Henderson, RB, Ohio State

Legfrissebb cikkeink
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- 30 millió dollárról mondott le Derek Carr
- Fatukasi marad Houstonban
- Hunter újra elhozza az izgalmat – Jaguars draftértékelő
- Age of Ward – Titans draft értékelő
- A Chiefs lesz a Chargers vendége az első fordulóban Brazíliában
- Nyílt a verseny a Saints három irányítója közt
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Kopi3.14 on Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- Dzsama9 on Egyre közelebb a tush push vége
- Pedro44 on Megölte és elégette barátnőjét az ex-NFL-játékos
Fair. Teljesen egyetertek.
A posztok egyebkent szerintem jok es indokolhatoak, de a koroket felcsereltem volna es masokat hoztam volna.
Majd az ido eldonti ;)
Érdekes, hogy ennek ellenére a legtöbb külföldi szakértőnél abszolut A-/+ volt ez a draft a Patstől.
ha Campbellben magas szintű tackle-t látnék, én is arra értékelném
Tavaly is A- lett a konszenzus draft grade-unk… ez itt meg nem jelent semmit. Abbol a classbol egyedul Maye jott be, de o meg no-brainer pick volt azon a ponton.
A tobbi jatekos pedig egyelore inkabb bust.
Egész pontosan B volt. De nem számít ilyenkor, hogy Dani vagy bárki más mit gondol, mert igazából nem lehet tudni. Nagyon komplex, hogy mit sikerül kihozni valakiből. Amit itt megpróbálnak,, az a fizikai (és sokkal kisebb részben egyéb) paraméterek alapján várható potenciál becslése.
Az NFL korlátozottan tud foglalkozni a játékosok fejlesztésével, (azért vannak üdítő kivételek, és szvsz ez lesz a jövő), így nagyrészben önállóan kell fejlődni. Ha egy csapatnál gyenge a keret, és szerintem a legfontosabb, az edzői stáb, gyenge, akkor nagyon nehéz bizonyítani.
Az igazi draft értékelések a 3-5 év utáni újraértékelések lennének, az mutatná meg, hogy ténylegesen mit tudott a csapat kihozni az adott évfolyamból.
Mi sajnos az elmúlt bő évtizedben borzalmasak voltunk, reméljük (talán kicsit joggal is), hogy erről az évről más lesz majd utóbb a valós bizonyítvány.
Tokeletesen leirtad. Itt most a need, bpa + potencial es eddigi performance talalkozasok alapjan van egy ertekeles adva. Ez alapjan meg nem lehet kijelenteni hogy jo lesz e egy class vagy sem.
15 ota fajdalmas draftjaink vannak. (Maye, gonzo no brainer volt, oket BB kutyaja is vitte volna) egyedul talan Barmore akit ki lehet emelni de nala meg ez a franya nfi jott be. Rajtuk kivul volt par jo iparos, de keves olyan aki mely nyomott hagyott volna.
Talan uj korszak indul