A Panthers egy elég felemás piacon volt túl, de legalább egyértelműen kirajzolódtak, mire kell fókuszálni a drafton. A csapat pedig abszolút hozta a kötelezőt, sőt! Ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor milyen világvége kilátásai voltak a franchise-nak most már lassan nemcsak hogy optimistának lehet lenni, de akár komolyabb középtávú célokat is meg lehet fogalmazni.
Bár nem a legjobban költötte el a pénzét a Panthers, de legalább a támadófal és a belső védőfal miatt már nem kellett aggódnia a draft előtt. A linebacker sem nézett ki rosszul, így leginkább a secondaryre kellett volna fókuszálnia, a legnagyobb hiányposzt pedig egyértelműen a pass rusher volt. A labda túloldalán pedig az elkapónak kellett lennie a prioritásnak, legalábbis én erre számítottam.
Ilyen szempontból a draft class nem volt feltétlenül ideális. Egyetlen kiemelkedő elkapó és pass rusher prospect jelentkezett csak a börzére, illetve ott volt Travis Hunter, aki cornerként és elkapóként is All-Pro tehetséggel rendelkezik. Könnyen elképzelhető volt, hogy a Panthersnek már nem jut blue chip játékos, de végül nagyon szerencsésen alakultak a dolgok és a legjobb, még reális forgatókönyv valósult meg.
1/8 Tetairoa McMillan, WR, Arizona

Legfrissebb cikkeink
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Elég rossz tankönyv lehet,amit etalonnak veszel.Ez egy B- draft jó esetben.
Minuszolóknak mi baja.van? Nfl.com C+-ra értékelte a Carolina draftját.Ehhez képest a B+… Mondjuk annyira nem érdekel