A keretben maradásért küzd a Jets tavalyi 3. körös elkapója
Egy évvel azután, hogy a Jets a 2024-es draft harmadik körében kiválasztotta Malachi Corley-t, már az is kérdéses, hogy egyáltalán megéli-e a 2025-ös alapszakaszt a keretben.
A problémát nemcsak a gyenge újoncéve jelzi – 9 meccsen mindössze 3 elkapás 16 yardért, illetve két futás 26 yardért –, hanem az is, hogy az őt kiválasztó vezetőség már nincs a helyén. Az új stáb pedig egyelőre nem látott tőle eleget. Corley kihagyta az offseason program jelentős részét egy meg nem nevezett sérülés miatt, így hátrányból indul.
„Fel kell vennie a ritmust, valahogy be kell hoznia a lemaradást”
– mondta róla a támadókoordinátor, Tanner Engstrand (via ESPN).
Shawn Jefferson elkapóedző még keményebben fogalmazott:
„Bill Parcells mindig azt mondta: az első dolog, hogy legyél elérhető. Ő viszont eddig nem volt az, és még tanulnia is kell.”
Corley prospectként nagyon megosztó volt, optimistán lehetett benne látni egy szegény ember Deebo Samueljét, pesszimistán viszont valószínűbb volt, hogy megragad a futó és elkapó poszt közt és végül egyikben sem lesz NFL-szintű játékos.
Újoncként a legemlékezetesebb momentuma egy 18 yardos futás volt a Texans ellen, amit a célvonal előtt elhagyott, így touchdown helyett fumble-t vétett.
NO TOUCHDOWN! New York Jets rookie Malachi Corley pulled a DeSean Jackson & DROPPED THE BALL before crossing the goal line on what would’ve been an EASY touchdown! 😳
The ball rolled out of bounds, so it was ruled a fumble that became a touchback for Houston. pic.twitter.com/i2YWdXWPpZ
— BlitzBuzz (@BlitzBuzzX) November 1, 2024
Aaron Glenn vezetőedző hangsúlyozta, hogy van terve Corley-val, de amíg nem egészséges és nem mutat semmit, addig nincs szerepe.
Az idő fogy. Ha nem lép szintet, rövid lehet a New York-i kaland.