Idén is elhozzuk leggyengébb láncszem sorozatunkat, ahol azokat a pontokat keressük minden csapatnál, ahol félremehet a szezon, valamint megvizsgáljuk, hogy mivel tudják esetlegesen ezt kiküszöbölni. Nem feltétlenül csak játékosokat keresünk vagy egységeket, hanem jól kivehető mintákat a csapatokon belül. Most jöhet az AFC West.
Denver Broncos
A leggyengébb láncszem: Skill posztok
Hosszú évek után végre nem a QB kérdéssel kell kezdeni. Bo Nix mutatott biztató dolgokat és egyelőre bőven lehet feltételezni, hogy franchise irányító lesz. Így másik gyenge posztot kell keresni és bármilyen furcsa is, de kevés ilyen van a Broncosnál.
A skill poszt azonban ilyen. Courtland Sutton egy korrekt WR2, Evan Engram ideiglenesen egy jó elkapó tight end. Rajtuk kívül van még pár ígéretes fiatal elkapó, de Marvin Mims, Devaughn Vele és Troy Franklin is egyelőre a bizonyítási fázisban van. Tavaly a legalább 55 targettel rendelkező elkapók közül a Broncos játékosok hozták átlagban a hatodik legkevesebb elkapott yardot és kényszerítették ki a hetedik legkevesebb elrontott szerelést is.
A futószekcióban hasonló a helyzet, nem volt egyetlen igazi elsőszámú futó sem a keretben és még az a Javonte Williams is elment, akiben legalább egykor a lehetőség megvolt. Ez a teljesítményen meg is látszott, mert az első ütközés után átlagban ők hozták az ötödik legkevesebb yardot.
Ezt tudták a csapatnál is, mert a draft második körében egy futó R.J. Harvey, a harmadik körében pedig egy elkapó Pat Bryant érkezett. Bennük lehet némi bizodalom, hogy ezek a statisztikák fejlődnek, de egyelőre ez feltételezés és mindketten inkább harmadik napos tehetségnek voltak prognosztizálva a draft előtt.
Mindenesetre véleményem szerint továbbra sincs egy olyan játékos a keretben, aki egyedül el tudna dönteni nehéz helyzeteket és meg tudna villanni amikor kell.
Miben lehet bízni?

Legfrissebb cikkeink
- Hamarosan Sauce Gardner lehet a történelem legjobban fizetett cornere
- A Ravens alaposan megfizetné második számú tight endjét
- Közel volt a katasztrófa: tűzijáték közben megsérült Najee Harris szeme
- Hová tűnt a régi Chiefs támadósor – és hogyan térhetne vissza?
- Shanahan megszívatta Purdyt: újoncként végigizgulta a keretszűkítést a mostani franchise irányító
- Top10 safety az NFL-ben dolgozók szerint
- Eli Manning feladta, nem lesz a Giants kisebbségi tulajdonosa
- Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kihagyja a szezon elejét a liga (egyik) legjobb támadófalembere
- Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának
- 240 ezer dollárt csaltak ki a Vikings tavalyi elsőkörösének zsebéből
- Top10 belső védőfalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 pass rusher az NFL-ben dolgozók szerint
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Cseh Tibor on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vanekur on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Fanyul23 on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- makosteszta on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése