A “hogyan építsünk bajnokcsapatot” kérdésre nincs egyértelmű válasz, egy Reddit-felhasználó viszont megnézte, hogy az elmúlt 10 évben Super Bowlba jutott csapatok kezdőiben hány százalékban kaptak helyet a saját draftolt, a piacról igazolt és a cserével megszerzett játékosok.
Bár talán elsőre meglepő, de a Patriots támaszkodott a leginkább a draftra. Az 51. Super Bowlt úgy nyerte meg a New England, hogy a kezdő játékosok 68 százalékát Bill Belichick draftolta, de a két évvel később győztes csapat is 64 százalékon állt (és az Eagles elleni vereségkor is 60 százalék volt az arány). Sőt a Rams elleni meccsen a kezdő mindössze 24 százalékát adták a szabadügynökök, ami a legkisebb arány az elmúlt 10 évben.
A Chiefs ezzel szemben bármilyen startégiával képes volt nyerni. A 2022-es és 2023-as idényben 60+ százalékban alkották a kezdőt a saját draftolt játékosok (utóbbinál ráadásul egyetlen cserélt játékos sem volt), az 54. Super Bowlon viszont ez az arány már csak 40 százalékos volt és a piacról érkezett játékosok domináltak (48 százalék). A Bucs ellen elveszített döntőben pedig 52 százalékban érkeztek a piacról a kezdőbe, aminél magasabb arányt csak a Broncos tud felmutatni, amely úgy nyerte meg az 50. Super Bowlt, hogy a kezdők 60 (!!) százalékát a piacról hozták.
Érdemes még kiemelni a Ramst, mint a win now mesterét. A csapat úgy verte meg a Bengalst, hogy a kezdő 16 százalékát alkották cserével megszerzett játékosok, a Patriots elleni vereség alkalmából pedig 20 százalék volt ez az arány – a két legmagasabb az elmúlt 10 évben.

Legfrissebb cikkeink
- Hamarosan Sauce Gardner lehet a történelem legjobban fizetett cornere
- A Ravens alaposan megfizetné második számú tight endjét
- Közel volt a katasztrófa: tűzijáték közben megsérült Najee Harris szeme
- Hová tűnt a régi Chiefs támadósor – és hogyan térhetne vissza?
- Shanahan megszívatta Purdyt: újoncként végigizgulta a keretszűkítést a mostani franchise irányító
- Top10 safety az NFL-ben dolgozók szerint
- Eli Manning feladta, nem lesz a Giants kisebbségi tulajdonosa
- Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kihagyja a szezon elejét a liga (egyik) legjobb támadófalembere
- Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának
- 240 ezer dollárt csaltak ki a Vikings tavalyi elsőkörösének zsebéből
- Top10 belső védőfalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 pass rusher az NFL-ben dolgozók szerint
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Cseh Tibor on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vanekur on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Fanyul23 on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- makosteszta on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
Mi azon meglepő, hogy a Pats a draftoltakra építette a csapatot? BB alapvetően jól kukázott a hátsó körökrben, meg mindig volt pick is dögivel. Csak az első körösek, meg a Wr-ek voltak szarok, de amígy volt Edeleman, meg Gronk addig csak pár jobb elkapó kellett. Viszont a számok alátámasztják, hogy hosszú tváon fenntarthatóan csak a draftól lehet építkezni. Akik többször voltak SB-ben- az elmúlt években azok mind 50 százalék környékén voltak.