A piac és a draft egy jó alap a csapatoknak, hogy fejlődjenek. Azonban nem csak az újonnan érkezőkben lehet keresni egy-egy csapat fejlődésének a forrását. Sokszor a tehetségek már a rosteren vannak, mindössze ki kell hozni belőlük a tudásuk legjavát. Ebben a sorozatunkban olyan játékosokra fókuszálunk, akiknek igazi kitörés lehet az idei szezonjuk. Következzen az AFC East.
Buffalo Bills
Ki lesz breakout játékos?
Dalton Kincaid elkapásokban, yardokban és touchdownokban is visszalépett az újonc szezonjához képest. Ebben azonban a sérülése játszotta a főszerepet. Ugyanis ha nem volumen statisztikákat nézünk, akkor mindenben kicsit jobb volt. Útvonalfutásonként szerzett yardokban 1,51-ről 1,54-re javított, de nőtt az elkapásonként szerzett yardjainak száma, az átlagos passzmélysége és az elkapás után szerzett yardjai is.
Ez tehát azt mutatja, hogy ha nem lett volna a sérülése, akkor egy elég korrekt szezont futhatott volna. Annál is inkább mert a Bills egyre több nehéz csomagot használt, több két tight endes felállásban jöttek ki a pályára. Új fegyver nem érkezett a csapatba, tavaly Shakir volt a legbiztosabb pont, márpedig ő továbbra sem egy nagyon tipikus domináns elkapó, így van hely fellépni mellé/elé. Egyébként a nem látványos dolgokban is előrébb lépett mint a blokkolás például, csak ez elenyésző hányadát tette ki a feladatainak. A Bills várhatóan hasonló rendszerrel érkezik idén, így pedig kiemelt szerepe lehet Kincaidnek.
1. Show Jonnu Smith the money
2. George Kittle is Earth's TE1 if the aliens invade and make us play a game of football to defend the planet
3. Trey McBride and Brock Bowers are quite good
4. Dalton Kincaid propaganda
5. Been drafting a lot of David Njoku and Evan Engram
6. Travis… pic.twitter.com/q6BHPmVcyq— Ian Hartitz (@Ihartitz) June 10, 2025
Ki lehetne még?

Legfrissebb cikkeink
- Hamarosan Sauce Gardner lehet a történelem legjobban fizetett cornere
- A Ravens alaposan megfizetné második számú tight endjét
- Közel volt a katasztrófa: tűzijáték közben megsérült Najee Harris szeme
- Hová tűnt a régi Chiefs támadósor – és hogyan térhetne vissza?
- Shanahan megszívatta Purdyt: újoncként végigizgulta a keretszűkítést a mostani franchise irányító
- Top10 safety az NFL-ben dolgozók szerint
- Eli Manning feladta, nem lesz a Giants kisebbségi tulajdonosa
- Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kihagyja a szezon elejét a liga (egyik) legjobb támadófalembere
- Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának
- 240 ezer dollárt csaltak ki a Vikings tavalyi elsőkörösének zsebéből
- Top10 belső védőfalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 pass rusher az NFL-ben dolgozók szerint
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Cseh Tibor on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vanekur on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Fanyul23 on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- makosteszta on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Cseh Tibor on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése