Connect with us

Magyar foci

ELF: Berlinben is kikapott az Enthroners

A német főváros szívében, a Berlin Thunder otthonában lépett pályára a Fehérvár Enthroners az ELF 5. fordulójában. A korábbi csoportellenfelek jól ismerték egymást, ám ezúttal is a házigazdák diktálták a tempót. A Berlin hatékony támadójátéka fokozatosan felőrölte a magyar csapat ellenállását, és bár az Enthroners ezúttal három touchdownt is szerzett, a Thunder magabiztos, 38–21-es győzelemmel tartotta otthon a győzelmet.

A két csapat korábban egy divízióban szerepelt, így nem idegenek egymás számára. Azóta viszont a Berlin Thunder jelentős változásokon ment keresztül, több meghatározó játékos is távozott a keretből, ami érezhetően nyomot hagyott az idei teljesítményükön. A Fehérvár elleni mérkőzést három egymást követő vereség előzte meg, és a csapat nehezen találta meg a tavalyi formáját. Most azonban hazai közönség előtt sikerült új lendületet venniük, és megszakították negatív sorozatukat.

Fotó: Enthroners Twitter

A mérkőzés

A találkozót a hazai Berlin Thunder kezdte támadással, és már az első drive során eredményesnek bizonyultak. Egy tíz játékból álló, magabiztos támadássorozat végén a futó Samuel Jones (#10) tört be a célterületre, megszerezve a meccs első pontjait. A kétpontos kísérlet azonban sikertelenül zárult, így maradt a 6–0-s állás. Nem sokkal később az irányító Jakeb Sullivan (#7) egy látványos, 53 yardos futással növelte a hazai előnyt, miközben az Enthroners támadósora két rövid, eredménytelen drive után kénytelen volt visszaadni a labdát.

A második negyedben sem változott a játék képe, a Berlin ezúttal Sullivan és Brandon Polk (#13) összjátékából szerzett touchdownt, amit Adrian Peter (#23) kétpontos kísérlete követett sikerrel. A Fehérvár részéről Hegedűs Máté (#10) próbált ritmust találni, ám egy megpattanó passzát a védő Emmanuel Delgado (#33) szedte le és bár ezzel a lehetőséggel nem tudott élni a Thunder, egy újabb elhalasztott lehetőség a vendég csapat részéről. A félidő végén végül megtört a magyar csapat pontcsendje, Cameron Gillis (#19) egy 28 yardos mezőnygólt értékesített, amivel végül 21-3-ra módosult az állás a félidei szünetre.

A harmadik játékrészben a vendégek szereztek először pontokat. Hegedűs Máté egy hosszabb drive végén a szélen megtalálta az amerikai import Rashad Stillt (#11), aki bevitte a labdát a célterületre, az extra pont azonban kimaradt. A hazai csapat azonban gyorsan válaszolt, ezúttal Tyler Foster (#2) kapta el Sullivan passzát, visszaállítva a három touchdownnyi különbséget.

A záró negyedet a Thunder kezdte pontszerzéssel, Nils Schauer egy 21 yardos mezőnygóllal növelte a hazai előnyt. A végjátékra azonban újra erőre kapott az Enthroners, amikor is ismételten Rashad Still (#11) villant, megszerezve második touchdownját is. Ezt követően a magyar védelem is előlépett, Miles Butt (#23) lehalászta Sullivan passzát, így újabb esélyhez jutott a fehérvári offense. A felzárkózás azonban elmaradt, mivel egy elhibázott passz a védő Jonas Gacek (#9) kezében landolt, aki visszahordta azt a célterületre, gyakorlatilag lezárva ezzel a találkozót. A végén még egy újabb Enthroners-touchdown is született, Hegedűs ezúttal Jon Cole-t (#26) találta meg az endzone-ban, beállítva a 21–38-as végeredményt, bár ennek a végkimenetelre már nem volt hatása.

Összegzés

A Fehérvár Enthroners újabb nehéz mérkőzésen van túl, és még messze a szezon vége. A csapat küzdelmes idénye tovább folytatódik, de pozitívumként mindenképp kiemelendő az elkapó Rashad Still teljesítménye és a negyedik negyedben mutatott fellángolás.

A magyar csapat következő küzdelmére két hét múlva szombaton (június 28) kerül sor, amikor is ismételten hazai pályán fogadják a Wroclaw Panthers alakulatát azzal a reménnyel, hogy vissza vághatnak az első héten elszenvedett vereségért.

Minden mérkőzésnek a Highlights összefoglalója elérhető az ELF YouTube csatornáján: https://www.youtube.com/@EuropeanLeagueofFootball

 

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x