Két évre 12,5 millió dollárért hosszabbított a Steelers DeShon Elliott-tal. Mindezt úgy, hogy a safety a holtszezon elején élesen bírálta a csapat Aaron Rodgers iránti érdeklődését, egy nyilatkozatában konkrétan azt mondta, hogy „Hagyjuk csak az öregek otthonában.”
Elliott a 2018-as draft hatodik körében került a ligába, a Ravens választotta ki. A DB négy évet töltött Baltimore-ban, majd megfordult a Lionsnál és a Dolphinsnál is, mielőtt 2024-ben aláírt egy két évre szóló, 6 milliós szerződést a Steelersszel, most tehát megduplázta a fizetését.
A 28 éves védő az első idényében 15 meccsen játszott, ebből 14-szer kezdőként. Coverage-ben nem olyan jó, de az elmúlt években a liga egyik legjobban szerelő játékosa volt (tavaly 117 szerelési kísérletből csak kettőt rontott el), futás ellen pedig elit közeli teljesítményt tett le az asztalra.

Legfrissebb cikkeink
- Hamarosan Sauce Gardner lehet a történelem legjobban fizetett cornere
- A Ravens alaposan megfizetné második számú tight endjét
- Közel volt a katasztrófa: tűzijáték közben megsérült Najee Harris szeme
- Hová tűnt a régi Chiefs támadósor – és hogyan térhetne vissza?
- Shanahan megszívatta Purdyt: újoncként végigizgulta a keretszűkítést a mostani franchise irányító
- Top10 safety az NFL-ben dolgozók szerint
- Eli Manning feladta, nem lesz a Giants kisebbségi tulajdonosa
- Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kihagyja a szezon elejét a liga (egyik) legjobb támadófalembere
- Különös sztorija van Amon-Ra St. Brown mezszám-választásának
- 240 ezer dollárt csaltak ki a Vikings tavalyi elsőkörösének zsebéből
- Top10 belső védőfalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 pass rusher az NFL-ben dolgozók szerint
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Cseh Tibor on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vanekur on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Fanyul23 on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- makosteszta on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Cseh Tibor on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése