Connect with us

Hír

Nem kell költöznie a Bengalsnak

Nem kell költöznie a Cincinnati Bengalsnak: a csapat és Hamilton megye új megállapodást kötött, amely legalább 2036 júniusáig biztosítja, hogy a franchise a belvárosi Paycor Stadiumban maradjon. A megállapodás további tíz opciós évet is tartalmaz (5×2 felosztásban), így akár 2046-ig is kitolódhat a csapat jelenlegi otthonának használata – írja a Cincnnati Enquirer. Sietni kellett a megállapodással, ugyanis június 30-án járt le a 2025 végén lejáró szerződés meghosszabbításának határideje.

Ráadásul fel is újítják a létesítményt, hiszen a megyei bizottság megszavazta az új, 470 millió dolláros projekt alapelveit. A stadiont 2000-ben adták át (akkor még Paul Brown Stadium néven), az azóta eltelt 25 év után időszerűvé vált a modernizáció. A beruházásból 350 milliót Hamilton megye áll, míg a Bengals és az NFL 120 millió dollárt tesz hozzá.

Az új bérleti szerződés szerint a Bengals az első három évben évi egymillió, azt követően pedig évi kétmillió dollár bérleti díjat fizet. Az opciós hosszabbítások során most először a megye is aktiválhat egyet, ha a Bengals legalább a 24. helyen áll a liga bevételi rangsorában.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x