Travis Kelce: Nem kellett sokat gondolkodnom a folytatáson
Travis Kelce ugyan már 35 éves, de még érzi magában az erőt arra, hogy magas szinten teljesítsen. Sőt olyannyira megjött a kedve a játékhoz, hogy azt sem zárja ki, hogy jövőre is játszani fog.
„Szeretem a futballt. Nem is nagyon gondolkodtam a visszavonuláson. A barátaim, a családom, a csapattársak, a szakmai stáb – minden egyes nap öröm ide bejönni dolgozni. Tudom, hogy öregszem, de még mindig úgy érzem, hogy maradt még a tankban. Egy év van még a szerződésemből, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. A Chiefs tudja, mennyire szeretem ezt a szervezetet, és nem látom magam máshol játszani”
– mondta Kelce a minicamp tegnapi sajtótájékoztatóján.
A tight end az elmúlt két évben már nem játszott olyan magas szinten, mint pályafutása csúcsán, de ez érthető is az ő korában. Ezzel együtt 190 elkapásból 1807 yardot és nyolc TD-t tett be a közösbe 2023 óta, amivel még mindig a posztja legjobbjai közé tartozik. Ha jövőre is játszani szeretne, akkor alighanem a Chiefs ebben partner lesz.