Aaron Rodgers különc viselkedése nemcsak a pályán, de a pályán kívül is képes kiborítani az embereket. DeMaurice Smith, a játékosok szakszervezetének (NFLPA) egykori igazgatója a hamarosan megjelenő könyvében (Turf Wars) rendkívül kritikus hangnemben ír a legendás irányítóról (via PFT).
Smith szerint Rodgers a 2020-as kollektív szerződésről szóló tárgyalások alatt „elszigetelt és lekezelő” volt. Az egyik játékosgyűlésen például leghátul ült, látványosan sóhajtozott, majd teátrálisan kivonult a teremből. Összességében pedig inkább ártott, semmint segítette volna a játékosok ügyét.
De nem csak a meetingeket volt díva, úgy általában nagyon nehéz eset volt. Smith a könyvében konkrétan azt írta, hogy Rodgers egyszer üzent neki, hogy hívja vissza, amire az egykori NFLPA-vezér csak annyit gondolt magában
„Inkább szaladnék ki az autók közé.”

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
“De nem csak a meetingeket volt díva, úgy általában nagyon nehéz eset volt. Smith a könyvében konkrétan azt írta, hogy Rodgers egyszer üzent neki, hogy hívja vissza,…” – ha jól értem visszahívást kért, ez döbbenet.