Connect with us

Hír

Belichick egyszer majdnem megríkatta Stephon Gilmore-t

Stephon Gilmore nemrég elmondta, hogy 2025-ben is pályára lépne – persze csak a megfelelő csapatban. Első öt évét a Billsnél töltötte, majd a Patriots igazolta le, ahol Super Bowlt is nyert és az Év Védője lett. Azonban most megosztotta a történetet, hogy először úgy érezte, rossz helyre került. Gilmore a The Money Down podcastban mesélt arról, milyen sokkoló volt első találkozása Bill Belichick kritikájával: szó szerint majdnem sírva hagyta el a meeting roomot.

„Tesó, úgy kiosztott, majdnem elsírtam magam. Press coverage-ben voltam az elkapón, aki egy egy bunch útvonalat futott, engem meg egy pickkel kivettek a játékból [egy másik elkapó elzárta az útját]. A következő meetingen szétcincált. Majdnem elsírtam magam, nem fogok hazudni.”

Gilmore bevallása szerint a vécében próbálta összeszedni magát, de azt is hozzátette:

„Egy dolgot elmondhatok: soha többet nem kaptam picket azután.”

Belichick módszere nem ismer kivételeket – Tom Brady is rendszeresen kapott a fejére. A cél: mindenki tudja, senki sincs biztonságban, ha hibázik. A taktika nem mindig sikeres (sőt, általában inkább nem), de New Englandben működött, mert Belichick sok gyűrűvel tudta bizonyítani eredményességét.

Gilmore ma már inkább mosolyog rajta – de akkor nem volt vicces.

2 Comments
5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Cseh Tibor
Cseh Tibor
2025-07-05 10:08

Ez a c8m elég Chuck Norrisosra sikerült.Helyes szóhasználat a megríkatta lenne.

atis123juve
atis123juve
Reply to  Cseh Tibor
2025-07-06 15:05

Ugyanezt akartam írni. A megsiratta esetén Bellichick sírt volna.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x