Connect with us

Prémium cikkek

Miért kell hosszabbítani Lamar Jacksonnal, amikor eszméletlenül sokat keres?

A Ravens nagyon sokáig húzta Lamar Jackson megfizetését, ami miatt végül pórul is járt a franchise, a többszörös MVP irányító ugyanis brutálisan jó szerződést kapott. Most viszont mintha ezt akarná kompenzálni a csapat, ugyanis minimum egy, de inkább két évvel korábban akarnak új szerződést adni a QB-nak, mint ahogy az indokolt lenne. 

Jackson 2018-ban került a Ravenshöz az első kör utolsó választásával. Eleinte kis túlzással nem volt több, mint egy jobban passzoló futó, azóta viszont már kétszeres MVP és háromszoros All-Pro – nem túlzás azt állítani, hogy ott van a liga három legjobb irányítója között. A Baltimore viszont nagyon lassan szánta el magát a hosszabbítás mellett.

A QB már a második szezonjában a liga legértékesebb játékosa lett, ehhez képest nemhogy a harmadik idénye után nem kapott egy új szerződést, de a Ravens még az ötödik éves opciójával is játszatta. Az újonc szerződése lejárta után pedig franchise taget kapott, érdeklődés viszont nem volt iránta egy feltehetően szabályellenes tröszt miatt, így végül Jackson piaci verseny nélkül maradt Baltimore-ban. Panaszkodnia viszont így sem kellett, ugyanis bár papíron csak 52 millió dolláros fizetése van, a 2023-as szerződéskötése óta egyetlen ember sem keresett többet nála az NFL-ben.

Ez nagyon fog fájni – A Dak Prescott szerződés

A Ravens időhúzásának egy 5 éves, 260 millió dolláros szerződés lett az eredménye. A csapat effektíve visszamenőleg is megfizette Lamart, még ha a teljesen garantált szerződést sikerült is megúszni.

Az alábbi képen is látszik, hogy Jackson szerződése a gyakorlatban a 2025-ös idényig bezárólag garantált, sőt még a 2026-os fizetéséből is garantáltan meg fog kapni 29 millió dollárt. Az NFL-es szokásjog alapján idén még csak fel sem merülne a hosszabbítás gondolatának szikrája sem, hisz teljesen garantált tartalmai vannak még a kontraktusnak.

 

Legkorábban jövőre lenne értelme elkezdeni tárgyalni, hisz Jackson fizetésének nagyjából fele már nem garantált, a Ravens is tudna szabadulni tőle, sőt a cap hit is elég nagy. Két évvel a szerződés lejárta előtt amúgy is rendben levő elkezdeni a tárgyalásokat, de mivel 52 millió dolláros fizetésről van szó, akár el is húzhatná a Baltimore – pláne hogy ezt az 52 milliót amúgy is kb. már februárban odaadnák Jacksonnak aláírási bónuszként, mert 74 millió dolláros cap hitje lenne (a képen lévő roster/opciós bónuszokat elosztották előre öt évre, így növelve a QB cap hitjét).

A gyakorlatban tehát még két évig van garantált szerződése Lamarnak, vagyis sietni nem kell vele sehová. Ráadásul az irányító beleegyezése sem kell ahhoz, hogy a fizetését előbb kapja meg aláírási bónusz formájában 2026-ban, még mindig ő viszi haza a második legtöbb pénzt, vagyis a normál ügymenetet látva teljesen érthetetlen, hogy miért akar vele már most hosszabbítani a Ravens.

Milyen szerződést kaphat Lamar?

Egy QB jelenleg akkor lesz a liga legjobban kereső játékosa a posztján, ha olyan szerződést köt, ami

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment
5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x