Connect with us

Hír

Nem hívták le az opcióját, és még a mezszámát is elvették Trey Lance-től

Ahogy Justin Fieldsnek, Zach Wilsonnak és Mac Jonesnak, úgy a 2021-es draft egy másik első körös irányítójának, Trey Lance-nek sem hívják le az ötödik éves opcióját – számolt be az ESPN.

Lance-ért annak idején három első kört adott fel a 49ers, majd két évvel később mindössze egy negyedik körös cetliért passzolta el a Cowboyshoz. Az ötödik éves opciója $22,4 milliót jelentett volna számára garantáltan a 2025-ös szezonra, így nyilvánvaló volt, hogy a dallasiak ezt nem fogják lehívni, hiszen ennek töredékét éri a cserepadot koptatva. Ráadásul ugye a Cowboysnál jelenleg Dak Prescott úgy foglal $40,1 milliót a 2025-ös sapkából, hogy nem is áll szerződés alatt. Így jelen állás szerint Prescott és Lance is szabadügynök lesz, sőt a harmadik számú Cooper Rush is, szóval kérdéses a dallasiak jövője a poszton.

Szegény embert az ág is húzza jelszóval Lance elvesztette az eddig viselt 15-ös mezszámát is, ez ugyanis a frissen igazolt Ezekiel Elliottnál kötött ki, aki korábban a 21-est viselte a Cowboysnál.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x