A Dolphins majd hétfő este játszik a Titans ellen, így egyelőre nem kellett sietniük a kezdő irányítójuk kinevezésével, de lassan eljön ennek is az ideje. Ugyan Mike McDaniel főedző szerint még korai meghozni ezt a komoly döntést, de van egy elképzelése arról, hogyan alakulhat a helyzet. A helyi beat writerek viszont úgy gondolják, hogy a nemrég leigazolt Tyler Huntley a favorit a kezdőre – kivéve ha az edzők úgy látják, hogy nem érti még eléggé a rendszert.
Tua Tagovailoa múlt héten került IR-re az agyrázkódása miatt, a helyén pedig borzasztóan teljesített Skylar Thompson, aki még meg is sérült, így kérdőjeles a bevethetősége – McDaniel elmondása szerint eléggé fájdalmas az irányító bordasérülése. A helyére Tim Boyle állt be, ő is opció a kezdőre, de a favorit tényleg a múlt héten leigazolt korábbi Ravens-QB lehet.
Huntley-t egyébként a Browns igazolta le tavasszal, de a négyfős versenyben ő maradt alul (talán pénzügyi okokból is Dorian Thompson-Robinsonnal szemben), így kivágták. A Ravensnél egész jól szállt be annak idején Lamar Jackson sérülése esetén, komikus módon a szurkolók szavazatainak és a sok lemondásnak köszönhetően Pro Bowler is lett 2022-ben. Eddig 10 kezdő meccse van az NFL-ben, 10 TD mellé 8 INT-t dobott.
Legfrissebb cikkeink
- Az NFL legcsúnyább holdoutjai
- A Chargers és a Ravens is megpróbálta megszerezni Justin Fieldset a holtszezonban
- Tyler Huntley lehet a Dolphins kezdő irányítója a héten
- Atlantában lehet a 2028-as Super Bowl
- Malik Nabers elképesztő bemutatkozása
- A Cowboys győzelmével indult a 4. forduló
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 3. forduló
- Jó esély van Jordan Love visszatérésére
- Úgy néz ki Justin Herbertnek nem kell kihagynia a Chiefs elleni rangadót
- Contender vagy Pretender – ki mennyire jó a 3-0-s csapatok közül?
- Ősi NFC East-rivalizálással indul a 4. forduló
- Alex Singelton és Justin Jones szezonja is véget ért
- A Commanders és a Panthers egyik fontos játékosa is megsérült
- Khalil Shakir egy elkapásra van egy őrült rekordtól
- Playoff ranking #3
Legutóbbi hozzászólások
- F.Krisztian on Jó esély van Jordan Love visszatérésére
- Kopi3.14 on Contender vagy Pretender – ki mennyire jó a 3-0-s csapatok közül?
- ThySoul on Contender vagy Pretender – ki mennyire jó a 3-0-s csapatok közül?
- bodocska on Playoff ranking #3
- AntalKovacs21 on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- ThySoul on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- Csakeztne on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- Pedro44 on A Bills felmosta a padlót a Jaguarsszal, a Commanders megverte a Bengalst!