Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Ja’Marr Chase

Három kiemelkedő elkapó prospect van az idei classban, akik közül az egyik Heisman trófeát nyert, a másikat pedig Tyreek Hillhez hasonlítják. Első ránézésre mégis pont az az egy tűnik a prototípus elsőszámú elkapónak, aki opt-outolt az év elején, ennek ellenére top10-es tehetségként kezelik. Mellesleg neki van a legnagyobb esélye arra is, hogy az első választott legyen a posztján. Ja’Marr Chase annak ellenére lehet top3-as választás az idei börzén, hogy lényegében egyetlen évet láttuk játszani. Nézzük meg, miért.

Chase már a középiskola alatt tehetséges játékos volt, legtöbb ügynökségnél négy- vagy ötcsillagos tehetségnek számított. Ennek megfelelően elég sok kérője volt a Power 5 egyetemi csapatoktól, akik közül ő végül az otthonához közel eső LSU Tigerst választotta. Első évében még javában folyt a csapatnál az offense építése és mivel ő még csak freshman volt, ezért nem használta agyon a csapat. Így is akadt azonban 23 elkapása 313 yardért és szerzett 3 touchdownt is.

Többek között ezen idő alatt is megmutatta, hogy tehetséges játékos és a következő évben a Joe Brady által összerakott offense-ben ő is főszerepet kapott. Az LSU csodálatos szezonját mindenki jól ismeri és Chase az ismeretlenből az NCAA legjobb elkapójává nőtte ki magát mindössze egy szezon alatt. 84 elkapásból franchise rekordot jelentő 1780 yardot szerzett és 20 touchdownt is lehúzott. Joe Burrow-nak pedig az elsőszámú elkapójává lépett elő. A szenzációs 2019-es évet követően aztán vártuk, hogy 2020-ban mit mutat, de a járvány miatt az opt-outot választotta. Ez a kimaradt év azonban nem csökkentette az értékét és erre minden indok meg is van.

Egyértelmű pozitívumok

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Chase az LSU támadósorában főleg a szélen állt fel, a snapjainek a 85%-át itt töltötte. Nem a legnagyobb darab játékos és nem is félelmetes a sebessége, így elsősorban abból élt, hogy a Brady által felrajzolt játékokban tökéletesen futotta meg az útvonalakat. Nagyon kifinomult a route futási technikája, figyel a részletekre és a megfelelő pillanatban vág befele, fordul vissza, csinál meg egy stop and go mozdulatsort, aminek a segítségével gyorsan szeparálódik.

 

A route-tree teljes választékát nem kellett használnia, de rövid karrierjéhez képest sok útvonalat tud. Slotból ugyan keveset indult, de itt is hatékony tudott lenni, a targetjeinek több mint 85%-át lehúzta, ha belülről indult. Nagyon kevés felesleges mozdulattal játszik, nagyon könnyed a mozgása.

 

A jó útvonalfutásának köszönhetően sokat kapta üres területen a labdát és ekkor mutatkozik meg játékának egy másik erős oldala, méghozzá hogy labdával a kezében különösen veszélyes. Jól lát a pályán és tudja merre tud magának extra területet szerezni. Igazi playmaker, aki kezében a disznóbőrrel sem lassabb, mint nélküle. Könnyedén gyorsít fel vagy éppen lassít le, közel úgy fut a játékszerrel, mintha ott sem lenne.

A játékintelligenciájával kapcsolatban sem lehet sok kérdésünk. Amellett, hogy kiválóan lát a pályán, érti a játék fontos elemeit is. Jól érzékeli, hogy milyen szögben tudja legkönnyebben lerázni a defensive backeket, mikor csináljon egy spin move-ot, mikor fékezzen be vagy épp változtasson hirtelen irányt. Intelligensen találja meg a zónák közti réseket is, de azt is tudja hogyan verje meg emberezésnél a védőjét.

Bár az igazi erőssége a könnyű szeparálódás, de nagyon messze állunk az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy erre van szüksége, hogy igazán hatékony tudjon maradni. Chase ugyanis contested elkapásoknál is extrán hatékony, 50-50 labdákból többször jön ki győztesen, mint azt a termete garantálná.

 

Ez több dolognak is köszönhető. Egyrészt kiválóan képes követni a labdát a levegőben és kiváló érzékkel ugrik fel a labdáért, így magasabb védők mellett is ő tudja először megérinteni a játékszert. A kezei elsőrangúak, nagyon kevés dropja volt karrierje során és nehéz kiütni is a kezéből a játékszert. Playmaker cornerek ellen egyértelmű termetbéli hátrányban lesz, akik ellen már nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy mindig győztesen jön ki a párbajból.

Bár a későbbiekben lesz róla szó, hogy nem a leggyorsabb játékos, de mégis kiválóan használható mélységi útvonalaknál is, mert tudja, hogyan rázza le és tévessze meg a védőjét. A 2019-es szezonban 21.2 yardot kapott el elkapásonként, ami egészen kimagasló.

Ahhoz képest, hogy nem egy fizikális szörny, jól tudja használni az erejét és fizikális játékos a játék mindent pontján. Felveszi a küzdelmet a jammelés ellen, de az elkapási ponton is agresszív. Nagyon jó a morálja, nem adja fel a küzdelmet és nehéz elvenni a kedvét a játéktól is.

 

Kisebb kételyek

Az előző témakörnél maradva egy olyan kisebb félelem van, hogy a nagyobb darab cornerek, akiknek a kellő tapasztalata is megvan, egyszerűen magasságbeli főlényből nem fogják hagyni érvényesülni, illetve a Red Zone-ban nem lehet majd teljesen domináns célpont.

Az egyetlen domináns évében egy teljes gázon lévő támadósorban parádézott, ahol nagyon sok tehetséges játékos vette körül, kiváló edzői gárda és irányító játék segítette, így felmerülhet, hogy mennyit profitált ebből. Ezeket a kérdéseket homályosítja, hogy saját csapatán belül is ki tudott emelkedni, a tavaly majdnem rookie of the year címet szerző Justin Jeffersont is másodhegedűs székbe kényszerítette.

Félelmek

Azt már korábban említettük, hogy kiülte a tavalyi évet, így pedig nem csak rozsdás lehet kicsit a játéka, de lényegében egyetlen egy év mintája áll előttünk, amikor a teljes LSU gépezet álomszerűen működött. Nem láttuk, hogy konzisztensen képes-e domináns, elsőszámú elkapó lenni vagy csak egy kicsúszott év volt-e tőle. Az egy év kihagyás bizonyára ki fog hatni a játékára, a kérdés, hogy mennyi idő kell neki a belerázódáshoz.

A sebességével kapcsolatban vannak kérdések, mert bár képes gyorsan irányt váltani, de nem egy igazi speedster. Az igazán jó sebességű cornerek ellen nyers gyorsaságból nem fog nyerni, a route runningját kell használnia majd a hosszú útvonalaknál is.

Konklúzió

Összeségében Chase az elmúlt évek legjobb elkapóprospectjének tűnik, a játék szinte minden elemében kiemelkedő, igazi elsőszámú WR matéria mind mentalitásában, mind játéktudásában. Az egyetlen valamirevaló félelem vele kapcsolatban, hogy mindössze egy év után kell ezt mondanunk róla, és láttunk már tiszavirág életű tündökléseket. Bizonyára az opt-out sem tesz jót a teljesítményének, de ettől kevésbé lehet félteni. Talán lassabban indul majd be a karrierje, de hasonlóan domináns játékot várhatunk tőle a szezon második harmadától tekintve, mint Jeffersontól tavaly.

A szabadügynökpiac lezárulása előtt rettentően nehéz megmondani, hogy merre kellhet el, mert már a harmadik helyen kiválaszthatja a Dolphins, ha nem sikerül lecserélniük. Akár egy nagy egymásra találás is lehet Burrowwal a Bengalsnál, de az egész biztos, hogy nem csúszik ki a top8 pickből.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!