Connect with us

Beharangozó

Edzőtábori csaták – AFC East

Holnap éjszaka kezdetét veszi az előszezon, és ugyan az AFC East csapatai most még nem érdekeltek a küzdelmekben, az edzőtábor már javában tart, és mindegyik franchise-nál találunk olyan csatákat, amik érdekesnek ígérkeznek és kezdőkről dönthetnek a következő egy hónapban. 

Buffalo Bills

Mi számít a legnagyobb csatának? 

Egy klasszikus egy az egy elleni csatát választottam itt (nem lesz ez így minden csapatnál), méghozzá a második számú cornerback posztért Tre White túloldalán.

Az egyik versenyző Levi Wallace, aki draftolatlan újoncként 2018-ban nagyon gyorsan bekerült a kezdőbe (így hozta a szükség Vontae Davis visszavonulásával), de azóta megtartotta a CB2 pozíciót. Minden évben úgy vágott neki a csapat a holtszezonnak, hogy hoznak neki vetélytársat, azonban mindig ő kerekedett felül limitált atletikussága ellenére is. Azonban még így sem adott neki a Bills RFA-tendert, hanem még egy annál is olcsóbb, $1,75 milliós szerződéssel tartotta meg – ami lássuk be, kezdő cornerhez mérten nagyon kevés.

Az idei kihívója a tavalyi hetedik körös Dane Jackson, aki tavaly be sem került az 53 fős keretbe, a gyakorlócsapatban kezdte az évet, sőt, egy percig sem volt a hivatalos aktív keret tagja. A Covid miatti enyhített szabályoknak köszönhetően azonban 5+2 meccsen is pályára lépett és biztató is volt a játéka (kétszer volt kezdő, mindkétszer interceptiont szerzett). A várakozások szerint Wallace megint meg tudja tartani a kezdőt, de azért nem lenne meglepő, ha Jackson beelőzné.

Hol várható még versengés? 

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

futóknál a tavalyi és két évvel ezelőtti harmadik körös pick, Devin Singletary és Zack Moss küzd a stáb minél nagyobb bizalmáért. A tight endeknél Jacob Hollister próbálja kiszorítani a draft pozíciójához képest nagyon alulteljesítő Dawson Knoxot. Guard poszton hasonló a helyzet, az alulteljesítő Cody Fordot próbálja kiszorítani Ike Boettger és Forrest Lamp. Az elkapóknál Gabriel Davis esetleg megpróbálhatja kiszorítani Emmanuel Sanderst, de talán érdekesebb lesz a WR5-6 posztokért folytatott harc Isaiah McKenzie, Isaiah Hodgins, Marquez Stevenson, Jake Kumerow és Brandon Powell közt.

A legérdekesebb kérdés viszont szerintem a pass rusher poszton keresendő, ott ugyanis nagyon sok szájat kellene etetni. Jerry Hughes helye fix az egyik szélen, eddig oké. De akkor a túloldalra ott van a veterán Mario Addison, a tavalyi második körös AJ Epenesa, az idei első körös Gregory Rousseau, az idei második körös Boogie Basham, és ne menjünk el szó nélkül az idén igazolt Efe Obada, illetve a special teamben rendkívül hasznos Darryl Johnson mellett sem. Ez így egy kezdő helyre elég sok és hét hely biztosan nincs az 53 fős keretben a pass rushereknek fenntartva. Persze azért ők rotálni fognak, de nyilvánvalóan most versenyeznek a minél nagyobb szerepért.

Emellett a védőfal belsejében is érdekes a kérdés, hogy ki marad a rosteren. Ed Oliver és Star Lotulelei számít kezdőnek, és várhatóan két hely marad Vernon Butlernek, Harrison Phillipsnek és Justin Zimmernek. A roster végén még cserecornerek és cseresafetyk is versengenek egymással, de nekik sok szerep azért nem fog jutni, hacsak be nem üt valami nagy sérüléshullám.

Miami Dolphins

Mi számít a legnagyobb csatának? 

És akkor itt máris nem egy olyan klasszikus csatát hozok, ahol két játékos küzd meg egymással egy helyért, hanem több játékos több helyért. Ezt a versengést pedig a támadófalban kell keresni, ahol még több poszt is kiadó. Jelenleg annyi biztos Miamiban, hogy a tavalyi első körös Austin Jackson lesz a bal oldali tackle és a tavalyi második körös Robert Hunt a jobb oldali guard. A többi három hely még nem fix.

Center poszton azt gondoltuk, hogy a kezdőbe igazolták Matt Skurát a holtszezonban, azonban nem kapja meg csak úgy a lehetőséget, hiszen a 2019-es harmadik körös Michael Dieter felveszi vele a versenyt, és az eredetileg guardként draftolt játékosnak már hasonló esélyei vannak a kezdőre, mint a Ravenstől érkező veteránnak.

És akkor ott van még a bal oldali guard és a jobb oldali tackle pozíció. Az egyik opció a második körös Liam Eichenberg, aki ideális esetben az RT posztot tehetné magáévá, azonban nagy kérdés, hogy készen áll-e a feladatra újoncként. Tavasszal elég felemás teljesítményt nyújtott, így az edzőtáborban LG-ként is próbálgatják, így ő mindkét üres poszton opciót jelent. Ha ő guard lesz, akkor minden bizonnyal Jesse Davis lesz a jobb oldali tackle. Viszont ha Eichenberg lesz az RT, akkor bal oldali guardban opcióként felmerül Davis mellett Solomon Kindley is, de Dieter is megnyerheti ezt a posztot, ha a centerversenyben alulmarad.

Igen, kicsit bonyolult a helyzet most Miamiban a támadófalat tekintve. Szerintem így nézne ki az ideális összeállítás balról jobbra: Austin Jackson – Jesse Davis – Michael Dieter – Robert Hunt – Liam Eichenberg, habár az RG-C duónál a Dieter-Skura opció is hasonló eredményt hozna.

Hol várható még versengés? 

Az elkapóknál DeVante Parker, Will Fuller, Jaylen Waddle és Preston Williams helye biztos (bár Fuller eltiltással kezdi a szezont, Williams pedig sérüléssel bajlódik, lehet PUP-ra kerül), mögöttük viszont érdekes verseny lesz. Ezért a kettő, rövid távon három helyért versenyez majd Lynn Bowden, Albert Wilson, Jakeem Grant, Allen Hurns, Mack Hollins, Robert Foster és Malcolm Perry. Nehéz dió lesz itt igazságot tenni.

A front7-ben nagyrészt le vannak osztva a kezdők, de azért a védőoldalon is lesznek csaták. Talán a legérdekesebb a slot corner posztért a frissen igazolt Justin Coleman és a tavaly jól teljesítő, 2019-es draftolatlan Nik Needham között alakulhat ki. Sőt, ha esetleg Xavien Howardot elcseréli a csapat, akkor a szélen is lesz verseny, leginkább Needham és a tavalyi első körös Noah Igbinoghene között. A free safety poszt sem eldöntött még és itt is érdekes a csata, hiszen a 21 éves második körös újonc Jevon Holland és a 34 éves veterán, a rendszert kiválóan ismerő, de eddig cornerbacket játszó Jason McCourty vív majd meg egymással.

New England Patriots

Mi számít a legnagyobb csatának? 

Nem is lehet mást kiemelni itt, mint az irányító posztot, ahol egyébként két csatát is megemlíthetünk. A kevésbé érdekes az, hogy ki lesz a harmadik számú QB: Jarrett Stidham vagy Brian Hoyer. Előbbi sérülés miatt nem is kezdte meg az edzőtábort, és az utóbbi két évben inkább negatív dolgokat láttunk tőle, mintsem pozitívokat, szóval neki kifelé áll a szénája, még ha a potenciál az ő oldalán is lehetne. Hoyer mellett szól, hogy jó mentor lehet az újonc QB számára és hogy a scout team feladatokat is talán jobban el tudja látni.

Az érdekesebb kérdés viszont az, hogy hogyan muzsikál Cam Newton és az első körös Mac Jones. Az biztos, hogy a veterán indul előnyből, jelenleg ő számít kezdőnek, de ezt meg is kell tartania, hiszen a fiatal trónkövetelő gyorsan fejlődik és sajátítja el a támadósort. Azért is nagyon izgalmas ez a csata, mert a két irányító teljesen más stílust képvisel és így elég különböző gameplant kell összerakni attól függően, melyikük lesz a center mögött.

Én úgy gondolom, hogy az első héten nagy valószínűséggel Newton lesz a kezdő, ezt elég nehéz lesz elvenni tőle, ugyanis Belichickék bíznak benne, és az újoncokat egyébként sem szokták olyan gyorsan bedobni a mély vízbe, részben a nehéz rendszer miatt sem. Azonban ha Jones lehoz egy jó tábort és előszezont, azzal sokkal rövidebb lesz a póráz Newton körül, akinek nem fog beleférni 2-3 rossz mérkőzés egymás után, mert akkor lehet váltani és bedobni az újoncot a vadak közé.

Hol várható még versengés? 

Offense oldalon a falban le vannak osztva a lapok igazából. A harmadik számú tight end poszt lehet kiadó (Matt LaCosse vs Devin Asiasi vs Dalton Keene), ám jóval érdekesebb, hogyan alakul a WR depth chart. Az első számú elkapó posztért Jakobi Meyers és Nelson Agholor küzdhet meg, mögöttük pedig csak Kendrick Bourne és Gunner Olszewski helye tekinthető biztosnak. A cserét kérő N’Keal Harryt amúgy is kiszoríthatja Isaiah Zuber, de az újonc Tre Nixon és Devin Ross is megpróbálja beverekedni magát a keretbe.

A védelemben, és leginkább a front7-ben azért nehéz hagyományos csatákról beszélni, mert a Patriotsnál híresek arról, hogy sokat rotálnak, a védelem felállása is sokat változik és a játékosok is változtathatják szerepkörüket. Talán a leginkább klasszikushoz hasonlító csata a belső védőfalban található, ahol Lawrence Guy párját keresik vagy a frissen igazolt Davon Godchaux-ban, vagy a második körben draftolt Christian Barmore-ban.

Ha kicsit túllépünk a hagyományos “csata” felfogáson, akkor engem leginkább az érdekel, hogy Josh Uche milyen szerepet tud kiharcolni magának a front7-ben. A OLB poszt eléggé telített most New Englandben Matt Judonnal, Kyle Van Noy-jal, Chase Winovich-csal, a tavalyi harmadik körös Anfernee Jenningsszel, az idei harmadik körös Ronnie Perkinsszel, és akkor ott van Uche is, akit szerintem a képességei erre a posztra predesztinálnák, de egyszerűen túl sokan vannak már itt. Lehet, hogy több szerep jut neki belső linebackerként, ahol Hightower mellett nem olyan nagy a merítés. És ha már linebacker, akkor Hightower mellett Ja’Wuan Bentley, Raekwon McMillan, Harvey Langi, Terez Hall vagy az újonc Cameron McGrone képes kicsikarni magának játékidőt? És ki marad ki a végső keretből? Ez az egész front7 baromi érdekesnek ígérkezik New Englandben.

A secondaryben leginkább Kyle Duggerre vagyok kíváncsi, hogy befér-e a kezdőbe, vagy milyen szerepet tud kicsikarni magának, mert őt bírtam prospectként – ő Adrian Phillippsszel küzd elsősorban a kezdő safety posztért. A cornerbackek közt az 5-6. helyért mehet a küzdelem a roster végén.

Végül, de nem utolsó sorban a rúgó poszt is kiadó, a veterán Nick Folk és a draftolatlan újonc Quinn Nordin küzd meg ezért.

New York Jets

Mi számít a legnagyobb csatának? 

Számomra a legérdekesebb az elkapók csatája lesz a kezdőért és a minél több játéklehetőségért. Tavaly elég gyenge volt az egység, idén viszont a bőség zavarával küldhetnek a csapatnál. Az biztos, hogy a frissen igazolt Corey Davis számít az első számú elkapónak a csapatban, így fókuszáljunk a WR2 és a slot szerepkörökre.

A szélen talán azt feltételezhettük, hogy a tavalyi második körös Denzel Mimsnek van kikövezve az út, azonban az első edzések alapján ő csak a második csapattal edz (és néha csak a harmadikkal), a kezdőkkel az idén igazolt, a Jaguarsban kissé a feledés homályába merült Keelan Cole készül jelenleg. Cole talán a biztosabb, magasabb padlójú opció, Mimsnek pedig a plafonja lehet magas, ha ki tudja hozni magából a benne rejlő potenciált, amit prospectként láttunk benne – a jelek szerint viszont egyelőre ezt nem tudja megtenni, pedig nem egy WR5-nek draftolták.

A slotban is érdekes a helyzet, ugyanis Jamison Crowder kiválóan teljesít ebben a szerepkörben évek óta, viszont idén a második kör elején érkezett Elijah Moore, aki nagyon hamar levette a lábáról az edzői stábot és a szurkolókat is, ugyanis kiválóan teljesített az eddigi edzéseken. Mivel minden bizonnyal ez Crowder utolsó éve a Jetsben, és most is jól játszik, így gondolom ő számít majd kezdőnek a szezon elején / nagy részében, de kérdés, hogy meddig tudja a partvonalon tartani Moore-t, aki legkésőbb jövőre átveszi majd a teljes értékű kezdő slot elkapó szerepkört. Addig talán a szélen is lehetőséget kaphat a fiatal WR, hogy kipróbálják ott is – habár azért a skill setje alapján elsősorban egy slot elkapóról van szó.

Hol várható még versengés? 

Nem túl fontos, de említsük meg a csereirányítót, ahol Mike White és James Morgan csatázik – de bármelyiküknek kell pályára lépnie, egy meccset sem fog velük nyerni a Jets. A futóknál az a kérdés elsősorban, hogy az újonc Michael Carter mikor előzi meg Tevin Colemant a depth charton, illetve hogy mögöttük ki lesz a harmadik számú (be)futó La’Mical Perine, Josh Adams és Ty Johnson közül. A tight endeknél Chris Herndon és Tyler Kroft meccseli le, hogy melyikük legyen a kezdő, right guard poszton pedig Alex Lewis és Greg Van Roten csatázik a kezdőért.

gyenge oldali linebacker poszt is kiadó (itt említeném meg, hogy ha Jarrad Davis tényleg kezdő erős oldali linebacker lesz, az nagyon sokat elmond majd Matt Patriciáról, vagy épp Robert Saleh-ról), itt szerintem Blake Cashman lehet a favorit, azonban két safetyből linebackerré konvertált linebacker, az idei 5. és 6. körös Jamien Sherwood és Hamsah Nasirildeen megpróbálja megnyerni a kezdőt. Ezen kívül nagy csata lesz a liga legrosszabb CB-sorában a kezdőkért. Várhatóan a tavalyi ötödik körös Bryce Hall az egyik szélső posztot fixen megkapja, a másikra pedig az egység kezdő meccsekben számított legtapasztaltabb játékosa (a 2019-es hatodik körös, lol), Blessuan Austin pályázik a legjobb eséllyel. A slotba talán az ötödik körös újonc Michael Carter II kerülhet be, de a tavalyi draftolatlan Javelin Guidry, az idei ötödik körös Jason Pinnock, az idei hatodik körös Brandin Echols vagy a draftolatlan Isaiah Dunn is beleszólhat a versengésbe. Igen, nem túl impresszív ez a névsor.

Végül, de nem utolsó sorban a rúgó poszt itt is kiadó, a veterán Sam Ficken és a draftolatlan újonc Chris Naggar küzd meg ezért.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!