Connect with us

Minden ami NFL

Valós Dream Team – AFC North

Hogyan nézne ki egy 53 fős álomkeret egy teljes divízió játékosait összegyúrva úgy, hogy betartjuk a fizetési sapka és a draft adta kereteket? Erre próbálunk választ adni legújabb sorozatunkban! 

Azt találtuk ki így a holtszezonra, hogy csináljunk egy-egy álomcsapatot divíziónként. Volt már ilyen próbálkozásunk a korábbi években is, most azonban új szintre emeljük ezt a gyakorlatot, ugyanis elég szigorú korlátozásokat vezettünk be. Egyrészt számít a fizetési plafon, be kell férnünk az alap $182,5 milliós sapkába (az idei cap hitek számítanak a játékosoknál). Emellett pedig a draft is fontos, igyekszünk minél jobban közelíteni egy valós 53 fős kerethez azzal, hogy az utóbbi négy évből minden körből választanunk kell pontosan egy játékost, akit az adott csoport valamelyik tagja kihúzott.

Érthető? Akkor vágjunk is bele!

Irányítók (2) – $11.238.741

  • Lamar Jackson, Ravens (2018/1.) – $3.013.708
  • Joe Burrow, Bengals (2020/1.) – $8.225.033

Akár két 1/1-essel is rohamozhattam volna, ha Baker Mayfieldet választom Lamar Jackson helyett, így “csak” két első körös irányítóm lesz a keretben. Két nagyon eltérő stílusú játékosról van szó, így egy sérülés esetén való rendszerátállás nem menne egyik napról a másikra, de annyi baj legyen. Olyan előnye viszont lehet a dolognak, hogy ha esetleg nagyobb hátrányba kerülnék, és már nem működik a Jacksonra szabott rendszer, tehát folyamatosan passzolni kell, akkor be lehetne hozni Burrow-t a pályára, vele talán jobb esély lehet egy comebackre. Az NFC North-hoz képest jóval olcsóbb a QB-roomom, úgyhogy máshová több lóvé maradt, a kevésbé fontos posztokra is tudtam kicsit többet költeni.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Futók (4) – $9.939.390

  • Kareem Hunt, Browns (vet.) – $4.870.588
  • Gus Edwards, Ravens (vet.) – $3.384.000
  • Jaylen Samuels, Steelers (2018/5.) – $984.516
  • Demetric Felton, Browns (2021/7.) – $700.286

Ilyen a futó is, ahol ugyan Mixon nagy fizuját nem vállaltam be, azért 10 millió dollárt csak elköltök a posztra. Nick Chubb lett volna ideális, de a 2018-as második körös picket egy fontosabb poszt kiváló játékosára költöttem el, úgyhogy itt a Hunt-Edwards duóval rohamozok, akik nagyon jól kiegészítik egymást (Edwards épp tegnap kapott szerződéshosszabbítást, aminek a részletei nincsenek még meg, akár csökkenhet is a cap hitje, de biztosan nem lépem túl a keretet vele). Samuels lehet egy ilyen FB/TE kiegészítő hibrid, Felton pedig a beugrós szerep mellett elvinné a visszahordó feladatokat is.

Elkapók (6) – $12.421.554

  • Ja’Marr Chase, Bengals (2021/1.) – $5.603.586
  • Chase Claypool, Steelers (2020/2.)  – $1.503.781
  • Diontae Johnson, Steelers (2019/3.) – $1.167.535
  • JuJu Smith-Schuster, Steelers (vet.) – $2.400.000
  • Donovan Peoples-Jones, Browns (2020/6.) – $826.652
  • Auden Tate, Bengals (2018/7.) – $920.000

Köszönetet mondhatok a Steelers szuper WR-scoutolásának, vagy épp WR-képzésének, hiszen három olcsó és szuper játékost adnak itt a keretbe. Emellett lett egy Ja’Marr Chase-em is, aki igazán domináns lehet első évétől kezdve. A négy kiváló opció mellé két hátsó körös tehetséget tettem mélységnek, akik azért epizódszereplőként már bizonyítottak. Odell Beckham vagy Jarvis Landry tehetségre nyilván befért volna a keretbe, de fizetésük ezt nem tette lehetővé, felesleges lett volna többet költenem, mikor ilyen olcsón is ilyen szuper sort tudtam összehozni.

Tight endek (3) – $5.446.863

  • Mark Andrews, Ravens (2018/3.) – $3.593.165
  • Harrison Bryant, Browns (2020/4.) – $972.258
  • Josh Oliver, Ravens (vet.) – $881.440

Andrews helye teljesen nyilvánvaló volt, hiszen top5-ös játékos a posztján és emellé nagyon olcsó. A 2-3. számú tight endekkel kicsit bajban voltam, mert választék volt bőven, de a fizetéseket is néznem kellett, így kimaradt Austin Hooper, David Njoku, Eric Ebron, CJ Uzomah és Nick Boyle is. Végül a másodéves Harrison Bryantre esett a választásom, mint második számú opció (ő szorította ki Dotsont a támadófalból tavalyi harmadik körösként), harmadiknak pedig a Jaguarstól kukázott Josh Olivert választottam vésztartaléknak – vele nem vagyok különösen megelégedve, de ha valahol kell, akkor a TE3 poszton legyek bajban.

Tackle-ök (4) – $33.892.334

  • Ronnie Stanley, Ravens (vet.) – $15.250.000
  • Jack Conklin, Browns (vet.) – $13.000.000
  • Alejandro Villanueva, Ravens (vet.) – $4.750.000
  • Drew Forbes, Browns (2019/6.) – $892.334

Itt szállnak be az első nagyágyúk fizetéseket tekintve. Úgy gondoltam, hogy ha már ilyen olcsó irányítóim vannak, akkor két jól fizetett tackle-t is megengedhetek magamnak az egy helyett, így Stanley-vel és Conklinnal ligaelit OT párosom lenne. Jedrick Wills a bal szélen ár/érték arányban jobb lett volna, de Burrow kiütötte a keretből 2020-as első körösként. A padra is van egy minőségi opcióm Villanueva személyében, illetve egy fiatal projekt tackle-öm is Forbesszal.

Belső támadófalemberek (5) – $10.328.647

  • Kevin Zeitler, Ravens (vet.) – $4.050.000
  • Bradley Bozeman, Ravens (2018/6.) – $2.212.602
  • Wyatt Teller, Browns (vet.) – $2.183.000
  • Ben Powers, Ravens (2019/4.) – $1.024.383
  • Nick Harris, Browns (2020/5.) – $858.662

Legszívesebben egy az egyben betettem volna ide a Browns kezdő trióját, azonban pénzügyileg meg lettem volna lőve ezzel. Mind Bitonio, mint Tretter top játékosok, de most be kellett érnem Tellerrel abból a sorból – úgy döntöttem, a belső támadófal kevésbé számít prioritásnak, itt egy korrekt trió is megteszi az elit helyett. Őt Kevin Zeitlerrel és Bradley Bozemannel egészítettem ki, utóbbi lesz a centerem, ahogy a való életben is bemozog várhatóan idén középre. Nem feltétlen egy elit trió ez, de bőven megállja a helyét, ez pedig a támadófal belsejében összességében elég. A padra nagyon sok opcióm volt, rendkívül mély volt a merítés a csoportban, Kevin Dotson vagy Ben Cleveland is befért volna újonc szerződésen (Dotson az egyetlen Steelers játékos volt, aki szóba jött), ám végül mindkettejük esetében volt más posztra hasonlóan jó választás az adott draft helyükön. Végül Power sés Harris lesz a tartalék, mert az ő draftjukon a saját körükben nem voltak jobb opcióim.

Edge rusherek (5) – $25.277.812

  • TJ Watt, Steelers (vet). – $10.089.000
  • Myles Garrett, Browns (vet.) – $9.351.520
  • Jadeveon Clowney, Browns (vet.) – $3.870.588
  • Alex Highsmith, Steelers (2020/3.) – $1.022.591
  • Joseph Ossai, Bengals (2021/3.) – $944.113

A top50-es listánk szerint a liga két legjobb pass rushere (és top10 játékosa) alkotja a kezdő edge duómat. Azt hiszem, ez nem rossz. Lehetne vitatkozni, hogy Watt vagy Garrett a jobb, de most felesleges, egymás mellett rohamozhatnak és tarthatják terrorban az irányítókat. És még a padra is került olyan játékos, mint az 1/1-es szörnyeteg Jadeveon Clowney, szóval nem lenne óriási probléma akkor sem, ha esetleg a kezdő duó egyike megsérülne. Tartaléknak, illetve rotációba két harmadik körös védő került, Highsmith tavaly nagyon is jól mutatkozott be és simán átveheti Dupree szerepét a Steelersben, Ossai pedig nagyon jó kis projektnek számít magas potenciállal – első évében nem sok szerep jutna neki, de jobb is ez így.

Belső védőfalemberek (5) – $16.748.037

  • Cameron Heyward, Steelers (vet.) – $7.481.250
  • Andrew Billings, Bengals (vet.) – $3.500.000
  • Tyson Alualu, Steelers (vet.) – $2.037.500
  • Derek Wolfe, Ravens (vet.) – $2.900.000
  • Tommy Togiai, Browns (2021/4.) – $829.287

Itt nem volt egyszerű dolgom, hiszen voltak bőven opciók, akik beférnének a keretbe, azonban a fizetésekkel itt játszadoznom kellett. Stephon Tuitt, Calais Campbell, Brandon Williams és DJ Reader is mind 13 millió környékén keresnek, és igazából nem hogy kettő, de egy ilyen árcédulát sem tudtam bevállalni. Szerencsémre Heyward elég olcsó idén, így elit játékosom így is lesz a fal közepén. Billings 2019-ben nagyon magas szinten játszott, reméljük az opt outja után visszatér ehhez a formához is. Alualu a tipikus run stopper nose tackle-öm lesz, Wolfe adja a rotációt Heyward pihentetésére, Togiai pedig a mélységet és vésztartalékot idei negyedik körösként.

Linebackerek (5) – $10.060.709

  • Devin Bush, Steelers (2019/1.) – $5.146.846
  • Anthony Walker, Browns (vet.) – $1.821.666
  • Jeremiah Owusu-Koramoah, Browns (2021/2.) – $1.177.496
  • LJ Fort, Ravens (vet.) – $987.500
  • Mack Wilson, Browns (2019/5.) – $927.201

Az egész ligára elmondható, hogy szűkölködik a jó linebackerekben, ez az AFC Northra talán különösen igaz. Nem volt tehát nagy merítési lehetőségem, így kapaszkodnom kellett még egy Devin Bushba is (aki így kiszorította Jonah Williamst a támadófalból 2019-es első körösként). Mellé olcsó megoldásokat választottam, Walker adhatja a stabilitást, a veterán jelenlétet és a jó futás elleni védelmet, Owusu-Koramoah pedig a fiatalságot, lendületet, atletikusságot és coverage képességet. LJ Fortnak kiváló special team játékosként szinte bérelt helye volt a keretben, Mack Wilsonnal ők biztosítják a mélységet az LB-sorban, ami talán a leggyengébb egységem.

Cornerbackek (7) – $27.391.216

  • Marlom Humphrey, Ravens (vet.) – $10.244.000
  • Marcus Peters, Ravens (vet.) – $9.986.118
  • Troy Hill, Browns (vet.) – $1.875.000
  • Greedy Williams, Browns (2019/2.) – $1.761.457
  • Cameron Sutton, Steelers (vet.) – $1.700.000
  • Shaun Wade, Ravens (2021/5.) – $739.391
  • Anthony Averett, Ravens (2018/4.) – $1.085.250

Sajnos Denzel Wardról le kellett mondanom Lamar Jackson javára, így a kezdőkre muszáj voltam költeni egy kicsit nagyobb összeget. Humphrey egy top cornerback, akit nyugodtan lehet mozgatni is formációtól függően, Peters hozza a nagy játékokat, Hill pedig a slotban nyújt kiváló teljesítményt. Az ő cseréje lesz az újonc Shaun Wade, a szélre pedig Greedy Williams és Cameron Sutton került a padra, hiszen olcsók és emellé jól játszanak (Sutton többet mutatott, Williamsben pedig ott a potenciál második körösként). Elég jó volt a mélység itt a poszton, Greg Newsome-ot Ja’Marr Chase miatt kellett kihagynom, de Darius Phillipsnek is próbáltam helyet szorítani, ám végül nem úgy jöttek össze a dolgok.

Safetyk (4) – $10.005.481

  • Jessie Bates, Bengals (2018/2.) – $2.852.603
  • Minkah Fitzpatrick, Steelers (vet.) – $2.722.878
  • John Johnson, Browns (vet.) – $3.650.000
  • Geno Stone, Ravens (2020/7.) – $780.000

Na ez brutálisan jó. Jessie Bates a liga egyik legjobb free safetyje, Minkah Fiztpatrickot azt hiszem senkinek sem kell bemutatni, és John Johnson is elit szintet képvisel. Jó eséllyel egyik divízió álomcsapatának sem lesz ilyen safety-sora, ráadásul hárman együtt nem foglalnak 10 millió dollárt sem a sapkából. Tartaléknak pedig a tavalyi hetedik körös Stone került be a csapatba.

Special Team (3) – $7.073.610

  • K: Justin Tucker, Ravens (vet.) – $5.100.000
  • P: Pressley Harvin, Steelers (2021/7.) – $683.610
  • LS: Kameron Canaday, Steelers (vet.) – $1.290.000

Az olcsó irányítóknak is köszönhetően úgy döntöttem, egy kis luxust megengedek magamnak, hogy bő $5 milliót költsek a rúgó posztra, hiszen mégiscsak a messze kimagasló Tucker van a csoportban. Puntolni alapvetően nem akarok majd ilyen támadósorral, de ha muszáj, akkor jó lesz rá az idei hetedik körös Harvin (akit testalkatból fakadóan csak imádni lehet, no meg hetedik körös picket nem tudok ennél hasznosabban ellőni). Long snapper a Steelerstől érkezik.

Fun fact: az Ourladsen a Ravensnél a futó Justice Hill van beírva kezdő long snappernek. 

Elköltött összeg: $179.824.394
Fennmaradó keret: $2.675.606

Draftoltak:

*A 2019-es hetedik körös választottak közül már senki nincs a csoportban.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!