Kellen Moore a 2022-es idény után távozott a Cowboys támadókoordinátori posztjáról. A döntés bizonyos értelemben védhető volt, ugyanis a rendszere túlságosan is komplikált volt és nem nyújtott elég segítséget az irányítónak, de a főedző Mike McCarthy szerint nem ez volt a váltás fő oka.
“Kellent csak az érdekelte, hogy minél több pontot szerezzünk, én viszont azt akartam, hogy futtasuk azt a rohadt labdát, hogy pihenhessen a védelem. Amikor főedző vagy, akkor jobban átlátod a dolgokat és megpróbálod a teljes képet látni. Nem akarom, hogy a miénk legyen a legjobb támadósor, azt akarom, hogy a miénk legyen a legtöbb győzelem és megnyerjük a bajnokságot”
– mondta McCarthy (via Dallas Morning News).
Az 59 éves edző 2020-ban állítólag azzal győzte meg Jerry Jonest a kinevezéséről, hogy a Packerstől történt menesztése után rengeteget tanult és modernizálta a játékfelfogását. Később ő maga vallotta be, hogy erről speciel füllentett, ami jól látszik a fenti nyilatkozatból. Egyrészt a védelem fizikális állapotára és teljesítményére nincs hatással az, hogy mennyit pihennek meccs közben, másrészt a támadósor csak akkor tud sokat a pályán lenni, ha hatékony, a passzjáték pedig sokkal hatékonyabb a futójátéknál. Persze vannak olyan szituációk, amikor célszerűbb futni és pörgetni az órát, de ha McCarthy kitart az idejétmúlt és fals elképzelései mellett, akkor még annyira sem lesz közel a bajnoki címhez, mint eddig.
Legfrissebb cikkeink
- A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- A Lions hosszabbított David Montgomeryvel
- Jared Goff hét jó passzra egy pazar rekordtól
- Ricky Pearsall hamarosan visszatérhet, de CMC nem
- FK! Preview #6
- Will Levis tudja vállalni a játékot, ő lesz a Titans kezdője
- Valami nagyon nincs rendben a Raidersnél
- Romeo Doubs büntetése lejárt, bajban a Cowboys védelme
- Michael Pittman mégis játszhat a héten, Malik Nabers viszont nem
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – az 5. forduló
- Szombati beszámoló #5 – College foci 2024
- Hosszabbított elit special teamerével a Patriots
- Visszatér a Colts kezdőjébe Anthony Richardson
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Geiz on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Cseh Tibor on A Giants IR-re tette az egyik kezdő pass rusherét
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Kopi3.14 on Véget ért a Matthew Stafford éra Los Angelesben
- Ragi on A Raiders mégis megtartaná Davante Adamst?
Csatlakozok az előttem szólókhoz, ha már ekkora nagyot állítotok, hogy a pályán töltött idő nem befolyásolja a védelem fizikális állapotát és teljesítményét, akkor ne egy 12 éves cikket vessetek oda alátámasztásnak, 12 éve magasabban húzták volna ki Bijan Robinsont, mint Bryce Youngot. Edzőként én sosem gondolnám, hogy mindegy hogy egy 150 kilós játékosnak 4 perce van pihenni egy komoly drive után, vagy 8, de ha tévedek, arról nem egy 12 éves cikk fog meggyőzni.
5 éves is van:
https://www.footballoutsiders.com/stat-analysis/2018/defense-and-rest-time
és 2,5 éves még modernebb módon:
https://www.opensourcefootball.com/posts/2020-08-25-defense-and-rest-time-re-visited/
mindegyik ugyanarra a következtetésre jut
Szerintem olyan nagy hülyeséget nem mondott
azért elég merész dolog egy tizenkét éves elemzésre hivatkozni, nem?
5 éves is van:
https://www.footballoutsiders.com/stat-analysis/2018/defense-and-rest-time
és 2,5 éves még modernebb módon update-elt is:
https://www.opensourcefootball.com/posts/2020-08-25-defense-and-rest-time-re-visited/
mindegyik ugyanarra a következtetésre jut
Generációk vitája, nincs itt semmi látnivaló :)
“Egyrészt a védelem fizikális állapotára és teljesítményére nincs hatással az, hogy mennyit pihennek meccs közben”
Atlanta védelem: Fogd meg a söröm :D
Én kívánok Moore-nak is egy Payton-i szintű karriert Dallas után. Jerry egyszer csak észbe kap…
Az óra menedzselése akkor jön képbe, ha elegendő előnyt szereztél meg ehhez (két TD) és még akkor is visszaüthet. Ha sok pontot teszel a táblára, akkor meg nem a védelem kezébe kell adni a meccset, amely amúgy sem egy jó hozzáállás. Ezen kívül az is probléma, hogy ezek a futójátéknál is a korábbi önmagát már megközelíteni sem képes Zeket erőltetik Pollard helyett.
Ha nem is a fáradtság a faktor, de az jutott eszembe hogy a pályán töltött idővel a sérülések esélye száma is nőhet a védelemben, nem igaz?
Amúgy Nem vagyok oda Mikeért, nem is értem Jerry miért nem járta Paytont a helyére
A DT-k imádnak 40-50percet a pályán lenni.Azért van akkora fülük,h ott is vehessenek levegőt.
Hogy is volt az elemzésetek az ominózus ATL-NE SB kapcsán? Ahol messziről is jól látszott, hogy elfáradt a védelem.
Azért miért van, hogy mindig azt hallani és azt írjátok, hogy ha sokat van fenn a pályán egy védelem, akkor kifárad és a meccsek végén sokszor erre fogva szenved vereséget az adott csapat, most meg azt írjátok, hogy nincs hatása a teljesítményre hogy mennyit vannak a pályán?
Szerintem biztos van különbség, de kíváncsi lennék az okokra, hogy most mégis miért nincs hatása a játékban töltött időnek a teljesítményre.
Dallasban nincs pontgyűjtő akció.
Lehet valahol igaza van Mike bácsinak, de ha ilyen jó védelmed van, azért jobban is bizhatnál a def-ben.
Persze vannak szituációk, amikor Mike bácsi mondatai igazak.
De összeségében azért szerintem is túlzás.
Hát kövezzetek meg de szerintem ki kellett volna vágni ezt a McCarthyt a Cowboys helyében és nekik kellett volna behúzni Paytont.
Nagyon is jól látja Big Mike a problémát. Szignifikánsabban jobban játszunk évek óta, ha lassú előrehaladást választunk. Ráadásul Predcott ritkán képes pontos lenni szorult, hosszú helyzetben. Röviden time management, és ennyi.