Az AFC North az utóbbi pár évben kiemelkedően konzisztens teljesítményt nyújt, a csoport tagjai pedig folyamatosan harcban állnak egymással és az AFC többi csapatával a rájátszásért (na jó, a Brownst leszámítva), így tavaly a csoportgyőztes Steelers mellett a Ravens és Bengals is pályára léphetett januárban. Gyors statisztika-böngészés alapján be is igazolódik az a sejtésünk, hogy a kiemelkedő teljesítmények inkább a támadóoldalnak köszönhetőek (a liga 2., 12. és 15. (és 23.)) támadósora itt található), így ennek a csoportnak a rangsorolása is komoly kihívásnak ígérkezik!
A pontszámításnál természetesen én is a renningan által kitalált súlyozási rendszert alkalmaztam.
Irányítók
A csoport irányítóinak rangsorolása tökéletesen korrelál az irányítók által birtokolt gyűrűk számával, így az első helyre Ben Roethlisberger érkezik, aki az utóbbi években megerősödő kritikus hangokat elcsendesítette és 2014-ben egészen kiváló idényt futott, két 6 TD-s meccsel megkoronázva a szezont. Big Ben továbbra is elnyűhetetlennek tűnik, így Bruce Gradkowskira túl sok szerep nem vár idén sem, bár a tavalyi wildcard meccsen nyújtott teljesítménye alapján szükség esetén hatékonyan tudna beugrani. Második helyen a Ravens, azaz az olasz csődőr elit irányító Joe Flacco, aki szintén nem panaszkodhat a 2014-es évére. Bár az alapszakaszban szokás szerint akadt egy-két kritikán aluli meccse (pl. a Houston elleni blama), a playoffban természetesen a szokott formáját mutatta, kiütötte Bent, és erőteljesen megszorongatta Tomot – idén is nagyon hasonló teljesítményre számíthatunk. Andy „Középszerűség” Dalton teljesítménye tökéletesen stabilan nem tekinthető sem jónak, sem kiemelkedően rossznak – négy év után pedig egyre inkább úgy látszik, hogy Dalton soha nem lesz képes arra, hogy a playoffban vezére legyen a csapatnak, így a Bengalsban való szerepvállalással kapcsolatosan egyre több kérdőjel merül fel. Ennek a kérdőjel-mennyiségnek a sokszorosával számolhatunk, ha továbbevezünk Clevelandbe, ahol Hoyer távozását követően igazából még a kezdő QB személyével sem vagyunk teljesen tisztában – még szerencse, hogy mindkét jelölt egyértelműen a 4. helyet csípi el a rangsorban. Az első héten várhatóan az a Josh McCown fog kezdeni, aki igazából soha nem bizonyított hosszú karrierje során, viszont biztosan jó üzletember, hiszen a 2013-as 4-5 jól sikerült chicagoi meccsével két csapatnak is eladta, hogy kezdő QB-kaliber. Johnny Manziel tavalyi katasztrofális bemutatkozása után állítólag mind magánéletében, mind szakmailag jó útra tért, és készen áll arra, hogy átvegye a csapat irányítását – ezzel én egyelőre szkeptikus vagyok, de úgy gondolom, hogy még hiba lenne teljesen leírni a srácot.
Támadófal
Bár az AFC Northban alapvetően mind a négy csapat egészen ütős támadófallal rendelkezik, az első hely egyértelműen a Ravenst illeti meg. A PFF által a liga legjobb guardjának értékelt Marshal Yanda által fémjelzett egység mind az irányító védelmében (mindössze 20 sacket engedtek a 2014-es szezonban, ez ligaszinten a 2. helyhez volt elég), mind a futásblokkolásban (elég ránézni Justin Forsett statisztikáira) kiemelkedett, érdemi változás nem történt a keretben, így idén is hasonló teljesítményre számíthatunk. A második helyre a Steelers támadófalát rakom, ahol a kiváló futásblokkolást (elég ránézni Le’Veon Bell statisztikáira) a stabilitást és az összeszokottságot tartom a legfontosabb tényezőnek: a jelenlegi kezdőötös valamennyi tagja karrierje kezdete óta a Steelersben játszik – más kérdés, hogy a Ravenshez képest jóval szűkebb a rendelkezésre álló játékoskeret. A harmadik helyet a Joe Thomas, Alex Mack és Joel Bitonio személyében us ligaelithez közeli játékosokat tartalmazó clevelandi fal húzza be – a Browns egységét a mögöttük dolgozó skill játékosok ügyetlenségének köszönhetően hajlamosak lebecsülni, de összességében egyértelműen a támadósor legmegbízhatóbb részét adják. Bár ebben az összeállításban a Bengals fala csak a negyedik helyre fért be, ligaszinten még mindig a jobbak közé tartozik a narancssárga-fekete O-line (elég ránézni Jeremy Hill statisztikáira), amelyet idén első és második körös újoncokkal (Cedric Ogbuehi és Jake Fisher) is megerősítettek. Engedett sackek terén a liga 3. legjobb teljesítményét nyújtotta a sor, nem kis mértékben a PFF általt a liga legjobb LT-jének értékelt Andrew Whitworthnek köszönhetően. Az igazi problémát a másodéves center Russel Bodine jelenti, akinek az első éve nem sikerült igazán fényesen, így idén mindenképpen bizonyítania kell majd.
Futók
A Steelerst kevésbé kedvelő szurkolók számára nem túl szerencsés hír az, hogy a futóposzton is teljesen egyértelmű a pittsburghiek fölénye. Le’Veon Bell jól sikerült újoncszezonja után tavaly még magasabb szintre emelte a játékát, hiszen amellett, hogy megbízhatóan hozta a meccsenkénti 18-20 futását, a passzjátékban is jelentős szerepet vállalt, ami összesen 2200 yardos teljesítményt jelentett. Bell mellé ráadásul okosan igazolt a vezetőség: a Carolinából érkező DeAngelo Williams kezdő szinten lehet képes helyettesíteni Le’Veont eltiltása során, és csereként is érdemben segíteni tudja majd a támadójátékot. Szintén nagyon veszélyes futótandemmel rendelkezik a Bengals: már 2013-ban is úgy tűnt, hogy Giovanni Bernard személyében sikerült jó időre megoldani a futóposztot, de Jeremy Hill 2014-es érkezésével kiderült, hogy még ennél is van feljebb – 2015-ben várhatóan Hill fogja megoldani az 1. és 2. downos kötelező futásokat, és Bernard lehet az, aki „change-of-pace” backként a különlegesebb játékszituációkban vállal majd szerepet. A Ravens tavaly meglehetősen viharos körülmények között veszítette el kezdő RB-jét, Ray Rice-t, így nem sokan gondolták volna, hogy a 6 év alatt 4. csapatát megjáró Justin Forsett ligaelit szinten fogja megoldani feladatát, és végül az ötödik helyen zárja a szezont szerzett yardok tekintetében. Bár Forsett nem tekinthető fiatalnak, idén probléma nélkül megismételheti teljesítményét, pláne úgy, hogy az ötödik körben draftolt Javorius Allen személyében minőségi váltótárs segítségére is számíthat majd. Igazából a Browns futóegységét sem tartom különösen rossznak, de sem Isaiah Crowell, sem Terrance West nem tudott konzisztens teljesítményt nyújtani a minőségi clevelandi támadófal mögött. Kettejük párharcába nevető harmadikként a 3. körös újonc Duke Johnson szólhat még bele, bár az előző évek tapasztalatai alapján aztán végül mindhárom játékost látni fogjuk kezdő pozícióban próbálkozni.
Elkapók
Mivel a liga legjobb elkapója Pittsburghben játszik, így kétség sem férhet hozzá, hogy az első helyet Antonio Brown és barátai szerzik meg. AB tavalyi 1700 yardos produkcióját valószínűleg nem fogja megismételni, ugyanis tavalyi évben fél szezon alatt berobbanó Martavis Bryant (10 nem kezdőként játszott meccsen 8 TD) képességeit még inkább ki fogja használni a sárga-fekete offense, ráadásul a harmadéves Markus Wheaton és az idei 3. körös választott Sammie Coates is törekedni fognak a bizonyításra. A csoportban található másik top5-ös elkapóval, A.J. Greennel felálló cincinatti elkapósor egyértelműen a második legerősebb: bár az utóbbi években jelentős sérüléshullám tépázta meg őket, A.J. Green továbbra is elit játékos, aki mellett a rendkívül sokoldalú Mohamed Sanu és a tehetséges Marvin Jones is nagy dolgokra lehet képes a következő szezonban. A clevelandi névsorolvasásnál bizony fájóan hiányzik a drog- és alkoholproblémái miatt legkésőbb 2016-ban (jó eséllyel nem Clevelandbe) visszatérő Josh Gordon, de a tavalyi csapatból ott van a sokat látott, és még mindig nehezen szerelhető Andrew Hawkins, valamint a stabil újoncévet mutató Taylor Gabriel. Ezt a keretet a harmadik helyre emelik a friss igazolások: a tapasztalt Brian Hartline és Dwayne Bowe egyaránt törekedni fognak arra, hogy a megelőlegezett bizalmat megszolgálják. A Ravens az offseasonben elvesztette potenciális célpontjainak jelentős részét, így a tavaly fantasztikus évet hozó, de az öregedést megállítani nem tudó Steve Smith Sr., és a fejenként 250 yardot teljesítő Marlon Brown – Kamar Aiken páros mellé nagyon fontos volt egy kezdő kaliberű játékost találni, így a csapat le is csapott a Breshad Perrimanre a draft első körében. A potenciál tehát megvan arra, hogy Marylandben is hulljanak az elkapások, de egyelőre én ezt az egységet érzem legkevésbé ütőképesnek az AFC North-ban.
Tight endek
A skill posztok Steelers-hegemóniája, ha csak egy hajszállal is, de megtörik: a csoport legjobb tight end párosával a Ravens rendelkezik. Dennis Pitta – amennyiben számos sérüléséből felépülve tudja ezt a szezont vállalni – személyében a liga egyik legjobb blokkoló tight endjét tisztelhetjük (azért elkapásokban sem rossz Pitta, sőt), és az Owen Daniels denveri távozásával megüresedett „elkapó TE” posztra pedig a 2. körben kiválasztott Maxx Williams érkezik, akit az utóbbi évek legerősebb, azonnal NFL-kompatibilis TE-prospectjének tartanak. Az örökifjú Heath Miller köszöni szépen, kiválóan érzi magát, hiszen a 10. szezonjában is 761 yardot gyűjtött, de a Steelers már elkezdett hosszú távon is gondolkodni, és az ötödik körben behúzta Jesse Jamest, aki egyelőre a tanulási folyamatot kezdheti meg a megkérdőjelezhetetlen Miller mellett. Harmadik helyre a Bengals érkezik, ahol ugyan még mindig nem sikerült szerződést kötni az utóbbi négy év kezdőjével Jermaine Greshammel, de amennyiben a sérüléséből felépülő harmadéves Tyler Eifert képes lesz megismételni újonc évében nyújtott teljesítményét, úgy Gresham kifizetése nem lesz igazi prioritás. Aztán persze az is kérdéses, hogy végül Eifert lesz-e a beugró, hiszen a draft 3. és 5. körében is tight end érkezett Cincinattibe az egyaránt rendkívül atletikus Tyler Kroft és C.J. Uzomah személyében. Az utolsó helyen a Browns kulloghat szomorúan, hiszen Josh Gordon mellett elvesztették a másik olyan skill játékosukat, akit a liga legjobbjai között is emlegetnek, hiszen Jordan Cameron zsíros szerződéssel Miamiba szerződött. Bár Jordan sérülékenysége miatt nem volt a legstabilabb pontja a Cleveland játékának, a helyettesítését nem lesz könnyű megoldani: sem a tavaly beugró Jim Dray, Gary Barnidge páros, sem az Arizonából teljesen indokolatlanul igazolt Rob Housler, sem a 6. körben draftolt Malcolm Johnson és Randall Telfer sem jelent egyértelmű választ a problémára.
Összegzés
A Steelers támadóoldali dominanciája a 3B által nyújtott tavalyi teljesítmény alapján nem különösebben meglepő, a második helyet pedig mindenképpen megérdelmi a legutóbbi playoff meccsükön mégis sikert elérő Ravens. A Bengals hiába stabil rájátszás-résztvevő az utóbbi években, egyik egysége sem igazán kiemelkedő, így most a dobogó legalsó fokára kényszerülnek. Leghátul a Browns kullog, ahol ugyan voltak felvillanások az utóbbi évben, de a csoporttársakhoz képest messze gyengébb támadóoldali kerettel rendelkeznek.
