5 meccsről már Leonidasz007 írt összefoglalót, most következzék újabb 4, ahol megfigyelhettük az 1/1-es és az 1/2-es csatáját; azt, ahogy Rex Ryan védelme lemossa Luckékat a pályáról; a Chargers nagy fordítását és a vasárnap esti rangadó drámáját.
Tennessee Titans @ Tampa Bay Buccaneers 42-14
Egy mérkőzés alapján ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, de elképesztő különbség volt a két újonc irányító között. Mariota parádézott, a negyedik negyedben pályára sem kellett lépnie, annyira elverték a Bucst. A Titans első évese összehozott egy tökéletes passer ratinget (158,3), ezzel egyrészt jött jimboy bold predictionje, másrészt pedig egyedüliként volt erre képes a történelemben nyitóhétvégén újoncként. A 4 passzolt TD-jével pedig beállította Fran Tarkenton 1961-es rekordját (újonc iránytó által adott TD passzok a nyitófordulóban). Mariota jól mozgott, jól is passzolt (13/16, 209 yard, ami azt is jelenti, hogy több TD-je volt, mint rossz passza), ebben pedig nagy szerepe volt a Titans edzői stábjának, akik remek playbookot alakítottak ki a fiatal QB-nak. Voltak read-option játékok, amikből utána még volt egy passz opciója is Marcusnak, ezeket mind tökéletesen hajtotta végre. A play actionökkel pedig könnyedén játszott a Buccaneers linebacereinek eszével, közelebb hívta őket, majd felettük adott tökéletes labdákat.
Winstonnak ezzel szemben így kezdődött a mérkőzés, első NFL passza egy interception lett:
Ha pozitívumot akarunk ebben keresni, akkor az utolsó irányító, akinek pick6 lett az első NFL passza nem más, mint Brett Favre volt. Winston nem állt meg, dobott még egy picket, azonban arról se feledkezzünk el, hogy Peyton Manning második meccsén 3 interceptiont dobott az első negyedben. Szóval Winston nem játszott jól (16/33, 210 yard, 2 TD, 2 INT), a 2 hatpontosa is garbage time-ban született, de egy meccs alapján ne kezdjünk el vehemensen bustozni, talán még egy szezon után se. Winston egyetemi és NFL-es karrierje során eddig 26 győzelem mellett csak kétszer kapott ki, érdekes, hogy mindkettőt Mariota és csapata ellen szenvedte el.
Azt mondjuk megmagyarázhatná valaki, hogy a Bucs elkapó miért örül ennyire egy TD-nek, amikor 35 pont hátrányban vannak. Biztos kezdette magát fantasyban…
Indianapolis Colts @ Buffalo Bills 14-27
A nap első meglepetését a Bills szállította, akik a harmadik negyed elején 24-0-ra is vezettek a konferenciadöntős Colts ellen. Innen pedig egy Rex Ryan vezette védelem ellen, ahol ráadásul elég jó játékosok is szerepelnek, nem igazán lehet felállni. Luckéknek is csak szépségtapaszként jött össze két TD, reális esélyük nem volt a fordításra. Az Indy egész csapata szenvedett, magukhoz képest főleg a támadók, Luck egész nap nyomás alatt volt és a futójáték sem működött, ami nem meglepő a Bills remek védőfalát elnézve. Ryan sok blitzet küldött Luckra, ami szintén nem meglepő ismerve a főedző stílusát, ezzel pedig kevés időt hagyott az elkapóknak az elszakadásra, akik nagyon ritkán voltak csak tisztán, a Bills secondary jól tette a dolgát. Ezt bizonyítja a két interception is, előbbit a meccs elején, a hangulatot megalapozva az újonc Ronald Darby, utóbbit pedig a meccset véglegesen eldöntve Aaron Williams szerezte.
A túloldalon Tyrod Taylor parádézott (14/19, 195 yard, TD, 41 futott yard). Tudtuk róla, hogy mobilis és jól fut, ezt be is bizonyította, például ezzel a játékkal:
De passzolni is tud, ezt pedig itt mutatta meg:
A játékintelligenciája pedig például itt mutatkozott meg, nem állt meg, miután beleütöttek a passzába, hanem megakadályozta az interceptiont.
Egyébként Percy Harvinnak volt jó napja (5 elkapás, 79 yard, TD), McCoy fantasy tulajai nem örülhettek, mert Karlos Williams és Anthony Dixon is elvettek előle 1-1 TD-t. Az újonc Williams egyébként jól játszott. Rex Ryan pedig a Bills történetének első főedzője lett, aki nyerni tudott a nyitókörben. Shady McCoy pedig összeállt az Eaglestől kiebrudalt Coltsos duóval:
Detroit Lions @ San Diego Chargers 28-33
Az első félidőben volt 21-3 is a Lionsnek, majd 21-10-zel fordultak a csapatok, azonban nem volt ilyen sima ez a játékrész, Rivers dobott két interceptiont, egyiket Quin ráadásul vissza is vitte, ezeknek köszönhetően volt nagy a pontbeli különbség. Ameer Abdullah (50 futott, 44 elkapott yard, TD) pedig első futását emlékezetessé tette az NFL-ben, az All-Pro safety Eric Waddle-t ültette hintába, majd futott be a célterületre.
A másik újonc futó, Melvin Gordon átlagos volt és volt egy fumble-je is. A második félidőben a Chargers uralta a meccset, Rivers rengeteget kereste Keenan Allent, akinek a 15 elkapása rekord nyitóhétvégén (166 yardot szedett össze). Főleg a shallow cross route-ot imádták nagyon Riversszel, rengetegszer találta meg Allent ilyen helyzetekben. Stevie Johnsonnak is nagyon jó meccse volt, 6 elkapás, 82 yard, TD. Az ő főszereplésükkel meg is fordította a meccset a Chargers, de ehhez kellett a Lions második félidei impotens játéka is.
New York Giants @ Dallas Cowboys 26-27
A vasárnap esti rangadó a Giants kezében volt, be kellett volna húzniuk, egyszerűen egy rossz edzői, majd ugyanabban a playben egy kevésbé rossz irányítói hiba okozta a vesztüket. Na de kezdjük inkább az elejéről. Az első félidő nagy része unalmas volt, a Cowboys szinte minden egyes támadójátékánál az utolsó másodpercben indította csak el a snapet, ami sokat rontott az élvezeti faktoron. A two minute warning után indultak be az események, ahol előbb Cole Beasley kezéből verte ki McBride a labdát, Dominique Rodgers-Cromartie pedig visszavitte hat pontért, majd néhány játékkal később Ungabunga halászta le Romo labdáját, a csapatok 13-6-os Giants vezetésével vonultak pihenőre.
A második félidő sokkal izgalmasabbra és érdekesebbre sikeredett. A Cowboys kapott harmadik kísérletre egy nagyon ajándéknak kinéző defensive pass interference segítséget a bíróktól, DRC nem tűnt szabálytalannak a célterületen, azonban befújták, így 4 ponttal több került a csapat neve mellé, mint amit megérdemeltek volna. A Boys a negyedik negyedben dobott egy majdnem picksixet is (1 yardon kilépett McBride), ami nem Romo hibája volt, hanem Meriweather nagy ütésének és McBride szemfülességének eredménye. Ezt követően visszajött 3 pontra a Cowboys, viszont itt jött csak a dráma.
A Giants futtatta az órát (nem tökéletesen, az utolsó 4 játékban 11, 17, 10, 5 másodpercet is kihasználatlanul hagytak), el is jutottak az ellenfél gólvonalához 1:43-mal a vége előtt. Ha Coughlin itt futást hív és bemennek, akkor 10 pont a különbség és vége. Ha nem tudnak bemenni, akkor lefuttatnak 40 másodpercet, 1 perccel a vége előtt 6 ponttal vezetnek, valószínűleg vége. Ehelyett Coughlin húzott egy Pete Carrollt és passzjátékot hívott. Manning menekült és a helyett, hogy belement volna a sackbe, lefuttatta volna az órát és megnyerte volna a meccset, kihajította a labdát.
Így a Cowboys vezethetett egy másfél perces drive-ot időkérés nélkül és tökéletesen hajtották végre a feladatot és 9 másodpercet hagytak a táblán egy pontos vezetéssel. A Giantsnek meg kellett volna nyerni ezt a mérkőzést, de elbénázták.
A két sztárelkapónak nem volt jó napja, Odell Beckham, Jr. nem tudta megdönteni Michael Irvin rekordját (egymás utáni meccsek legalább 90 elkapott yarddal), Dez Bryant pedig előbb dehidratáltság miatt ment az öltözőbe, majd később egy lábsérüléssel, amiről kiderült, hogy eltört a lábfeje, 4-6 hét kihagyásra kényszerül. Ettől még nagyon tudott örülni a győzelemnek:
Eli reakciója merőben más:
Az első heti összefoglalónk másik két harmadát ITT és ITT találjátok.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
Eli már megint klasszikusan néz.
A Colts egy nagy rakás sz… volt tegnap. Puhányok gyülekezete. Ha nem kapják össze magukat, akkor még a PO részvétel is necces lesz.
Ugyan már, szerintem simán benne volt egy nyitómeccsen egy ilyen vereség egy Billstől. Még mindig a legkönnyebb csoportban van a Colts, ezt ne felejtsük el azért a temetések közepette. A csalódottságodat megértem, ugyanakkor még a Jets secondary ellen lesz egy nehéz túra jövő héten, onnantól meg “egyszerű” dolga lesz a Coltsnak, Hilton kiesése ide vagy oda (nem tudom meddig sérült).
Egy olyan csapatnál, ahol egyre nyíltabban a SuperBowl a cél nem fér bele. Ilyen gyalázatos teljesítmény sem amit mutattak.
A 4.-5. hét táján már tisztább lesz a kép és eldönthető, hogy milyen lesz a szezon. Az indulás nem sok jót ígért. A Jets ellen WR-ek még nehezebben tudnak majd tiszta célpontot adni Lucknak.
Jó lenne ha nyernénk, de nehéz lesz nagyon.
Azért megmutatta a Giants, hogy nem szabad leírni őket. Papíron a csoport címvédője, és legnagyobb esélyese fogadta a lesajnált óriásokat. Mégis a győzelmet nem a Cowboys szerezte meg, hanem a New York-iak bénázták el. Persze bőven van még hova fejlődni, de annyira nem rossz a helyzet, mint azt sokan elképzelték.
Az milyen bold lett volna, hogy egyik Manning sem dob TD-t….
Hát nézve a képességeiket, ráadásul az elkapóikat, még finoman is fogalmaztál :D
Úgy pontosítanék, hogy a Giantsnek a meccs alakulása miatt kellett volna nyernie. Szerintem az offense nagyon gyenge volt, a futások nem jöttek, elkapások szintén (gyenge Cowboys secondary ellen), a védelem szintén semmilyen volt. A Cowboys magát hozta nehéz helyzetbe a kis pontatlanságokkal, a kiejtett labdákkal, stb., amolyan tipikus Cowboys-os nehéz meccset csináltak maguknak. Persze hozzáteszem, ahogy a meccs alakult, a Giantsnek nyernie kellett volna, ha értelmes a play calling és a time management.
Van benne igazság, de ha rossz a támadósor, a védelem meg még rosszabb, akkor hogy lehet, hogy mégis a Giants bukta el a győzelmet 1 ponttal. Komoly ellentmondás :)