Nincs könnyű helyzetben a Lions, hiszen három vereséggel a hátuk mögött utaznak Seattle-be, ahova egyik csapat sem nyerni jár. Tavaly csak a Cowboys, tavalyelőtt csak a Cardinals tudott diadalmaskodni a CenturyLink Fielden, rájátszással együtt az utóbbi 25 mérkőzésükből 23-at behúztak, emellett átlagban 15,3 pontot vernek ellenfeleikre.
Renningan már megírta, hogy mi a baj a Lionsszal, könnyen kinéz nekik 5 vereség így a szezon elejére, hiszen jövő héten a Cardinalsszal játszanak, így pedig lehúzhatják a rolót a szezonra. Nem megy a futás, a fal nem védi meg Staffordot, Stafford nem találja meg Megatront, a védelem sem teljesít túl jól és még az edzők is fogalmatlanok, rosszul áll a csapat szénája. Ahhoz, hogy esélyük legyen a Hawks ellen, valahogy be kellene indítani a futójátékot, az ellen sebezhetőbb a Seattle. Azonban tökutolsók ebben a vonatkozásban, 3 meccs alatt a 135 futott yard elég szegény. Ha ez nem megy, akkor rövid passzokkal kell operálni, itt jöhetne a képbe Golden Tate, de egyelőre tőle se láttunk sokat az idei szezonban. A Calvin Johnson vs Richard Sherman párharcra érdemes lesz figyelni a meccs folyamán, feltéve, hogy Sherman sokat fog Megatronon védekezni.
A Seahawks sem áll jól mérleget tekintve (1-2), de a múlt heti Bears elleni győzelem valószínűleg felfelé indítja el őket a pályájukon. Marshawn Lynch nem bevethető a hétfő esti rangadón, helyét a draftolatlan újonc Thomas Rawls veheti át nagyrészt, illetve a veterán Fred Jackson is besegít majd. Ha a Bears elleni meccset vesszük alapul, akkor Russell Wilson egyre többet fogja keresni Jimmy Grahamet, ami persze nem árt, ha már ennyit áldoztak érte és persze ilyen jó is. Fontos, hogy ezt a kapcsolatot melegen tartsák, sok labda kell szálljon Graham felé, főleg a red zone-ban. Persze a Hawks továbbra is elsősorban a futásra fog alapozni, de amikor passzolni kényszerülnek, akkor jobb, ha tudják, van egy megbízható célpontjuk.
Fogadási szempontból az UNDER 43-at tudom ajánlani, de nekem a Lions+9,5 is jónak tűnik, nem tartom olyan jónak a Hawks támadósort, de a kettő közül ez a bizonytalanabb pickem. A szerkesztők között egyébként nagy az egyetértés:
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
renningan-nek üzenem, hogy ha élőben nem nézte a meccset, akkor felvételről semmiképpen se tegye meg, mert az idegei és/vagy a tv/laptop fogja bánni.