Sajnos a Jézuska, illetve a Mikulás helyét nem tudjuk átvenni, viszont a helyükbe képzelni magunkat igen. Így most megmutatjuk, hogy melyik csapatnak mit adnánk karácsonyra.
New England Patriots
Kezdjük is rögtön a címvédővel, ahová rengeteg ötletünk volt, azonban rá kellett jöjjünk, hogy a pumpával vagy HD kamerával nem nagyon segítenénk ki őket, hiszen nekik ezek már rég megvannak. Így végül egy etikai kódex mellett tettük le a voksunkat.
Buffalo Bills
A csoporton belül maradva, Rex Ryannek szeretnénk kiosztani egy méretes zakót, hogy ne csak a kis mellénykéjében feszítsen az oldalvonal mellett. Emellett pár sackkel is megjutalmaznánk a Bills védelmét, akik tavaly még vezették a ligát ebben a mutatóban, most pedig a liga végén kullognak.
New York Jets
A csapat szakállas tagjainak egy full borotvakészletet adnánk, hiszen láthattunk, hogy a nagy szakáll levágása után a jedi lovag Fitzmagicnek mennyivel jobban megy a játék. Akiknek nincs szakálla, annak pedig egy-egy relaxációs könyvet ajándékoznánk, amivel fel tudják dolgozni, hogy még 11-5-ös mérleg ellenére sem jutnának rájátszásba.
Miami Dolphins
Az AFC East csoportutolsójának egy csapatépítő tréning a jutalma Ryan Tannehill és Ndamokung Suh vezetésével.
Cincinnati Bengals
Fiatalkorú olvasóink tekerjenek egy csapattal tovább, hiszen a Bengalsnak egy pornhub prémium előfizetést adnánk, hogy januárban is ki tudjanak verni legalább valamit. Ezen felül kívánjuk számukra, hogy Hue Jackson támadókoordinátort ne vigye el senki főedzőnek.
Pittsburgh Steelers
Két héttel ezelőtt a Steelers támadófalembere, Marcus Gilbert a Bengals elleni találkozó után azt kérte karácsonyra, hogy a Bengalst láthassa a rájátszásban, ahol mindig elszerencsétlenkednek mindent. Így megoldanánk, hogy egymás ellen játsszanak a playoffban (nem olyan bonyolult ez, Bengals harmadik kiemelt, Steelers hatodik, papírforma), ahol megmutathatja Gilbert, hogyan is kell januárban meccset nyerni.
Cleveland Browns
Rengeteg ötletünk van ide is, egy komplett front office cserétől kezdve egy olyan főedzőn át, aki hisz Manzielben egészen az elkövetkező években esedékes számtalan Johnny Manziel – Josh Gordon TD passzig, mi pedig végül utóbbit választottuk.
Baltimore Ravens
A hollóknak egy köteg “Sérülés nélkül távozhatsz a kórházból” kártyát ajándékoznánk és mellé kapnának egy zsák almát is, hátha jövőre elkerüli őket a sérüléshullám.
San Diego Chargers
Áttérve az AFC Westre, a Chargersnek két zsák almát tudunk felajánlani.
Denver Broncos
Aqib Talibot szeretnénk beíratni egy optikai és szemorvosi képzésre, hogy legközelebb szakszerűen nyúlkáljon mások sisakrácsába.
Kansas City Chiefs
Ugyan Alex Smith idén megmutatta, hogy tud ő a line of scrimmage-en túl is passzolni, azért mi javítanánk a karerősségén, hogy a legalább 10 yardot szálló labdák is eljussanak a célpontjaihoz.
Oakland Raiders
A Raiders idei játékával kiérdemel magának egy saját stadiont, amit az év egyik felében nem kell megosztani a helyi baseball csapattal, illetve a mennyezeten lévő lyukakat nem Pepsis pohárral kell eltakarni.
Houston Texans
Ugyan Brandon Weedennek úgy tűnik csak sikerül rájátszásba juttatnia egy texasi csapatot, mi azért JJ Wattot beíratnánk egy irányító-tanfolyamra, mert úgy gondoljuk, hogy ő lenne a keretből a legalkalmasabb ennek a posztnak a betöltésére.
Indianapolis Colts
A történelem során először kikaptak a Texanstól, így egy, a tavalyi AFC döntőben elszenvedett vereség megemlékezéséhez hasonló bannert raknánk ki a stadionba:
Jacksonville Jaguars
Még egy kis festéket ajándékoznánk a jaguároknak, hogy az egész sisakot be tudják festeni aranyra.
Tennesee Titans
Ők elég rosszak voltak ahhoz, hogy ne kapjanak tőlünk semmit, azonban végül úgy döntött a szerkesztőség, hogy Chip Kellyt ajándékozza a titánoknak.
Seattle Seahawks
Az NFC oldalát a konferencia címvédőjével kezdjük. Sérülést ugyan nem kívánunk senkinek, de Jimmy Grahamnek adnánk egy páréves eltiltást, mert úgy tűnik ő volt a fék ebben a támadósorban. Alternatív megoldásként cserepartnert keresnénk a csapatnak, akik a következő évek 5-6-7. körös pickjeit odaadják Grahmért, hiszen Carollék ezekkel tudnak igazán jól gazdálkodni.
Arizona Cardinals
Itt nagy bajban voltunk, hiszen úgy tűnik a Cardinalsnak mindene megvan, de Bruce Ariansnak azért engedélyt adnánk, hogy felvegye az oldalvonal mellett is a Gatsby-sapkáját. Ezen kívül szeretnénk megköszönni Patrick Petersonnak, a csapat cornerbackjének és nem mellesleg a mi kis manónknak, hogy segített az ajándékok csomagolásánál és szállításánál.
San Francisco 49ers
Évi 20 milliós szerződést Blaine Gabbertnek!
St. Louis Rams
A Rams csapatának egy olyan főedzőt szánunk, akinek nem az a specialitása, hogy minden évben 7-9-cel végez.
Washington Redskins
A Redskinsnek egy rendes szurkolói twitter-profilt szeretnénk kialakítani, amit nem ők maguk működtetnek.
New York Giants
Beats fejhallgatókat ajándékoznánk kivétel nélkül mindenkinek. Múlt héten még egy tapadásmentes kesztyűt akartunk adni Odell Beckhamnek, hogy kiegyenlítsük az erőviszonyokat, azonban a Panthers elleni találkozó után befizetnénk egy önkontroll-tanfolyamra.
Philadelphia Eagles
Én személy szerint egy valid franchise irányítót szerettem volna kérni a Jézuskától, a többiek azonban úgy gondolják, hogy Nick Foles egy harmadik körös pickért cserébe jó ötlet lenne a csapat számára. Emellé pedig fehér karácsonyt szeretnénk Phillybe.
Dallas Cowboys
Dez Bryantnek szeretnénk megítélni egy elkapást a Lambeau-n.
Green Bay Packers
És ha már Lambeau, térjünk át az NFC North legjobbjára. Eddie Lacynek egy karórát tennék a fa alá, hogy legközelebb időben visszaérjen a hotelbe.
Minnesota Vikings
Ragnar gázsiját szeretnénk odaadni a franchise vezetőinek, hogy visszatérhessen az öreg a csúfos búcsú után.
Chicago Bears
Egy plüss Cutlert készítenénk számukra, hogy legalább Chicago legifjabb szurkolói megszeressék irányítójukat.
Detroit Lions
Az oroszlánok számára az igazi Lombardi trófeát adjuk, hogy ne szedjenek össze mindenféle kínai szart, amit Lombardinak hívnak. Matt Stafford pedig kapna egy külön neki gyártott futócipőt is.
Carolina Panthers
Gondolkodtunk, hogy odaadjuk az MVP címet Newtonnak, de úgy tűnik ezt a mi segítségünk nélkül is megkapja, így végül divattippeket szeretnénk adni SuperCamnek, hogy ne nézzen ki folyton nevetségesen a meccsek utáni interjúk alkalmával.
New Orleans Saints
Ugyan nem igazán illik pénzt ajándékozni, mi mégis 10 ezer forintot adnánk a Saints védőjátékosainak, hátha jobban menne a foci.
Tampa Bay Buccaneers
Jameis Winstonnak Seaworld belépőt szeretnénk a karácsonyfa alá tenni, hogy ne csak a ráklábat ismerje, hanem magát az állatot is.
Atlanta Falcons
Végül elérkeztünk a Falconshoz, akiknek küldenénk Ákostól az “A Falcons dolga nem az, hogy ugyanannyit nyerjen, mint a Panthers” című számot.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Dezen besírtam :DDDD Lacy-nek adhatnátok valami fitness DVD-t is. :D
Óriási :DDD
A ráklábasra azért rá kellett gugliznom :-)
Hatalmas lett, a Cowboys-nál ledőltem a székről :D
Félő, hogy a Cutler babát voodoo célokra használnák a Bearsesek. :)
A Saints védelemnek egy karton csokit inkább!
Nagyon jó, nálam a Bengals viszi a pálmát! :D
Elmész te az évi 20 millioddal meg Gabbertel együtt a p….ba!
Ha màr karacsony akkor én inkàbb Jared Goffot kérném a “ninersnek” ???