Az amerikai futball egyik legnehezebb posztja a cornerback. Ugyan profi szinten soha nem játszottam, de az a néhány alkalom, amikor hobbiból lementem játszani, gyorsan bebizonyította, hogy egy corner élete nem könnyű. Nagyon jól kell olvasni az irányító mozdulatait, lekövetni a gyors elkapókat, felvenni fizikálisan a versenyt az erősebbekkel és gyorsnak kell lenni kis területen, valamint hosszútávon is. Nem csoda, hogy egy jó CB páros alapvetően határozhat meg védelmeket. Az egyetemről kijövő játékosoknak rengeteget kell tanulniuk és nagyon könnyű a besülési lehetőségük is. Eli Apple nem a legjobb cornerback a drafton. Sőt, talán a legjobb 3 cornerbackben sincs benn. Testi adottságai azonban kétségtelenül az egyik legjobbak a classban, így korán csapatot találhat magának, akár már az első körben is.
Az idei cornerback class testfelépítését tekintve nem túl acélos. Sem magasságban, sem erőben nem olyan cornerek vannak a top5-ben akik a liga elsőszámú elkapóival testfelépítésben könnyedén felvennék a harcot. Eli Apple azonban pont ilyen és ezért is kúszhat felfele a boardokon. 185 cm magas, több mint 90 kilogramm és erős izomzatú. Nem könnyű elnyomni a line of scrimmage vonalán jammelés közben sem és a levegőben elkapásoknál sem. Kézátmérője ugyan méretéhez képest nem olyan nagy, de a prospectek közül még így is az egyik legnagyobb. Fizikai paraméterei egyértelműen egy elsőszámú corner benyomását keltik, aki könnyedén veszi fel egy elsőszámú wide receiverrel a harcot.
Ehhez a mérethez ráadásul elképesztő gyorsaság társul. 4.40 másodperces 40 yardjánál ugyan akadtak jobbak a Combine során, de ekkora mérettel senki sem rendelkezik közülük. Ráadásul nem csak a hosszabb távon jó az ideje, hanem kis területen is nagyon fürge. Könnyedén veszi fel elkapója tempóját és vált iramot, ha szükséges. Man coverage-ben épp ezért talán a legjobb a posztján. Végig az embere mellett tud maradni, nagyon nehéz szeparálódni szorításából, így szinte mindig egyszerre tud elkapójával a labdáért ugrani.
És ha már egyszerre ugrik a WR-rel, akkor megvan a kellően agresszív mentalítása, hogy ne tudják elnyomni. Hosszú kezeit jól használja és jó ütemben ugrik fel, nagyon nehéz mellette lehúzni a labdát, ha végig szorításban marad, mert ha érzékeli, hogy nem az övé a játékszer, rögtön a labda kiütésére megy.
További erénye, hogy viszonylag jól lép fel futás ellen is. Testi ereje megvan a futók megállításához, még ha lendülettel is jönnek felé és kezeit is megfelelően használja a tackle-ök véghezviteléhez.
Nem hasznavehetetlen blitzelésben sem. Sebességből könnyedén odaér a QB-hoz és nem hagyja kimenekülni a szorításból.
Azonban játékának ezen aspektusa messze nem hiba nélküli. Sokszor rosszul választ szögeket, így ha le is tudja lassítani a futót, nem tudja rögtön földre vinni, ezzel életben hagyja a futást. Ezen kívül sokszor lassan reagál a játékra, ráadásul nehezen jön le a blokkokról is, ha sikerül őt megfogni. A támadók előnyben vannak vele szemben, mert mire észleli a játék irányát, már jó szögbe tudnak vele szemben blokkolni és ezekkel sokszor nem tud eredményesen megbirkózni.
Legnagyobb hibája azonban az, hogy hajlamos szem elöl téveszteni a labdát, mert sokáig az elkapóját nézi. A pozitívumok között írtam, hogy nagyon jól tapad elkapójára, de a labdát közben egyáltalán nem követi. Hajlamos ugyanis néha sokáig nézni a emberét és ilyenkor elveszti a QB olvasását. Sokszor könnyen szedik le ilyenkor mellette és nagy játékokat csinálnak róla. Különösen bajba kerül zone coverage esetén, ugyanis ilyenkor nem az elkapó mellett kell futni és végig rajta ragadni, hanem fel kéne venni a támadóját, de ez nem megy tökéletesen neki. Test a test elleni csatáknál is az okozza vesztét, hogy ha elveszti a labdát, akkor nehezen találja meg a levegőben, így ha rosszul számolja ki a labda ívét, akkor könnyű elválni tőle.
Összességében Apple még nem egy NFL kész elsőszámú cornerback, de nagyon kevesen azok, akik ide kerülnek. Egy jó védelembe bekerülve szép fejlődés állhat előtte és kiváló CB lehet évek múlva. A csapatok minden bizonnyal nem fognak elmenni a negatívumok mellett és ezért akár a második napra is csúszhat, de nem lenne meglepetés az se, ha az első 20-ban kelne el.
(Képekért és videókért köszönet a profootballfocus.com, grantland.com, sbnation.com és bleacherreport.com oldalaknak)
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”