Connect with us

Játékos Portré

A jobb tackle prototípusa – Phil Loadholt

Kevesebb, mint három héttel az első preseason meccs előtt (ahol a Vikings a Bengals ellen melegít majd be) bejelentette visszavonulását Phil Loadholt, a minnesotai csapat jobb tackle-je, akit 2014-ben a PFF pozíciója prototípusának nevezett.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

A Vikings által 2009-ben a második körben választott Loadholt egyből élesben mutathatta meg tudását, ugyanis 15 alapszakasz és két playoff-meccsen kezdett jobb tackle-ként. Az Oklahomában még bal tackle-ként játszó Loadholt a 2008-ban Heisman Trófeát nyerő Bradford vakoldalát védte a Sooners csapatában, mely a Big 12 döntőben 62-21-re kalapálta el a Missourit. Tette ezt Loadholt hathatós segítségével, aki nem másnak, mint Demarco Murraynek nyitotta a védőfalon a réseket.

 

twincities.com

twincities.com

 

Loadholt már első szezonjában hozzásegítette a Vikings támadójátékát az értékelések ötödik helyéhez, és részese volt Adrian Peterson eddigi negyedik legtöbb yardot és a legtöbb TD-t hozó szezonjához. A 2011-es szezon során a Vikings meccsenkénti 144,9 yardot futott, mely mutatót egy évvel később 164,6-ra emelt, többek között a 2000 yardot is felülmúló Petersonnal.

 

Portrénk alanyának értékét is jelzi, hogy 2013-ban három évre szerződtették 25 millió dollárért, melyből 7 millió garantált volt. A szerződést azonban nem tudta meghálálni: 11 alapszakaszbeli találkozó után a Packers ellen 2014. november 23-án a szezonját is lezáró mellizom-sérülést szerzett, majd kevesebb, mint egy évvel később a második előszezon találkozón a Raiders ellen elszakította az Achillesét, mellyel az egész 2015-ös szezont ki kellett hagynia. Közel két évet töltött el játék nélkül, miután két komoly, teljesítményét is nagy mértékben befolyásoló sérülést szedett össze – ennek fényében érthető a döntése.

 

Búcsúzóul nézzük meg, milyen boldogan forgat reklámot egy étteremnek.

 

 

[/ppp_patron_only]

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x