Öt csapat kezdte az évet három győzelemmel és az ezzel járó nulla vereséggel, a Patriots, a Broncos, a Vikings, az Eagles és a Ravens. Ezeknek a franchise-oknak a rájátszás elérése a történelmi valószínűségek alapján elég magas (1990 óta 75,6%), viszont az utóbbi 5 évben mindig volt egy 3-0-val kezdő csapat, amelyik végül nem jutott be a playoffba. Ki lesz az idén?
New England Patriots és Denver Broncos
Abban talán egyetérthetünk, hogy ez a két csapat nem fogja otthonról nézni a januári küzdelmeket. A Patriots csereirányítókkal is el tudta érni a három győzelmet, pedig a Cardinals is az ellenfelek közt volt. Brady jövő héten visszatér, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne jussanak a rájátszásba. Ugyanez igaz a Broncosra is, a védelem továbbra is ligaelit és Siemian is kellemes csalódás, a sorsolásuk is könnyű.
Esély a rájátszásra: 100%
Philadelphia Eagles
Az Eaglest nem rangsoroltuk valami magasra a szezon előtt, mivel támadósor egy nagy kérdőjel volt. Doug Pederson és Carson Wentz viszont megmutatták, hogy rendkívül jó párost alkotnak, nagyon jó a rendszer és Wentz is remekül hajt végre mindent. A védelem is hasít, habár ez várható is volt, még ha nem is ilyen mértékben. Az Eagles jelenleg szinte minden statisztikai mutatóban a legjobbak között van, mind a támadó, mind a védő oldalon. Az egyetlen kritika velük szemben az lehet, hogy a Browns és a Bears volt az első két ellenfelük és ezért nem is teljesen fair a statisztkáikkal dobálózni, nem is fogok. Ha nem verték volna el a Steelerst ilyen könnyedén, nem is gondolnám, hogy jó esélyük van a rájátszásra. Így viszont, hogy két könnyebb csapat könnyed legyőzése után egy egyértelmű playoff- és akár SB-contendert is magabiztosan múltak fölül, illetve hogy a mutatott játék is szemet gyönyörködtető és hatékony, már úgy gondolom, hogy az NFC Eastből ők a legesélyesebbek a januári szereplésre.
Esély a rájátszásra: 75%
Minnesota Vikings
A Vikings helyzete nagyon érdekes, hiszen megverték a Packerst és a Pantherst is, a Playoff Rankingunk harmadik helyén tanyáznak, a védelem pedig dominál, statisztikailag mégsem olyan meggyőzőek. Pontosabban nehezen lehet fenntartani ezt a fajta dominanciát védő oldalon és a speciális egységben. Ugyanis ugyanannyi visszahordott TD-t szerzett eddig a Vikings, ahányat támadóoldalon (3). Tavaly például ugyanennyi return TD-vel kezdett a Seahawks és a Cardinals is, aztán az év hátralevő részében ketten összesen szereztek 5 visszahordott TD-t. Ha 1990-ig nézzük ezt a statisztikát, akkor 22 ilyen csapattal találkozunk, ők átlagban 3,3 visszahordott TD-t szereztek a maradék 13 mérkőzésen. A Vikings +8-as turnover mutatóval rendelkezik, 1990 óta az első három kör után legalább +6-os turnover-mutatós csapatok átlagosan 2,4-gyel szereztek több labdát a maradék 13 mérkőzésen, mint amennyit eladtak.
A támadóoldalon sem rózsás a helyzet, a három meccsük alatt összesen 800 yard alatt maradtak (796), ezt csak a Rams mondhatja el idén magáról. Mindenféle futási statisztikában utolsó helyen állnak (habár Peterson elvesztése még pozitív hatással is járhat), viszont Sam Bradford élete legjobb passer ratingjével rendelkezik jelenleg (107,8), ilyet még sose tudott hosszú távon fenntartani, karrier átlaga 81,6. Persze lehet, hogy most végre eljön az áttörés, de a védelemnek mindenképp dominálnia kell továbbra is, ráadásul olyan szinten, mint ahogy a Broncos tette azt tavaly. A rájátszást nem gondolom különösebb problémának a Vikings esetében és kissé szándékosan is negatívabb hangvételű volt ez a két bekezdés, mint kellett volna, de az első három meccsen mutatott játékuk nem fenntartható, így kisebb aggályokat lehet támasztani feléjük.
Esély a rájátszásra: 80%
Baltimore Ravens
A Ravens mutatta a legkevesebbet eddig a veretlen csapatok közül. Nagyon könnyű sorsolással kezdték az évet, a Bills, a Jaguars és a Browns összesen 1-8-as mérleget tud felmutatni. Amivel nem lenne semmi baj a hollók részéről, ha könnyedén tudtak volna nyerni az első három fordulóban. Azonban összesen +13-as a pontkülönbségük, ami a legrosszabb a 2005-ös Redskins óta 3-0-val kezdő csapatoktól. 1990 és 2015 között 119 csapat kezdett 3-0-val és a 2005-ös Redskins mellett csak a 2004-es Jaguars, az 1999-es Patriots, az 1993-as Eagles és az 1991-es Bears tette ezt meg a Ravensénél is rosszabb pontaránnyal. A 10 legrosszabb pontkülönbségű 3-0-s csapat pedig átlagban 6,4 győzelmet tudott szerezni a szezon hátralevő részében. Baltimore-ban egyrészt örülhetnek, hiszen a tavalyi évvel ellentétben végre megnyerik ezeket a szoros mérkőzéseket, azonban aggodalomra ad okot a győzelmek hogyanja.
Esély a rájátszásra: 55%
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
Várjunk az Eagles-szel a 6. hétig. Hiába vagyok szurkolójuk, egyszerűen nem merem elhinni. :)
Kerestem én negatívumot a játékukban, de azon kívül h bears-browns volt az első két meccs nehezen találni :D most Lane Johnson eltiltásával az OL rosszabb lesz mondjuk.
Talán a bye week is a lehető legrosszabbkor jön, remélem nem esnek ki a ritmusból
szerintem mind a 3 ravens meccs sima volt… annyit adtak ki magukból amennyit kellett XDDD
Nekem valahogy ez a szezon is tipik Ravenses,egyszeruen szamomra evek ota nincs olyan meccs ahol teljesen legyalulva 38-7re verik az ellenfelet ,persze biztos volt ilyen meccs amiota nezek meccseket,meg kaptak is ki igen csunyan,de a legtobb meccs az ilyen szenvedos kibrusztult keves pontkulonbsegu meccs,a secondary(eddig,majd most kiderul Carr es Cousins ellen) meglepoen jo,Dumervil visszater,a tamadosor viszont valoban sok aggodalomra ad okot,nehany playhivast abszolut nem tudok hovatenni…en sem gondolom egyebkent hogy ez a csapat csoportotnyerhet wild cardra pedig a chiefst mindenkepp elorebb helyeznem eddig es akkor ott van ugye a steelers,bengals egyike :D barmennyire is jol mutat ez a 3-0 eddig en meg Ravens szurkolokent sem gondolnam hogy iden ebbol PO lesz,de az 55% meg kicsit kecsegteto is:D
Versenysportban nem szabad leírni olyat hogy “100%”, ameddig valami tényleg matematikailag is nem lesz biztos. :)
Broncos rájátszás esély 100% azért elég kemény. Két nagyonerős csapat van a csoportban és akermennyire is jó a játék azért simán belecsúszhatnak egy rossz szériába vagy csak Sieman esik vissza. Nyilván erős a valószinűség de nem tudok még 90%-ot se mondani, inkább 80-85%. és msot nem arról beszélek hogy az NFL-ben bármi megtörténhet, mert az a Patriots esete, ahol ilyen 99% a rájátszásba jutás.
Oké, 99%-ra hajlandó vagyok levinni mindkettőt :D
A Chiefs és a Raiders közel sem meggyőző a csoportban egyébként
De nehogymár szted a Patriots rájátszásba jutása olyan biztos mitn a Broincosé., Oké hogy nem olyan megyőző szerinted a Chiefs és az Oakland de messze megygőzőbb mitn a Dolphins vagy a Bills. Talán a Jetsről lehet beszélni bár ezt a múlthéten ők is cáfolták. Sokkal nehezebben képzelem el hoyg a Patriots a csoprotban mondjuk 4-2-re végezzen mint hoyg a Broncos.
Akkor a Patriots 99,9, a Broncos 99 :) de komolyan úgy gondolod, hogy nem juttok biztosan PO-ba? Oké, beüthet bármi szerencsétlenség, sérül 10 kezdő, de na… Ha nincs semmi ilyen szerintem biztos a PO
Persze hogy komolyan gondolom. Tavaly elvileg jobb csapattal az utolsó fordulókban dőlt el hogy egyáltalán bejutunk-e (az a sors fintora h ugy alakult minden hogy végül seed1 lett). Szeritnem abszolut nem reális a 100%
A Chiefs simán hozza a tavalkyit sztem, egymássellenin egyszer tuti megölnek minket de mindkettőtől félek. És az Oakland bár nem olyan Combos mitn a Hype votl azért erősebb. Szeritnem 80-85%nál nem relisabb még ha én szeretném a legjobban is h sima legyen. Ezzel szemben a Pats múlt év végén már hátradőlve lazitahtott és ez idén is igy lesz vszinű. Van különbség és ez nem 0.9%.
(Semmi sérülés vagy ilyesmivel nem számolok természetesen mert azzal nem lehet.)
Szerintem a Broncos sokkal erősebb, mint ahogy Leonidas gondolja, nem tudom elképzelni ki tudná azt a csapatot megverni, egy kicsit gyengébb kiadásba ugyanez a Vikings.
Mondom mindezt Patriots szurkolóként.
Annyira előtérbe kerültek a domináns defensek, főleg, hogy passorientált lett a játék, viszont a jó pass rusheres csapatok, lenullázzák az ellenfelet.
Egyébként a tavalyi év végi teljesítménye a csapatnak kritikán aluli volt, a mai napig nem értem mi történt(Blount belefutása középen a falba 0 yardért, majd Brady aluldobott passzai stb…
Egyetértek Leonidasz007-el, kemény az a csoport, ha nem nyerik meg, necces lesz. A Chiefs erős, a Raiders-ben nem vagyok ilyen biztos, de a csoportellenfelektől beesik majd néhány vereség, velünk is játszanak, plusz Sieman sincs még készen. Valószínűleg meglesz nekik, de elég néhány sérülés, rosszabb széria és meleg a pite. 70 %-ra tenném őket, az Eagles-t 60-ra, a Vikings-t is, a Ravens max 50%.
Nem gondolom gyengénem a Broncost félreértés ne legyen. Mindenhol kiköveteltem nekik a tiszteletet :D. Csak nem reális ugy beszélni róluk mint 100%-os Playoff résztvevők. Mondom tavaly jobb védelem Volt (igaz gyengébb támadósor, de kicsit a minta) és majdnem eluszott a rájátszás. A Kansas simán viheti a csoportot és akkor nagy baj lehet, annyira azért nem is egyzserű a sorsolás Sem és nagyon sok a bizonytalan dolog a csapatban. Vajon képes-e Sieman ilyen kiegyensulyozott lenni? Vajon a támadófal meddig birja ezt a teljesítményt? Ware sérüléseivel és korával meddig tud érdsemi része lenni a pass rushnak stb.
A sportban nincs olyan, hogy 100%. Bármi történhet. Sérülés, eltiltás, formahanyatlás, fortuna, vagy csak simán elhiszik, hogy innen már megvan, aztán koppannak. Szerintem is ott lesz a PO-ban a Broncos és a Pats, ez nem kérdés, de hogy 100%?!?! Nem. 80% fölé senki esetében nem mennék. A 100% annyit jelent, hogy már ott is vannak. Ezt így kijelenteni, mikor papíron még 3-13 is lehet a vége, nem kicsit erős.
Szerintem:
80% – Broncos, Pats
70% – Vikings: A D jól kezelik a sérültek hiányát, de ha onnan is kiesik 1-2 kezdő, akkor…
55%- Eagles: A Dallas erősödni fog, míg a Giants most magát verte meg. Semmivel sem esélytelenebbek az Eagles-nél, és mindössze csak 1 meccsel vannak lemaradva, és még egyszer sem játszottak egymás ellen. Eddig annyi derült ki, hogy Wentz-el nagyon is PO esélyesek, de hogy
75%???? Ez durván optimista.
45% – Ravens: Erős csoport, stb. Ezt nem kell magyarázni…
a 3-0-val kezdő csapatok 75,6%-a jut PO-ba, ez a kiindulási alap.
Oké, a 100% lehet erős, de 95 alá nem tudnék menni a két csapat esetében, annyira jók és mélyek is, hogy 1-2 nagyobb játékos sérülése esetén is bejutnának. Oké, ha malária fertőz a csapatnál, nem, akkor erre van az 5% hibalehetőség.
A Vikingsból kiesett konkrétan 4 kezdő, nem is akárhonnan, QB, RB, LT, DT
A Dallas hol fog erősödni? Még Dez is megsérült most, Romo sem biztos h upgrade lesz sérült háttal a mostani Prescotthoz képest, aki mondjuk valóban jobb lesz idővel és tapasztalattal. A Giants sem játszott meggyőzően és igen, van esélyük nekik is, mert jó csapatuk van, de az Eagles kifejezetten meggyőző nekik ugyanúgy elég jó csapatuk van.
A 75% pedig épp az átlag bejutási esélye egy 3-0-ás csapatnak, nem hiszem hogy az Eaglesnek ennél kevesebbet (vagy épp többet) kellene adni. Az első három meccs alapján jobban játszanak kvázi bármelyik csapatnál a ligában és oké, Browns és Bears volt köztük, de a Steelerst már nem sorolhatjuk abba a kategóriába, amit illett simán hozni.
Viszont az elmúlt 5 évben mindig volt olyan 3-0-ás aki nem jutott be. És gondolom az előtt is előfordult ilyen… Szóval ha ez a 75,6 az “alap”, akkor kellene lennie egy 3-0-ásnak aki meg közel 0% eséllyel jut be. De persze ez is valószerűtlen, ugyan úgy, ahogy a fenti értékek nagy része is. Ennyire azért nem szent írás a statisztika. Pláne, hogy ez egy átlag, amit felhúznak olyan csapatok mint amilyen a Pats is, akik valóban közel állnak a 100%-oz, de ők másik ligában játszanak.
A Dallas-ban sok a sérült, eltiltott akik azért minőséget hozhatnak, ha visszatérnek. Romo különösen az lehet. A Giants tényleg nem volt meggyőző, de most saját magukat verték meg a 100+y büntetéssel, a 3 fumblel-el, a 2 INT-el (Red Zone-ban, majd a végső drive-ban) stb. Így is csak 1 mezőnygólon múlott, de ilyen egy csoportrangadó. Ha ez nincs, akkor ők is 3-0-al állnak, és akkor ők is 70%-al lennének ott? És akkor van két 70% PO esélyes csapat egy csoportból?
De pl. ha kikap az Eagles a kövi meccsén, míg a Dallas nyer, akkor is az Eagles az egyértelmű esélyesebb, hiszen ők 3-0-al kezdtek???? Félreértés ne essék, nagy dolog hogy lemészárolták a vasast, de az előtte lévő 2 győzelmet szinte bárki megszerezte volna, aki kicsit is jó csapat. Mégis 75% hogy ott lesznek, 66,6% azért mert megverték a Browns-t és a Bears-t? Tényleg? Olyan szempontból rossz példa, hogy tényleg rohadt meggyőző az Eagles, és most én is úgy gondolom, hogy nyerik a csoportot, de ez a 3-0 és a statisztika közel sem ilyen pofon egyszerű ügy. A Viking-ból minőségi emberek estek ki, megverték a Panthers-t és a Packers-t is, mégis csak 5%-al esélyesebbek az Eagles-nél??? Tényleg?
Egyszerűen eltúlzottnak érzem ezt az egészet, még ha egyet is értek abban, hogy ezek nagy része be fog jutni.
Az a baj, hogy félreértelmezed a statisztikákat: Ha valaminek 75% esélye van, az annyit jelent, hogy (hosszútávon, nagy mintán) 4-ből 3 alkalommal megtörténik, de 4-ből 1 alkalommal nem történik meg!
Ettől függetlenül előfordulhat, hogy idén minden 3-0-val álló csapat bejut a PO-ba, de még akár az is, hogy egyik sem. Rövid távon sokat torzulhat az eredmény, mégis ennél jobb becslést nem lehet megadni..
..és azzal kapcsolatban, hogy “Mi lesz, ha jövő héten XY nyer/veszít?”, nyilván akkorra az eheti becslés már “lejárt”, lehet új becsléseket hozni, az új információk figyelembevételével.
Ettől függetlenül, mivel tudtommal senki se lát a jövőbe, ezen a héten csak az első 3 hét eredményeivel tudunk kalkulálni.
Az Eagles esetében a wildcard helyről se feledkezz meg. Az eddig mutatottak alapján bejuthat a Giants ÉS az Eagles is a Packers/Vikings vagy a Seahawks/Cardinals kárára.