Megérkezett a harmadik hétre szóló Stock Watch, ahol mindent megvariáltak a sérülések!
WAIVER WIRE
Jerick McKinnon
Peterson jó eséllyel hetekre kidőlt, és ugyan Asiata kapott több lehetőséget, a tavalyi tapasztalatok alapján a passzerős McKinnon a Bradford által működtetett Coryell-Turner rendszerben tökéletes hibrid kiegészítő lesz Kyle Rudolph mellé, sok pontot is hozhat akár.
STOCK UP
Travis Benjamin/Tyrell Williams
Travis Benjamin és Tyrell Williams személyében megvan a Keenan Allen-pótlékunk is, igaz még nem látni azt, hogy valaki felülkerekedik-e a másikon és esetlegesen a red zone területén is veszélyesebb lesz-e. Mivel Antonio Gates még mindig megbízható társa Riversnek, és Gordon is beindult, utóbbira kevés az esély, de Rivers átlagosan ledobált 4000+ yardjának és 28-30 TD-jének azért valahol helyet kell találni.
Kenneth Farrow
Danny Woodhead IR-ra kerülésével megint feje tetejére álltak a dolgok San Diegóban. Melvin Gordon mellé szükség lesz egy rugalmas, passzerős futóra, ezt pedig a sérülés után a második héten Kenneth Farrow töltötte be. Érdemes rajta tartani a szemünket.
Will Fuller
Will Fuller stabil célpontja lett Osweilernek, egyértelműen látszik, mennyire belemart Hopkins teljesítményébe (aki ezzel könnyen kiszorulhat a Top10-ből is), és második százyardos meccsét hozta.
Quincy Enunwa
A fizikális elkapó megint jól szerepelt, egyértelmű WR3-má nőtte ki magát. Mivel Marshall még mindig térdproblémákkal küszködik pályán és azon kívül egyaránt (a harmadik héten kérdéses a játéka), Enunwa egyértelmű kezdő, pláne PPR-ligákban.
Marquise Goodwin/Greg Salas
Amennyiben Sammy Watkins tovább szenved, Goodwin és Salas vehetik át a helyét. Ebből a párosból talán Salas az értékesebb, de még közöttük is el kell dőlnie a hierarchiának.
STOCK DOWN
Danny Amendola
Garoppolo sérülésével nem várhatunk túl sokat Amendolától (de őszintén szólva Hogan és Edelman teljesítménye is kérdőjeles lesz), sajnos teljes mértékben a QB-helyzettől függ a teljesítménye. Amúgy is csak mély ligákban játszatják, de a jelenlegi kilátások alapján padoztatni kell.
Donte Moncrief
Kérdéses, hogy a fej/nyaksérülést szerző Moncrief játszhat-e a harmadik héten, mindenesetre érdemes követni, mert egy, a várakozásnál rosszabb MR-eredmény komolyan kiütheti őt.
Thomas Rawls/Christine Michael
A Seahawks futótandemje második hete hoz borzasztó számokat. Kettejük között oszlik meg egy kezdő futó terhelése, hasonlóan a Hill/Bernard pároshoz. A fal minősége sem segíti előrejutásukat, így még várni kell, hogy valamelyikük kiharcol-e biztos kezdő pozíciót, mivel addig csak nagyon mély ligákban vagy nagyon elkeseredettcsapatoknál használhatók.
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
McKinnont erdemes Gore helyett felhuzni?
Jamaal Charlesrol tudni hogy mikor jatszhat?
Egyelőre még nem, a harmadik héten kis szerencsével már bevethető lesz.
Help
FK ligában mi ez a waiwer akármi, hogy várni kell szerda reggelig, hogy addoljak valakit?
Másik: összes ligába, mi az hogy a benchről nem tudok cserélni embereket csapaton belül?
az, hogy várni kell szerda délelőttig, hogy kiderüljön, hogy te kapod-e. Minél hátrébb vagy a tabellán, annál magasabb a waiver priorityd.
és annak a sorrendje számít, hogyha pl 3 reqestem is van?