A végletekig kiélezett és izgalmas mérkőzést játszott egymással a Houston Texans és az Oakland Raiders, és bár utóbbiak nyertek (20-27), szerintem a Texans most többet tett a győzelemért. Csak pár centin múlott.
Jobb volt a Texans
A vendég Houstoniak gyakorlatilag mindenben fölülmúlták a sokkal jobbnak tartott és jobb mérleggel rendelkező Raiderst. Még úgy is, hogy 101 yardot nyeltek be csak büntetésekből. Több first downt, futott és total yardot értek el, jobbak voltak a red zone-ban, harmadik kísérleteknél, sokkal többet volt náluk a labda. 30 futott yardon tartották a Raiderst, Carr kér legjobb célpontja a fullback Jamize Olawale és a futó Latavius Murray voltak, a Crabtree-Cooper duót pedig 7 elkapáson, 62 yardon és egy TD-n tartották. Igazából két nagy játékon (75 és 35 yardos TD-n) és két, szerintem hibás bírói ítéleten ment el a mérkőzésük.
Az első eset rögtön a meccs elején volt, amikor is DeAndre Hopkins kapott egy labdát, majd az oldalvonal mellett beszaladt a célterületre. Igen ám, de a bírók úgy ítélték meg, hogy kilépett és eszeveszetten mentek fújni a sípot. Amivel amúgy nem is lenne baj, hisz ha a játéknak vége, akkor már ne öljék meg egymást a játékosok. Viszont ebben az esetben nem volt semmi sérülés kockázat, Hopkins mindenki által zavartalanul szaladhatott végig, esély nem volt rá, hogy bárki utolérje. A helyes bíró döntés szerintem a játék továbbengedése lett volna, és mivel pontszerző akcióról volt szó, úgy is visszanézték volna. Akkor pedig kiderül, hogy nem, Hopkins jó eséllyel nem lépett ki. Viszont, mivel a bírók belefújtak az esetbe és leállították a játékot, hiába futott Hopkins be, Bill O’Brien nem tudott challenge-elni. Így TD helyett mezőnygól lett az akció vége, tehát négy pont mínusz.
A másik szerintem hibás eset a negyedik negyed végén volt, amikor 20-20-as állásnál negyedik és centire nekiment a Texans a mezőnygól helyet. Végül a labda körülbelül két centire lehetett a nyalókától, így a Raiders megkapta azt (ráadásul már harmadikra is úgy tűnt, hogy megvan). O’Brien bedobta a pirosat én meg vagy 10 percig centizgettem és nagyítgattam a képet, de szerintem a labdát legalább 10 centivel hátrébb tették, mint kellett volna. Amivel meg lett volna a first down (minimum három pont mínusz). Persze a bírókat itt is meg lehet védeni, hisz hacsak nincs egy yardnyi tévedés, vagy nem egyértelműen biztos, hogy megvan a first down, nem fogják tíz centivel előrébb tenni a lasztit. Nem mondom, hogy rosszul csinálták, amit csináltak, egyszerűen ilyen esetben polkorrektebb a “stands”-t behívni. A Texans balszerencséje, hogy az első bíró nem tette előrébb a labdát, pedig megtehette volna.
A Raiders tökös és úton a csoportgyőzelem felé
A Texans a meccsen jobb csapat benyomását keltette, de az igazán jó csapatok az ilyen meccseket is behúzzák. Ráadásul Jack del Riónak már vagy hat töke van, mert olyan dolgokat is meghúz, amit egy hozzá hasonlóan konzervatívnak gondolt edző még rémálmaiban sem. Ez a fajta vagányság hiányzik egyébként a Houstonból, még mindig nem értem, hogy mi a fenének puntoltak 4&5-nél, egy darab időkéréssel.
Igen, a saját 44 yardusoknál voltak, de nem mindegy, hogy itt fogják meg a Raiderst, vagy a pálya másik végében. Ha meg is tettek volna 9 yardot három kísérletből, akkor is egy 53 yardos mezőnygólt kellett volna rúgniuk, Sebastian Janikowski pedig idén mindent egybevetve 75 százalékosan rúgja csak a mezőnygólokat. Ez egy olyan kockázat, amit egy jó csapatnak meg kell hoznia. Nem mintha amúgy sikerült volna megfogni a Raiderst a végén, de ez a mentalitás kérdése.
A Texans amúgy még mindig az AFC South legjobb csapata egy (ami inkább kettő) meccs előnnyel, miközben 3-0-ás divízió mérlege van. A Raidersnek pedig még mindig nagyon szoros, de mivel a Cheifs és a Broncos egymás ellen játszanak a héten, valakihez képest biztosan lesz két meccs előnye. Illetve ne feledjük, hogy ők vezetik a csoportot.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
A sarka itt nincs a földön.
5x visszalassították, nem lépett ki. A krétaport a belső vonalakon szedte össze, mint látszik is, ott nincs is vonal. Aljas szándékos csalás volt, nincs mit szépíteni rajta, márhogy szumma a végével együtt.
Krétaport ritkán ver fel az ember, ha nem lép ki.
Most képzeld el azt a bírót, – aki befújta, és Hopkins előtt fut úgy 15 yarddal – hogy mit láthatott, ha még a kamera képét is kockázni kell századmásodpercre és még így is nehéz eldönteni.
Real time, szabad szemmel megállapíthatatlan, hogy lenn van-e a sarka, vagy 1 centivel a föld felett van, a spori – valszeg – azt látta, hogy fehér cipőben a sarka/bokája kifelé lóg a pályáról és fújt (gondolom a múlt heti denveri esetnek is volt a sípszóhoz köze) A spori fújt, nem féltetlenül hibáztatható módon és a többi meg történelem, ezt nem sorolnám meccset eldöntő kategóriába, még hogyha ilyenkor mindenki az is mondja, hogy 4 pontot vesztett a texans…attól még valószínűleg ugyanúgy kikapott volna, vagy nem. Mivel akkor egy teljesen más idősíkra/párhuzamos univerzumba kerültek volna az események, ahol a végeredménynek szinte végtelen számú kimenete lehetett volna, ideértve azt is, hogy Clowney a lábát töri a következő playben, vagy hogy Trump a 4. negyed végén atomot robbant Mexikóvárosban…
A belefújás hiba volt, élőben látni nyilván nehéz. A csalás a végén volt, 2x sokkal hátrább tették le a labdát. Történelem… :-)
a kilépés-nem kilépést el lehet nézni. ha videóbíróról sem lehet megmondani, akkor nem a bíró a hülye, vagy csak maximum annyiban, hogy nem kell belefújni
a méricskélésnél meg nem a 4th down volt a hiba, hanem a 3rd volt meg legalább egy yarddal