Az NFC South egy nagyon érdekes csoport. Az idei év alapján itt található a liga két messze legjobb támadósora, a regnáló MVP-vel egy másik top10-es egység, illetve a Tampa Bay a szintén szolid offense-ze. Ezzel együtt a csoport mind a négy csapatának védelme simán befér a 10 legrosszabb egység közé, így aztán igazi kihívás volt egy álomcsapatra való védelmet kiválasztani. Támadóknál viszont bőség zavara van, mégis szinte tökéletesen egységes volt a nyolc tagú szerkesztői szavazóbizottság.
QB: Drew Brees, Saints
A Saintsé a liga legjobb passzjátéka, csak egy csapat szerez náluk több pontot, mégpedig a Falcons. Épp ezért érdekes, hogy az MVP formában játszó Matt Ryan nem kapott egy szavazatot sem, valamint katonadani Cam Newtonra voksolt. Ez persze Brees elsőségét így sem veszélyezteti, vezeti a ligát passzolt yardokban, ő legjobb negyedik negyedes QB jelenleg a ligában (megelőzve Matt Staffordot), sima választás.
RB: Devonta Freeman, Falcons
Doug Martin sérült, Mark Ingram nem konzisztens, így hát maradt Freeman, aki már 1000 total yardnál és hét total TD-nél tart. Nem olyan domináns, mint tavaly, de azért így is megy vele a szekér.
WR: Julio Jones (Falcons), Mike Evans (Buccaneers), Brandin Cooks (Saints)
Jó eséllyel ez a liga legjobb elkapóhármasa, ami egy csoportból kikerülhet, még úgy is, hogy Cooks panaszkodik, hogy nem kap elég labdát. Mindössze két elkapó van a mezőnyben, akik már átlépték az 1000 yardos határt: Jonesnak 1140 yardja van 5 TD-vel, Evansnek pedig 1020 yardja 10 TD-vel. A.J. Green sérülése miatt simán lehet, hogy az idei évben két All Pro elkapót is ad a csoport.
TE: Greg Olsen, Panthers
Olsen gyakorlatilag bármelyik csoportban első lenne, itt pedig egyenesen kötelező, ugyanis rajta kívül még csak vállalható TE sincs a csoportban. Idén lehet a harmadik éve zsinórban 1000+ elkapott yarddal, Gronkowski kiesésével pedig az All Pro szavazáson sem lesz ellenfele.
OLine: Terron Armstead (Saints) – Andy Levitre (Falcons) – Alex Mack (Falcons) – Andrew Norwell (Panthers) – Ryan Schraeder (Falcons )
Nem véletlen, hogy Matt Ryan MVP formában játszik, hisz a csoport legjobb támadófalának három tagját is az atlantai OLine adja. Schraedernek mondjuk nem volt könnyű dolga, egy szavazattal győzte le a Saintses RT Zack Striefet. Armstead konszenzus pick, a liga egyik top3-as left tackle-je, ahogy Alex Mack, a liga legjobb centere sem volt kérdés senkinek. A guard posztos is nagy volt az egyetértés, KGYM-et leszámítva mindenki a Norwell-Levitre párost adta meg (ő Levitre helyett Trai Turnert választotta). Mindketten konzisztensen jók futás és passz blokkolásban is, Norwellt pedig külön dicséret illeti, mert gyakorlatilag ő az egyetlen Panthers falember, aki át tudta menteni a tavalyi formáját.
DLine: Cameron Jordan (Saints) – Kawann Short (Panthers) – Gerald McCoy (Buccaneers) – Vic Beasley (Falcons)
Cameron Jordan a liga egyik legjobb pass rushere, ráadásul futás ellen is elit, Beasley pedig korrekt, legalábbis pass rushban (9,5 sack). A védelem közepe is egész jól néz ki, McCoy végre a pénzének megfelelően játszik, még ha nem is éri el azt a lehengerlően elit szintet, amit 2012 és 2014 között mutatott be. Short is mutat némi visszaesést tavalyhoz képest, bár körülötte szinte mindenki pocsékul játszik, ez is kihathat a játékára. Egyébként mind a négyük konszenzus pick, nem is nagyon van rajtuk kívül más.
LB: Lavonte David (Buccaneers) – Luke Kuechly (Panthers) – Thomas Davis (Panthers)
A linebackereknél Panthers dominancia van, amit igazság szerint egyedül Kuechly érdemelne meg, mert még mindig a liga talán legjobb védője, ellenben Davis már csak a neve miatt van itt (meg mert nincs más a helyére). Persze ez nem feltétlenül csak az ő hibája, 33 évesen, súlyos sérülések után már nem olyan egyszerű, de a tavalyi évhez képest ő is csúnyán visszaesett. Viszont, ha ő csak a neve miatt van itt, akkor mit mondjuk Lavonte Davidről, aki 2013-ban a liga legjobb linebackereként játszott, idén pedig legjobb esetben is egy erős közepes. Ennek ellenére maximális szavazattal lett beválasztva, hisz rajta kívül csak az ígéretes, de azért mégiscsak újonc Deion Jones lett volna alternatíva.
CB: Delvin Breaux (Saints), Brent Grimes (Buccaneers), James Bradberry (Panthers)
Desmond Trufant, a liga egyik legjobb cornrere megsérült, így odáig jutottunk, hogy egy Panthers corner is felfért a listára. Nem mintha amúgy el lenne eresztve a csoport top cornerekkel. Breaux nem 100 százalékos, és eddig inkább az elhibázott szerelésekkel tűnik ki, Bradberry újonc létére egész vállalható, de távol áll a jótól. Grimesnak viszont jót tett a váltás, a felesége sem bomlasztja a népet, így pedig egy egész jó szezonja van. Nem olyan, mint Miamiben volt, de a két INT és az egy kiharcolt fumble azért nem olyan rossz a 15 leütött labda mellé.
S: Kenny Vaccaro (Saints), Keanu Neal (Falcons)
Vaccarot mindjárt eltiltják négy meccsre, legalábbis nagyon valószínű, de mi azért bízunk benne. Passz ellen mondjuk pont annyira rossz, mint az összes többi Szent, viszont futás ellen jól helytáll. Az újonc Neal ugyanez csak pepitában, ő passz ellen remek és futás ellen szörnyű, jól kiegészítik majd egymást.
Összegezve tehát:
New Orleans Saints: 6
Atlanta Falcons: 7
Tampa Bay Buccaneers: 4
Carolina Panthers: 6
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Kwon Alexander? Azért sztem o elég elit LB poszton
Nem mondanám, hogy elit, hanem inkább playmaker.
Futás ellen nem valami jó, coverage-ben is közepes, elég sokszor megégetik. Lehet belőle egy nagyon jó kis játékos, akár elit is, de egyelőre nem az.
Kicsit olyan, mint Peters a Chiefsnél, aki kis túlzással minden interceptionje mellé enged egy TD-t. Előbbi rajta van a stat lapján, utóbbi nem.
https://fuzovelkifele.com/2016/08/10/miert-nem-jelent-jot-a-sok-szereles/
Itt volt szó Kwonról is, hogy a számok megtévesztők, mert legtöbb missed tackle-je is volt tavaly
Brees nem lehetne MVP ? Szerintem nagyon megérdemelné már az egyik legjobb Qb ezt az elismerést(ráadásul nagyon jó szezont hoz), bár én sehol nem halottam volna hogy felmerült volna a neve ?
TE poszton azért nem olyan biztos Olsen All-pro részvétele. Jordan Reednek elég komoly szezonja van. 160-val kevesebb yardja van úgy, hogy 3-mal kevesebb kezdőmeccse van. Emellett 5 TD-je Olsen 3-éval szemben. Szóval szoros lesz ez még.