Az utolsó Monday Night Football egy izgalmas első félidőt hozott, utána pedig egy “minialázást”. Dez végre elkapta, a Lionsnak újra lett futójátéka, Tony Romo pedig zokog.
Azt sejteni lehetett, hogy a Darius Slay nélkül felálló Lions nem valószínű, hogy végig meg tudja fogni a Cowboys támadósorát, ez be is igazolódott. Staffordék 21 pontot pakoltak fel a táblára az első félidőben, ez a pontszám az eddigi 14 meccsükön 10-szer elég lett volna a győzelemhez, tehát joggal bízhattak abban, hogy ezen a meccsen is lehet keresnivalójuk, de csalódniuk kellett. Ez a Cowboys támadósor ugyanis nem hogy a megtépázott detroiti, de jelenleg bármelyik védelmet képes lehet bedarálni (New Yorkból azért integetnek). Illetve arról se feledkezzünk meg, hogy a második félidőre kirakta a stop táblát a védelem: interception, két kierőszakolt fumble és három sack, mindez csak a második félidőben. Semleges szurkolóként ennek csak örülni tudunk, mert így még nagyobb lehet tétje a vasárnapi Packers-Lions meccsnek, feltéve ha a Redskins is nyer.
Detroit Lions 21 – 42 Dallas Cowboys
Throw up the X
Dez Bryant vitte el a főszerepet a mai nap során, 4 elkapása volt mindössze, de ebből 70 yard és két TD is született, illetve az ő nevéhez fűződött a meccs legnagyobb jelenete is. Úgy tűnik ő már a rájátszásra hangolta magát, csak kapja el a labdát…
A Fehér Beast Mode felébredt
Theo Riddick ismét csak az oldalvonal mellől állt a Lions szolgálatára, így Zach Zenner lépett elő az első számú futóvá. A játékos nem hiába kapta a Fehér Beast Mode becenevet, szinte lehetetlen első szándékból és egy védő által földre vinni. Az meg a pláne, hogy 92 scrimmage yarddal és két futott TD-vel zárt. És ha már futott TD-k, a Lions mindhárom hatpontosa futásból született, Stafford nem adott TD passzt, a kettő együtt ritkaság számban megy egy meccsen. Zárójelben megjegyeznénk, hogy nem csak Zenner, de Ansah is végre a tavalyi formájából idézett a mai teljesítményével.
Tony Romo arcán legördülő könnycsepp vagyok
Sokan, köztük én is meg voltam győződve arról, hogy Romo vissza fogja kapni ezt a csapatot, mert vele egy jobb playbookot lehetne összerakni. A meccs folyamán azonban tele volt változatossággal az offense, Prescott a 20 passzkísérletéből is kihozott 3 TD-t, és úgy futotta meg a first downokat, amit egy Romotól nem nagyon várhatunk el. Megérdemelne a nagy öreg egy ilyen jó csapatot, de be kell látni, hogy ez most Prescott miatt is ilyen jó, ráadásul minden jel szerint az utolsó fordulóban sem látjuk majd őt a pályán. Ameddig ugyanez az 5 ember alkotja a támadófalat mint most, addig félni kell ettől a Cowboystól.
Jövő hét
A Cowboys folytathatja az erődemonstrációt az Eagles ellen, ugyanakkor le is ültethet pár fontos játékost, igazából csak rajtuk múlik, a Raiders balszerencséjéből okulva talán okosabb lenne legalább a második félidőre leültetni a kulcsjátékosokat (ha viszont Prescott irányításával nyerne a Cowboys, ő lenne a legtöbb győzelemmel kezdő rookie irányító az NFL történelmében). A Lions talpa alatt viszont nagyon felforrt a talaj, és nem csak a Packers elleni hazai csoportrangadóra kell fókuszálniuk. Mai vereségükkel elvesztették az NFC North első helyet a Packersszel szemben, és ha a Redskins nyerni tud vasárnap a Giants ellen, akkor a SNF vesztese lemarad a rájátszásról.
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Mennyire lehet elképzelni, hogy leboltolják az x-t a csapatok?
nagyon valószínűtlen. főleg mivel csoportriválisokról van szó
0,0001 % rá az esély :)
Én igazából a Redskins vereségben bízok, mert Stafford ezzel a bibis újjal valami hihetetlen módon nem érzi a dolgot. Vannak jó passza és ügyes megoldásai, de csak a Cowboys ellen legalább két INT-je volt, amit elejtettek. A Giants és a Bears ellen is volt pickje, ennyire nem eshetett szét fejben, pláne egy ilyen szezon után, pláne kedvező meccsállásnál. Ami azért nagy kár.
21 pontos vereségnél nincs miről beszélni, de a bírók komolyan beleszóltak a meccsbe. Bryant TD elkapása előtti face mask, jogtalan defensive pass interference, Ashawn Robinsonra befújt personal foul amikor a sípszó pillanatában vágta a földhöz Elliotot, még Bryant 2.TD elkapása előtt is volt ám lökés tőle. Még Sanyi is mondta, amikor Beasley a földre ment nem sokkal a first downt jelző vonal előtt, hogy a bírók ezt tuti megadják first downak. Nem csak Udvardy Gyula volt az egyetlen bíró aki a Cowboyssal szimpatizált tegnap…..
…de 21 pontos verségnél nincs miről beszélni.