Connect with us

Összefoglaló

Nem énekelte ki a sajtot a holló

A Baltimore Ravens@New England Patriots csúcsrangadó egy furcsa meccs volt: a Pats rengeteget hibázott, a Ravens többnyire rosszul védekezett, Tucker nem rúgott be egy mezőnygólt, Brady pedig olyan idegállapotban volt, hogy a végén csak úgy nyekkent. Értékeljünk!

 

f4563e87c37272b441a81886a741546f

A mérkőzés legjobbjai

 

A mérkőzés legjobbja: Tom Brady

 

Aki 406 yardot és három TD-t passzol a Ravensnek, még az irgalmatlanul, megmagyarázhatatlanul homály interceptionje ellenére is, az megérdemli a dicséretet. Ráadásul az a 406 yard simán lehetett volna több is, ha Edelman nem dropkirályost játszik a mérkőzésen, a Chris Hogannek adott 79 yardos TD passza pedig nagyon főnök volt. Kapaszkodott a Ravens, mindössze három pont volt a lemaradásuk, a védelem megfojtotta Bradyéeket, erre az beáll, teljesen idegállapotban van, majd elereszt egy hatalmas passzt, ami nemcsak, hogy két labdabirtoklási előnyhöz juttatta a csapatát, de teljesen összezúzta a Ravenst.

 

New England Patriots: LeGarrette Blount

 

Nagyon szerettem volna ezt a címet LeGarrette Blountnak adni, mert egyszerűen imádom. Annyit ekézik és ekézték, főleg a Patsesek, de ő csak megy, küzd és hajt: 30 évesen élete szezonját futja egy Patriots fal mögött, 1029 yardja és 14 futott TD-je van, utóbbi egyébként legtöbb a ligában. A Ravens ligaelit futásvédekezése ellen is becsülettel termelt, 18 futásból 72 yard és egy TD jött össze.

 

Baltimore Ravens: Eric Weddle

 

Hülye volt a Chargers, amikor elengedte. Weddle talán a legjobb safety jelenleg a ligában, amit most is bizonyított: 6 tackle (holtversenyben a legtöbb), egy sack és egy interception került a neve mellé. A 496 yardot benyelő védelemből mást nem nagyon lehet kiemelni, de őt mindenképp. Ja, és megszakadt Terrell Suggs három meccs óta tartó Brady-sack sorozata.

 

29_weddle_news

 

A mérkőzés legrosszabbjai:

 

A mérkőzés legrosszabbja: Cyrus Jones

 

Volt pár gyengébb teljesítmény, és Matthew Slater is elhagyott egy labdát, de Cyrus Jones bénázása valami hatalmas homály volt. Ez már a negyedik punt során összeszerencsétlenkedett fumble-je volt, a Patriotsnak pedig Slaterével együtt összesen már nyolc van. Ezzel egy tükörsima meccset tettek izgalmassá, a Ravens tulajdonképpen 14 másodperc alatt tett fel 14 pontot. Pedig azért a speciális egységnek voltak szép megmozdulásai, hisz blokkoltak egy Justin Tucker rúgást, így a klasszis rúgó most először nem talált a kapuba idén.

 

 

New England Patriots: Julian Edelman

 

Volt a mérkőzésnek olyan pontja, amikor nyolc targetből csak három elkapása volt. Végül hét elkapással és 73 yarddal zárt, de gyakorlatilag kezd egy Wes Welker féle haláltusát játszani az utóbbi időben, ugyanis ennyit nem lehet csak úgy droppolni, Még szerencse, hogy Hogan és a Gronk helyére beugró Martellus Bennett hasítottak.

 

Baltimore Ravens: Joe Flacco és John Harbaugh

 

Nem, nem játszott rosszul Flacco. De számomra felfoghatatlan, hogy hat perccel a meccs vége előtt, két labdabirtoklásnyi hátrányban, mi a ráknak vezetnek ezek négy perces, középre rövid passzos, tötyögős támadást. Mintha ők vezettek volna és csak a first down lett volna a cél. Elégettek négy percet egy mezőnygólra a töketlen és lassú támadásukkal, ami után még véletlenül sem volt esély megfogni a Patriotst. Ennyire lelketlennek lenni, mintha a Hogan TD teljesen darabokra zúzta volna őket. Ilyen tűz kellene:

 

 

A másik pedig Harbaugh, aki nyilván megsürgethette volna az olasz csődört, másrészt pedig egy pocsék game plannel jött. Ugyanis a két ordas Pats hibáig a Ravens köszönőviszonyban sem volt a pontokkal, a Pats védelem annullálta Flaccóékat, a defense pedig a túlzott blitzeléssel egy rakat helyet hagyott Bradynek, aki a kis rövid passzaival olyan ütemben és eredményesen tudott haladni, ahogy nem szégyellt.

 

A jövő

 

A Patriots magabiztosan első kiemelt a győzelmének hála, egy meccs előnye van a Chiefsszel szemben. Igaz, most jön a Broncos, ami necces lesz, de szerintem ők az esélyesek, a Jets legyőzésével pedig jó eséllyel az első kiemelés is eldől, így nem kell majd Miamiban szenvedniük az utolsó fordulóban.

 

A Ravens viszont hirtelen 8. kiemelt lett, azaz már a Dolphins is előttük van, nem csak a Broncos.  Ráadásul fogadják az Eaglest, majd utaznak Pittsburghbe és Cincinnatibe, egyik sem lesz könnyű. Az Eagles az kötelező, viszont ha nem nyernek a Steelers ellen, akkor jó eséllyel vége a dalnak: hiába a remek csoporton belüli mérleg, ahhoz minimum holtverseny kellene.

 

 

11 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
11 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Attila
Attila
2016-12-13 14:12

Ezt most így meló közbe meg painteltem :Dcomment image

Tomk&
Tomk&
Reply to  Attila
2016-12-13 14:21

Jó melód van. :)

Kox#
Kox#
Reply to  Attila
2016-12-13 17:00

Hatalmas +1 :D :D

Bardóczy Béla
Bardóczy Béla
2016-12-13 14:45

Azért én még Mitchellt kiemeltem vna! :)

wolandrule
wolandrule
2016-12-13 14:47

Az O és a D ötös nálam (bár az első félidőben látott nyomás eltűnt a későbbiekben), a ST-ből is csak Jones marasztalható el, a többiek nagyot játszottak, szegény Slater odakeveredett az év egyik legbalfaszabb játéka után, és mindjárt belenézett egy versenybalesetbe. :)
Brady-re meg nincsenek szavak, nem ember…

KidInk789 .
KidInk789 .
2016-12-13 15:10

Még örülhetünk hogy csak 7 pont lett közte…egyedül Tuckert sajnálom,hogy megszakadt a hibátlan sorozata,úgy hogy egyáltalán nem tehetett róla,de hát ilyen ez a csapatsport.:)

YNWA21
YNWA21
2016-12-13 15:59

Régen voltam ennyire ideges hajnali 4-kor…
Annyira szeretnék belelátni a komplett off fejébe.. Flacco-stul coordinatorostul Harbaugh-ostul…. mi a tökömet csináltak????
Ami egyedüli pozitív volt az Dixon.. talán sikerült végre épkézláb futót találni (most már csak használható playbook kéne)

Ami a legnagyobb csalódás volt az a front7 :( gyakorlatilag alig volt nyomás Brady-n… (pedig támadófalból létezik acélosabb is a ligában..)
Flacco egészen tűrhetően dobált amúgy… volt vagy 4 tiszta WR ejtés.. lekarmoltam az arcomat ezeknél.. azért ha ezek megvannak akkor máshogy alakult volna .. + Weddle dícsérethez még annyit fűznék (ami mellesleg ül, mert az egész meccset nézve tényleg jó volt), hogy a 79 yírdos TD-t azt masszívan benézte… a cornerrel együtt..

Kicsit félek, hogy bajok lesznek a következő években.. OLB-t sürgősen draftolni kéne.. (mit nem adnék Myles Garett-ért (tudom, hogy DE alapvetően, de nálunk gondolom OLB-t játszana)..
Corner szekció gyengusz.. a safety-k úgy néz ki rendben vannak..
Stanley szerintem jó meccset játszott.. nem néztem FFP-t de nem rémlik, hogy róla siettettek volna
Flacco-t meg a hiányosságai ellenére se nagyon van értelme (nem is nagyon lehetne cserélni).. majd 5-6 év múlva talán..
WR, CB és Pass Rusher a fő irány szerintem, a baj csak az, hogy mindhárom helyre nagyon kéne az erősítés

Kox#
Kox#
2016-12-13 16:55

Gyerekek a Pats akkora király,hogy nem 1 de mindjárt 2 TD-t adott karácsonyra a Ravens szurkolóknak… :D
A Ravens Offens teljesítménye alapján a Pats ST ajándéka nélkül szerintem 1 nyamvadt TD -t nem tudott volna felpakolni (az egy két szép megmozdulást leszámitva abszolut ötlettelen és kiszámitható volt a Ravens Offens)… úgyhogy szeretném is a STnek gyorsan megköszönni azt,hogy nem egy 30-9 es sima unalmas meccs miatt nem aludtam az éjjel.

Minden tiszteletem a Ravens Defensé de azt,hogy megfolytották Bradyéket a cikk írója álmodta?
Mennyi yardot és TD-t kellett volna felpakolni a liga 7. Legjobb passz eleni védelmének? (800yard? 7TD?) :D vagy csak én éreztem úgy ,hogy akkor szereznek pontot akkor amikor akarnak???

C.Jonest gyerekre ráférne egy kis padozàs vagy csak ezt a visszahoró dolgot nem kellene erőltetni… játszon csak CB-et ,szerintem az ember már retteg… csak rendet kellene tenni a fejében mert nem olyan szar ő…

Jó meccs volt. És egy percig nem éreztem azt,hogy a Ravemsnek 1 kicsi esélye is van ezt megnyerni.

combat
combat
Reply to  Kox#
2016-12-14 12:52

Szerintem a meccs elejére gondolt a szerző. Mondjuk kb a 2. drive-ig volt igaz a dolog…

Kox#
Kox#
Reply to  combat
2016-12-14 13:15

Jogos, vissza olvastam azt én értettem félre! Bocs szerekesztő ;D de a többihez tartom magam.

LasDen
LasDen
2016-12-14 07:13

Blountot én is ekéztem a szezon előtt, mert hát igazi Patses, de azért soha nem volt egy kiemelkedő futó. Viszont, amit idén művel az tényleg megsüvegelendő. Igazán örülök neki, hogy ilyen jól megy most neki…

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

11
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x