Connect with us

Beharangozó

Osweiler lesz a nyerő ember a Raiders ellen

 

Soha nem látott lehetőség hullott a Houston Texans ölébe, ugyanis csoportgyőztesként hazai pályán fogadhatja a Derek Carrt vesztett Oakland Raiderst. Így meglehet Bill O’Brien mester első rájátszás-győzelme a Texans főedzőjeként. A többi beharangozót ITT (Raiders), ITT (Seahawks) és ITT (Lions) olvashatjátok. 

 

i

 

A védelem megoldja

 

Alapvetően nem egy rossz csapat a Texans. Az övék a liga második legkevesebb passzolt yardot engedő védelme, total yardban pedig első helyen vannak. Persze elég könnyű csoportban voltak, de ami jó, az jó. A secondary például top5-ös, A.J. Bouye idén All Pro corner volt, de a túloldalán Jonathan Joseph is jó játékot hoz, a safety Quintin Demps pedig az utóbbi négy meccs mindegyikén szerzett interceptiont.

 

Ezt a védelmet akkor sem lenne egyszerű feltörni, ha Carr passzolna. Ezt egyébként maga Carr is bebizonyította, hisz a két csapat már találkozott idén egymással a 11. héten. Akkor a Houston a Derek Carral felálló Raiderst is hosszú ideig féken tartotta, a harmadik negyed végén Carr például csak 120 yardnál tartott. Az újonc Connor Cooknak vélhetően borzalmas napja lesz, szerintem a két interception sem túlzás, a fumble-ökről nem is beszélve.

 

clowney-0

 

Ugyanis, bár nincs JJ Watt, ott a bomba formában lévő Jadeveon Clowney és Whitney Mercilus. Bár ketten együtt összesen csak 13,5 sacket jegyeztek, azért volt mellette 39 QB hit és 29 negatív yardos szerelés is. Hiába elit a Raiders támadófala, nem lenne jó ötlet ráengedni a teljesen tapasztalatlan újoncra. Jó eséllyel az Oakland inkább a futást próbálja meg erőltetni, a Texansnak pedig tulajdonképpen elég lesz az amúgy sem túlságosan eredményes futójátékot megfogni és reménykedni abban, hogy az offense nem szúrja el.

 

 

Osweiler a kulcs

 

A támadósor ugyanis borzalmas a Texansnál. A 72 millióból szerződtetett Brock Osweilerrel a csapat passzjátéka konkrétan a legótvarabb az egész ligában, a meccsenként feltett 17,4 pont pedig a negyedik legkevesebb. Pedig DeAndre Hopkins és Lamar Miller kaliberű playmakerek vannak körülötte, ráadásul a támadófal sem olyan borzasztó, hogy ne lehetne legalább a Ramsnél potensebb támadójátékot összehozni.

 

Osweiler pechjére a Raiders védelem a szezon végére csak kezdett összeállni. Khalil Mack és Bruce Irvin meg fogja keseríteni az életét, a Raiders cornerei sem rosszak, így az öngólok elkerülése végett Brock valószínűleg nem fog mást csinálni, mint hogy tömi Millert labdákkal és tesztelik a Raiders liga szinten 10. legrosszabb futásvédelmét.

 

920x920

 

Tehát tulajdonképpen annyi lesz a 72 millió dolláros irányító feladata, hogy ne legyen rosszabb, mint az újonc Cook, bármennyire is furán hangzik. Osweiler idén 15 TD mellett 16-szor adta el a labdát, 59 százalékosan passzol, ráadásul egy Tom Savage miatt leültették a padra. Vele még az a DeAndre Hopkins is szörnyű, aki 1500 yardot szerzett Hoyerrel és Weedennel. Nem lepődnék meg, ha 15 passzkísérletnél kevesebbje lenne.

 

Eredmény

 

Összességében egy sima Texans siker is lehet ebből, már amennyiben Osweiler nem szúrja el, rengeteg futójátékkal és irányítóhibával tarkítva. Minden előny náluk van, elég csak minimalizálni a hibákat és rájátszani a Raiders gyengeségeire, hogy egy kevés pontos meccsen behúzzák a mérkőzést (szegény ESPN).  Végeredmény: Raiders@Texans 10-20

 

oakhou

 

A mérkőzéshez a Raiders oldalról KGYM-től a beharangozót ERRE, a másik találkozóhoz a Lions oldaláról ERRE, a Seahawks oldaláról pedig ERRE keressétek! Este pedig kibeszélő az összegző cikkünkben, ITT!

 

4 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Debreceni József
Debreceni József
2017-01-07 11:58

Osweilernek legalább annyira kellene összeszednie magát hogy egy erős közepes meccset hozzon, lehetőleg INT nélkül. Millernek pedig hoznia kell a jó formáját. A DEF pedig, rajtuk múlik igazából minden, nekik bombaformában kell játszania, főleg a futás elleni védekezésnek kell topnak lennie, akkor a Raiders offense mattolva van. Ha passzra kényszerülnek, előbb-utóbb jönnek a sackek és a picksixek :) Go Texans!

polo62
polo62
2017-01-07 12:51

rájátszás meccsen mennyi volt a 2 csapat által megtett legkevesebb total yard?

renningan
renningan
Reply to  polo62
2017-01-07 13:21

gyors keresés után nem találtam, de volt pár 10 pont alatti meccs az nfl történetében, szal olyan sok nem lehet.

http://www.pro-football-reference.com/boxscores/197012260dal.htm

Ezen az 5-0-ás Dallas – Lions meccsen pl 380 yard körül volt összesen :D Mondjuk paszsolt yardban csak 102 volt a két irányító teljesítménye, de sokat rohangáltak :D

polo62
polo62
Reply to  renningan
2017-01-07 13:29

köszi szépen a választ.
én most sem lepődnék meg hasonló számokon, még ha pontokból több is lesz szerintem. :)

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x