Az alapszakasz utolsó játékhete régen volt ennyire izgalmakban szegény. Az AFC mezőnye már a forduló előtt eldőlt, egyedül a sorrend volt a kérdés, míg az NFC-ben még papíron 4 csapat is versenyben volt a maradék két kiadó helyért. Cserébe viszont rengeteg rekordnak lehettünk szemtanúi az utolsó fordulóban, és valamelyikük egész komikusra sikerült. Külön szedtük az érdekes és az érdektelen meccseket összefoglalónk ezen blokkjában, és levontuk a tanulságokat.
Az érdekesek
New England Patriots 35 – 14 Miami Dolphins
Megvan az első kiemelés, ki állíthat meg minket?
Gondolhatják a Patriots játékosai és szurkolói egyaránt. Belichick nem pihentetett, és jól oda is pakoltak a csoportriválisuknak, csak hogy érezzék a törődést. Michael Floyd a börtönélet előtt még megvillogtatta miért volt anno első körben kiválasztott elkapó (az a blokk, csodálatos!), ezzel egy újabb fegyverrel lett gazdagabb Tom Brady amúgy sem gyenge fegyverarzenálja. Ha már Brady, 3 passzolt TD-jének hála sikerült megdöntenie Nick Foles 27-2-es TD/INT mutatóját, az új rekord immáron 28/2. Ha Goodell nem utálná, és nem nyerte volna már sz*rrá magát egyéni díjakkal, valószínűleg idén is megkapná az MVP díjat, de nem valószínű, hogy neki adják majd – gondolom most szegény Gisele vállán pityereg.
LeGarette Blount 18 futott TD-jére 2009 óta nem volt példa, akkor Adrian Peterson vitte véghez ugyanezt, ráadásul Dion Lewis is úgy tűnik felvette a ritmust sérülését követően, csak hogy még jobban lehessen a Patriotstól rettegni. Ráadásul az AFC is kellemesen alakult számukra, hiszen a Matt Moore/Tom Savage(Brock Osweiler)/Connor Cook hármasból kaphatnak majd ellenfelet a jól megérdemelt pihenő után, szóval az AFC döntőt szinte már zsebben érezhetik (legalább is nagyot néznék, ha nem így lenne).
Erősebb kutya b*szik
A Miami Dolphins nem csinált különösebben bonyolult dolgot, csak kihasználta a könnyű sorsolását. Mivel erre más csapat képtelen volt, így nem venném el a Delfinek megérdemelt playoff helyét, főleg hogy a kezdés döcögősre sikerült, és a padlóról kellett összerántani Adam Gase-nek a csapatát. Csak az ő águkon nem nagyon lesz könnyű ellenfél, így a Dolphins is hátrányba kerülhet. A Patriotsot nagyon kevés csapat verné meg jelen formájában, így ne ők legyenek a mérce, de a Steelers sem ígérkezik könnyű feladatnak. Noha az alapszakaszban sikerült őket felülmúlni, azóta a Steelers támadósora vagy 3 fokozattal feljebb kapcsolt, és védelem legyen a talpán aki megállítja őket.
A Dolphins helyzetét nem könnyíti, hogy két kezdő safetyjükre nem számíthatnak, és ez a Patriots ellen nagyon látszott, rég láttam ennyire össze-visszaságot egy védelemben. Hogy csőstül jön a baj, az Jay Ajayi sérülése jelzi, egyelőre nem tudni mennyire komoly, ma esik át a röntgen vizsgálatokon, utána okosabbak leszünk.
Kansas City Chiefs 37 – 27 San Diego Chargers
Aranyat érő kiemelés
A sérült játékosok miatt nagyon fontos volt a Chiefs számára, hogy meglegyen az egy hetes pihenés, amire összedrótozhatják a maródiakat. Tavaly is elég impresszív módon jutottak rájátszásba, de idén sikerült ezt is fokozni. Látszólag nincs különösebb gyenge pontja Andy Reid csapatának, ahogy azt a meccsen is láthattuk. Alex Smith nem egy MVP irányító, de amit kell, azt lehozza, akár földön, akár levegőben. A futójáték gyakorlatilag bárkivel működik, most Charcandrick West volt a lead back, és 100+ scrimmage yardot tett hozzá a támadásokhoz, két elkapott hatpontossal. A védelem továbbra is brutális, de ahogy azt tavaly is láttuk, kell ebbe a védelembe Justin Houston a tökéletességhez. Mondjuk annyi előnyük van tavalyhoz képest, hogy Dee Ford beérni látszik, és megfelelő helyettesként bizonyult Houston hiányában, de mégsem egy szint a kettő. És hogy mi az, ami még erősebbé tette a Chiefs gárdáját?
Természetesen Tyreek Hill, aki egyedül passzolt TD-vel nem rendelkezik jóformán. A 12. játékhét óta 3 futott, 2 elkapott, 2 punt return és 1 kickoff return TD-vel rendelkezik, és ugye a 2 punt return TD-ből egyet most szerzett, egy laza 95 yardosat ráadásul. Ezzel mindhárom csapategységükre figyelnie kell az ellenfeleknek, és ez okozhatja a Chiefs legnagyobb erősségét.
Mike McCoy kirúgva
A Chargers számára az igazi izgalmat az nyújtotta, hogy Antonio Gatesnek vajon sikerül még az idén megdönteni Tony Gonzalez TD rekordját, amivel a legeredményesebb tight end lenne a liga történelmében, de csak beállítania sikerült. Elmondása szerint jövőre is visszatérne, szóval valószínűleg meglesz neki. A másik kérdés McCoy volt, akinek a tavalyi után még igen, idén már nem volt mentőöv, és hiába a raklapnyi sérült játékos idén is, nem volt menekvés számára, és a kirúgás sorsára jutott. Joey Bosa sackjével sikerült két számjegyű sacket szereznie újoncként úgy, hogy az első 3 meccset kihagyta. #DefensiveRookieOfTheYear
New Orleans Saints 32 – 38 Atlanta Falcons
M-V-P! M-V-P! M-V-P!
A Falcons kiemelése a saját kezében volt: ha nyernek, megvan, ha vesztenek, akkor a Seahawkstól függött a sorsuk. De egy MVP várományos irányítóval a fedélzeten nem hagyod kicsúszni a kezedből ezt a lehetőséget, és így is történt. Matt Ryan 4 TD passzal erősítette meg a valószínűsíthető MVP címét, összesen 38-cal zárta az évet. A futójátékosok továbbra is pusztítanak, Julio Jones az Julio Jones, nem lehet újat mondani a Falcons támadósoráról, ezért át is eveznék a védelem oldalára, mert ott is kialakult egy elit felé közelítő védelem.
Drew Breest nagyon kevés védelem tudja tartani, ráadásul 38-13-as vezetés után már nem is tepertek annyira a megállításán. Vic Beasley vállsérülése ellenére szerzett egy sacket, amivel a liga legjobbja lett ebben a mutatóban, Jalen Collins INT, Keanu Neal forced fumble, a legjobb mégis Deion Jones volt a meccsen. Miért írom le ezeket a neveket? Mert mind a négy játékos vagy újonc, vagy másodéves, és pont ez a félelmetes ebben az egységben, pedig egy Desmond Trufant hiányzik a secondaryből.
Drew Brees és a többiek
A Saints kiválóságának megvan az 5. olyan szezonja is, ahol 5000 passzolt yard fölött zárt. De miért akkora nagy szám ez? Mert egyedül több ilyen szezonnal rendelkezik, mint a többi QB összesen valaha. Megérdemelne egy SB contender csapatot, és úgy tűnt, erre törekszik a Saints is, de ha Sean Payton mestertől tényleg megválnának, akkor erre a törekvésre vélhetően keresztet vethetnek. Michael Thomas megdöntötte Marques Colston újoncként szerzett elkapott yard rekordját, és TD-ben is beállította azt. A futójáték is egy új szintre emelkedett, Mark Ingram karrierje során először 1000 futott yard fölött zárt, és Tim Hightower is hozzátette a maga rutinját ehhez az egységhez. De ugye sose a támadósorral volt a gond a Saintsnél, hanem a védelemmel, amivel kezdeniük kell valamit az offseasonben, és akár már jövőre meglehet egy rájátszáshely a csapat számára.
Az érdektelenek
Baltimore Ravens 10 – 27 Cincinnati Bengals
Hill vagy Burkhead?
Az utóbbi hetek legérdekesebb kérdése talán ez volt a Bengalsnál, leszámítva a szokásos “Meddig éli túl Marvin Lewis a kirúgást?” kérdést. Burkheadnek idén új szerződést kell adni, Hillnek csak jövőre, viszont ő nagyobb gázsit is várna el magának. Burkhead az utóbbi pár meccsen mutatott formája bizakodásra adhat okot a Bengalsnál, és lehet ezzel az ő fizetése is megsorozódhat az elmúlt hónap után. Ha mindkettejüket sikerülne megtartani, velük és Gio Bernard-ral elég félelmetes futószekciónak szurkolhatnak a Cinci drukkerek, de tartok tőle, hogy döntés elé kényszerül majd a Bengals.
Keserédes búcsú
Steve Smith-t utoljára láthattuk NFL meccsen játszani, sajnálatos, hogy egy tét nélküli meccsen kellett ennek megtörténnie. 3 elkapás 34 yardért, nem így kell távoznia egy ekkora ikonnak, de a karrierje ettől nem lesz jelentéktelenebb. Hiányozni fog a jelenléte a pályákról.
Houston Texans 17 – 24 Tennessee Titans
A világ legnagyobb mázlistája a Texans
Valószínűleg nem leszek népszerű ezzel a címadással a Texans szurkolók körében, de ez tényleg hihetetlen. A Titans tökön lőtte magát a Jaguars ellen, a Texans a tie breakerek miatt ráadásul biztos 4. kiemeltként várta volna a rájátszást a Steelers meccstől függetlenül is, ennek örömére jól el is verte őket a tavalyi 1/1-es, ráadásul Matt Cassell irányításával. Tom Savage megsérült, így a meccs nagy részében Brock Osweiler irányított, Bill O’Brien pedig nem teregette ki a lapjait arról, ki fog így pályára lépni a Wild Card körben (ahol a FOX értesülései szerint ha kikap, ő már munkanélküliként olvashatja az összefoglalónkat a meccsről). Ja, és ha már a Wild card kör, mondtam már, hogy vélhetően a Connor Cook által irányított Raiders lesz az ellenfél?
Jövőre behúzza a Titans
Már idén is közel voltak ahhoz, hogy megnyerjék a csoportot, ami óriási teljesítmény a 2015-ös év leggyengébb csapatától. Mariota sérülése nem jött jól, de reméljük teljesen kiheveri a múlt heti esetet a szezonkezdetre. A Rams bénázásának hála egy top 5-ös draftpickjük is van, a 20 legjobb prospectből 2-t is kiválaszthatnak maguknak. Jövőre még inkább számolni kell majd velük a csoportriválisoknak.
Buffalo Bills 10 – 30 New York Jets
Megy a matek ezerrel
Tyrod Taylort nem nevezte a meccsre a Bills, és ha Lynn marad a HC, akkor valószínűleg ki is vágják a keretből, hála az okosan összerakott szerződésének. Így E.J. Manuel show-nak lehettünk szemtanúi, ami a 10 szerzett pontból könnyen kitalálható volt, valószínűleg egy dupla vagy semmi alapon próbálták felverni az árát a szezon után FA játékosnak, hogy legalább egy 7. körös draftpicket lássanak belőle – nem jött össze, ráadásul LeSean McCoy is megsérült. De legalább sikerült összehozniuk egy történelmi bénázást.
Bowles megúszta
Ott lengett a guillotine a feje felett, de megtarthatja jövőre is az állását a GM-mel együtt. Lesz dolguk bőven, a keret szinte teljesen szétesett fejben, a játékosok nagy része túlfizetett, költőpénzük pedig nincs. Nagy munka lesz ott a tavasz folyamán, ja, és természetesen irányító sincs.
Legfrissebb cikkeink
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- A Vikings simán, a Falcons szenvedve nyert
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 15. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 15 forduló után
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Lehet hogy en vagyok naiv, de miert nem elegedettek O’Briennel? Az elmult ket evben egy csomo rossz iranyitoval is hozott ket rajatszast, iden Watt nelkul. Nem az o hibaja hogy Osweiler nem jott be, rendes iranyitoval jo eros csapat lehetne ebbol, nem nagyon latom hogy mit tudott volna jobban csinalni. (Trade Romoert vagy Cutlerert esetleg?)
A DEF évek óta top5, idén ráadásul a secondary is elit, nem csak a pass rush jeleskedett (Watt nélkül!), köszönet mindezért Romeo Crennel-nek, Adott egy nagyon jó offense keret: a fal nem rossz, Lamar Miller jó trade volt, futó a következő évekre megvan, előtte azért Foster se volt rossz, sőt, az elkapógárda szintén jó, ráadásul ott van NUK is, aki az elithez tartozik. Van egy jókezü TE is Fiedorowicz révén, Bill O´Brien-nek illene tudni használni hiszen jó iskolát kapott ez ügyben (Belichick alatt is dolgozott).
Az egyetlen ami hiányzik az egy jó QB. A legjobb aki valaha is volt az Matt Schaub. Érted, a legjobb. Az utóbbi 4 év legjobbja az a Fitzpatrick volt aki idén egy meccsen 6 (!!!) interceptiont dobot…
O`Brien az utóbbi két évben mást nem csinált csak QB-ket cserélgetett kezdő poszton. Nem az ö hibája volt hogy szarok a QB-k? Lehet. De egy jó HC-nek elég tökösnek kell lennie hogy ezt a GM vagy a tulajdonos arcába vágja, mint okot a gyenge szereplésre. Ha meg nincs szavam ez ügyben, akkor emelem kalapom és elmegyek. Ha ö is rábólintott Brockyra, akkor viselje a következményeket.
Azért kell mennie mert nem elég tökös szerintem. Azt a csapatot kaptuk a rájátszásban aki a leginkább verhető ezzel a kerettel. Ha ezt a Raiderst se verjük meg, O`Briennek mennie kell.
Nem értek egyet chesterrel, ebben a csoportban a legjobb kerete még mindig a Texansnak van. Mindhárom csoportellenfélnek van egy jó/kiváló QB-je, mégis ök húzzák be az elsőséget két éve. Ha lenne egy f@sza franchise QB, a Houston a Chiefs szintjén lenne, ide a rozsdás bökőt.
Hát azért a végére nagyon elengde magát a D, egy azt hittem, hogy visszajön a Saints a meccsbe..de aztán Collins lehalászta Brees passzát az End Zone-ban. Ez az idei szezon nem semmi.
Aaron Rodgers MVP
True.
Tehát Patsnek sikerült megfognia a Dolphist futásban Ajayi és Drake összesen 69 yard/ 0TD.
Ugye a múltkor Leonidasszal innen indult a párbeszéd, hogy mennyire is fogja jól a Patriots védelme a futást (egyébként abszolút sikerült egymás mellett elbeszélnünk és teljesen más irányba ment el az egész úgy hogy alapvetően egyet értünk :D :D), amire szerintem megfelelő választ kaptunk most.
Egyébként én még mindig a Pats védelmében a passrush hiányát látom mint gyenge pontot,de azért ezzel a Liga szinten 6-7. védelemmel és abszolút top Offensel lehet bizakodni :)
Még mindig nem lettem meggyőzve, mert nagyon gyorsna nagy hátráyba került a Dolphins szóval fel kellett adni az original gameplant és kevesebbet futni, többet passzolni h haladjanak. De nem vitatom nagyon h jó a Run D és összeségében elég jó a védelem.
Fájdalmas év volt ez is.. talán fájdalmasabb az előzőnél is.. gyenge draft pozíció.. 2 öreg pass rusher, gyenge WR és TE játék.. gyenge CB-k…Flacco meg… komolyan abban bízom, hogy a szerződése lejárta előtt tolunk egy 1/15-öt és mehetünk egy 1/1 irányítóért…
2 dologban bízom, hogy az OL összeáll és Dixonnal lesz egy valamire való futójátékunk.. valamint, hogy a korábban, 2-3-4. körös OLB-k beletanultak a szakmába, és nem két klasszist, csak egyet kell pótolni., továbbá Perriman is kezdhetne magával valamit..
Drafton hoznék egy OLB-t egy WR-t és egy TE-t.. aztán meglátjuk mit hoz a következő szezon..
azért is fájdalmas.. mert minimum 3 elbalfaszkodott meccs volt idén is.. (kezdve a Steelers ellenivel…)