A szezon utolsó előtti tétmeccsén a rettegett Foxborough-ba látogat majd Pennsylvania legjobb focicsapata, hogy egy fergeteges mérkőzésen, hatalmas underdogként megfossza Bradyt és az összes Patriots-szurkolót az ötödik gyűrűhöz fűzött reményétől. A párosítás Pats-oldali beharangozóját a szabadszájú jimboy kolléga készítette, akinek kedvenc szabadidős elfoglaltsága az, hogy átmegy full seggfejbe kreténbe, így ezúttal is hű maradt magához és sikeresen azonosult csapatával. Én azonban stílusosan elengedem a trash talkra irányuló, csírájában elhalt próbálkozását és megnézem, hogyan és milyen matchupokat megnyerve fogja a Steelers megnyerni a Lamar Hunt Trófeát.
Ez a Steelers nem az a Steelers
Kiindulhatunk abból, hogy a szezonban a New England már egyszer elég csúnyán lelépte idegenben a Pittsburghöt, de hiba lenne messze menő következtetéseket levonni az október 23-án lejátszott mérkőzésből. A találkozón ugyanis Landry Jones irányított, akit nehéz egy lapon emlegetni a meniszkus-sérülés miatt távol maradó Benjamin Todd Roethlisbergerrel. Az ő jelenléte önmagában egy szorosabb eredményt feltételez, főleg ha azt is számításba vesszük, hogy valamennyi játszótársa egészséges, elvileg még Ladarius Green is, aki X-faktor lehet ezen a találkozón. Sőt, a Patriots eddig egyszer nézett farkasszemet a Ben-Bell-Brown trióval, az is 2013-ban volt, amikor Bell rookie évét futotta és még senki se hitte el, hogy egyszer ő lesz a liga legjobb futója, aki két playoff meccs alatt közel 340 futkározik össze. A Pats védelme tehát soha nem tapasztalt erőpróbának lesz kitéve és hiába teljesít kiválóan, egy ekkora falat a torkukon fog akadni.
Big Ben>>>>>többiek
A Facebook-oldalunkon már megemlékeztünk arról, hogy a jól hasító Pats D# milyen irányítókkal mérkőzött meg az elmúlt nyolc összecsapásuk során, de most elevenítsük fel újra a névsort: Colin Kaepernick, Ryan Fitzpatrick, Jared Goff, Joe Flacco, Trevor Siemian, Bryce Petty/Ryan Fitzpatrick, Matt Moore, valamint Brock Osweiler. A listából csak Flacco emelkedik ki, aki (elvileg) elit, a többiek azonban messze lemaradva kullognak Roethlisberger tudásától és tehetségétől. Ilyen középszerű vagy gyengébb irányítók ellen nem a világ legnagyobb dolga 20 pont alatt tartani az ellenfelet, de azért el kell ismerni, hogy nem rossz teljesítmény. Most viszont az a Steelers jön, amelyik 24,8 pontot átlagol meccsenként és akkor is képes nyerni az AFC második kiemeltje ellen, ha nem ér el TD-t. Erre a formulára kellene majd valami megoldást találnia Belichickéknek.
Steelers skill playerek>>>Patriots skill playerek
A Steelersnek egyetlen esélye van megnyerni ezt a mérkőzést: a offense-nek több pontot kell feltenni a táblára, mint a Patriots támadóinak. Ez bagatell dolognak tűnhet, hiszen mindig az a csapat nyer, amelyik több pontot szerez, de nem mindegy, hogy a támadósor mennyire potens állapotban van. Big Ben&Co. akkor tudja a legjobban segíteni a csapatát, ha minél több ideig van náluk a labda és minél több drive-jukból szereznek pontokat. Az teljesen világos, hogy csak mezőnygóllal ebből a partiból nem fognak győztesen kijönni, ezért muszáj lesz a vörös zónában a legtöbbet kihozni a csapatból. Ehhez minden adott, mert talán a liga legjobb skill playerei épp a Steelrs mezét viselik vasárnaponként. Olyannyira jók, hogy meg lehet kockáztatni, még a Pats-gépezet elemeinél is sokkal jobbak. Ha végignézünk a neveken, akkor szinte minden poszton az Acélosok játékosai jobbak egyénenként és ez döntő faktor lehet a mérkőzés végkimenetele szempontjából. Ráadásul ezeket a játékosokat egy olyan támadófal támogatja, amely képes az irányítónak elegendő időt adni, hogy ki tudja használni ezt a tehetségből származó előnyt. A Steelersnek tehát élnie kell azzal a lehetőséggel, hogy játékosaikban mindig ott van a touchdown szerzés reménye és úgy kell minden drive-jukat vezetniük, hogy minél hatékonyabban elosztják a labdákat, kivéreztetve ezzel a New England védőit.
Nem kell félteni ezt a védelmet
Az Acélfüggöny le van húzva, ehhez nem fér semmi kétség. A playoffot tekintve, a Dolphins két vállra fektetése nem volt a legnagyobb feladat, azonban a Chiefs igen összetett támadósorának megállítása már igen nagy skalpnak bizonyul. A Kansas City a támadók részéről abból csinált bohócot az elmúlt időkben, akiből akart, ide tartozik a regnáló bajnok is, akinek a védelme messze nem a leggyengébb az NFL-ben. Ezt a gépezetet sikerült teljesen lelassítania a Steelers védelmének úgy, hogy mind Kelce, mind Hill, mind pedig az összes többi fegyver gyakorlatilag magatehetetlen volt, mikor a pontszerzés került volna előtérbe. Ez a védelem nem a liga legjobb védelme, ezt tudja mindenki, hiszen látszanak a hiányosságok, de annyira össze tudták szedni magukat fejben, hogy mindegy, ki jön szembe és mennyivel jobb, valahogy mindig megtalálják a fogást rajtuk. Ki kell emelni Ryan Shaziert, aki egyértelmű vezérévé nőtte ki magát a Kohász defense-nek és a 11-17. hét között 28 akciót sikerült megállítania, mellyel vezette az egész mezőnyt. Hozzá kell tenni, hogy volt 13 elrontott szerelése is, tehát van még bőven mit javítania, erre a legjobb alkalom pont Dion Lewis ellen lesz. De nem csak a védelem belsejének motorja teszi ki a szívét a pályára – és más testrészét az asztalra -, hanem egyenként az összes játékos. A pass rush szemmel láthatóan feljavult, nem csak az öreg Harrison tud nyomást generálni, és a secondary is harapósabb, mint valaha. A szezonban többször leírták már ezt az egységet és sokan hiszik most is, hogy a Tom Brady miszlikre fogja szedni őket, de figyelmeztetnék mindenkit, hogy ez téves gondolat, a Pats támadóinak elég hosszú estéje lesz ez ellen a defense ellen.
Két matchup van, melyet mindenképp meg kell nyernie a Pittsburgh-nek
Steelers elkapók vs Patriots defensive backek
Szóba kerül már, hogy a Steelersnek ki kell használni valamennyi drive adta lehetőséget, ehhez pedig Big Bennek az elkapóira kell majd támaszkodnia. Bell jelenléte meg fogja nyitni a 1-on-1 párharcokat, hiszen 6-7 emberes box-szal nem lesz sétagalopp a tehetséges running back kordában tartása, ezért be kell vállalni némi rizikót Matt Patricia-éknak az elkapók és tight endek levédekezésénél. Ennek az előnyét élvezheti majd AB, DHB, Rogers, Hamilton, Coates és Ayers, nem is beszélve egy bevethető Greenről vagy Jamesről. Brown világklasszis, kár is ecsetelni, hogy miért jobb bármelyik Pats cornernél, egyszerűen nem fogják tudni teljes mértékben levenni a pályáról, de a többi, közepesen erős név is bizonyította már, hogy megbízhat benne irányítója. Vagy Butler vagy Ryan fogja Brownt kísérni, így az egyik jó nevű corner kap egy gyengébb elkapót, de a pálya közepén a nickel és dime CB már nem lehet biztos abban, hogy tehetségbeli fölénye lesz, hiszen sem Rowe, sem Coleman, sem pedig a két Jones nem bizonyulnak jobbnak, mint a velük szemben felálló receiver. Ezt a matchup adta előnyt fogja majd támadni Haley és Ben is, mely bőven rejt fenyegetést és egyben nagy játékot is, mert ezek az elkapók villámgyorsak, robbanékonyak és jól tudnak élni a séma adta lehetőségekkel.
Steelers pass rush vs Patriots pass protection
Emlékezzünk vissza, mi történt a tavalyi AFC Döntő során. A Denver gyakorlatilag szétütötte Bradyt a passzjátékoknál, alig hagytak neki időt az olvasásra, gyakorlatilag szempillantás alatt nyomást tudtak helyezni rá. Ebbe nagymértékben közre játszott a Broncos outside linebackereinek kiváló játéka, hiszen Miller, Ware és Ray is átlagon felüli napot fogott ki. A Vadlovak jól fogták a futást, a Hazafiak a passzjátékot erőltették és ehhez alkalmazkodott tökéletesen Wade Phillips védelme. A front sevent teljesen széthúzták, a két outside rusher a tackle-ök külső vállától igen messze állt fel, szinte mindig 2 point stance (csak a két láb van a földön, a karok a test mellet) technikát alkalmazva rohamozták a valaha volt egyik legjobb irányítót. A taktika bejött, a gyors passzsiettetők hamar megverték a falembereket, ezzel kibírhatatlan nyomás alá helyezték Bradyt, szinte ellehetetlenítették a hosszabb, bonyolultabb játékok kivitelezésétől. Ebből a példából a Steelers is tanulhat, habár az OLB-k nem olyan jók, mint a denveri védelemé, a robbanékonyságuk és gyorsaságuk azért a helyén van. De az egészhez a kulcs a futás tökéletes kiiktatása, hiszen amíg képes a földön hatékonyan haladni a New England, addig nem lehet ekkora hangsúlyt fektetni az irányító támadására, hiszen ezzel két játékos teljesen kivesznek a futás elleni védekezésből, ami nagyon megbosszulhatja magát. Viszont a Pittsburgh az utóbbi meccseken kifejezetten jól fogta a tehetséges futókat, Ajayit és Millert, így a futásvédekezés stabilitására ezúttal is lehet majd építeni. Ez pedig meg fogja nyitni az ajtót a passing downoknál ahhoz, hogy Harrison, Dupree és Jones ész nélkül próbálja agyonütni Tom not so Terrific-et.
A valóságtól azonban ne szálljunk el teljes mértékben, a találkozó esélyese a New England és még akkor is ők lennének, ha a mérkőzést a Heinz Fielden kellene lejátszani. Viszont nem szabad a Pittsburgh-ot sem teljesen leírni, hiszen hétről hétre bizonyították, hogy nem csak a rájátszásban, hanem a Super Bowlban is helyük van. Ha Tomlin és csapata képes jó gameplant összerakni erre a mérkőzésre és a kritikus fontosságú 1-on-1 párharcokat meg tudja nyerni a Steelers, akkor nincs az a Patriots, amely meg tudja állítani ezt a gépezetet. Személy szerint, már a playoff előtt is azt vallottam (ahogy ezt podcastünkben is meghallgathattátok), hogy a Steelers az egyetlen, aki megfoghatja Bradyéket, emellett most is kitartok és nem érdekel, hogy milyen jó a Pats és milyen egyszerűen bántak a korábbi AFC Döntőkben az ellenfeleikkel, most el fognak hasalni és Brady nem fog újabb gyűrűt ünnepelni.
A Patriots oldalát jimboy képviseli, ERRE olvashattok beharangozót az AFC-döntő veszteseinek oldaláról, az NFC-döntőhöz pedig ERRE (Packers) és ERRE (Falcons) kereshettek olvasnivalót. Összegző, kiemelt cikkünkben megtaláljátok a merész jóslatainkat és ozz lesz kibeszélő is.
Legfrissebb cikkeink
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
Steelers pass rush vs Patriots pass protection:
Még el is fogadnám az érvelésed ha az idei O fal ugyan olyan sérült sz…r volna mint a tavalyi.
Ezek a legutobbi meccs snap számai a pats O. -ból:
Offense, 69 snaps:
12-T.Brady QB 69
77-N.Solder OL 69
69-S.Mason OL 69
61-M.Cannon OL 69
62-J.Thuney OL 68
60-D.Andrews OL 69
Ez a fal nem csak hogy fiatal de egy egész meccset végigtol. És szerintem nem kell részleteznem azt amit egész évben mutat az O. fal. És még annyit,hogy a Patset se a Broncos se a Texans elit védelme nem tudta megfogni, persze a Steelers védelem jó de azért legyünk őszinték, az említett két védelemtől azért messze van.
szerintem nem is azt várjuk, hogy a védelem majd megfogja Bradyéket ahogy a broncos vagy a texans tette, hanem hogy az említett csapatoknál sokkal több pontot tudnak majd feltenni BBB-ék
Én egyébként azt várom,hogy ha nem is tudja majd fogni a védelem Bradyéket ,de a kulcsszituációkban majd felszívja magát és akkor odateszi a kohászos hagyományt a védekezésben(olyasmire gondolok ,mint a Chiefs védelem ,hogy nyelem a yardot ,de jó vagyok a red zoneban) ,de a fő kérdés ,hogy a támadósor el tudja-e juttatni a csapatot ezekhez a kulcsszitukhoz ,magyarán pakol-e elég pontot fel a táblára
A bend but not break az év elején ment is. Jó red zone védekezéssel. Akár vissza is térhet.
Természetesen ezt adom, ezért is kommenteltem csak kimondottan erre a részre.
Vagy Landry Jones van alul értékelve vagy Big Ben van túl értékelve. Ekkora különbség nincs közöttük, hogy nem lehetne messze menő következtetéseket levonni az alapszakaszbeli meccsből. Ami inkább fontosabb, hogy Shazier akkor nem volt kezdő, pedig azóta ő a defense legjobbja és Dupree sem állt akkor még rendelkezésre. A legnagyobb különbség pedig az őszi meccshez képest pedig egyértelműen Gronkowski hiánya lesz. Ezek alapján nem érzem Steelerst hatalmas underdognak. A hazai pálya miatt talán esélyesebb a Patriots, de végletekig kiélezett meccsre számítok.
Nézd meg AB számait, ha Big Ben vagy Landry dobálja neki a lasztit. Ég és föld. Tavaly sem volt túl jó amikor be kellett ugrania. Ben esetében viszont bármely védelem ellen benne van az egy perc alatt végig vitt game winning drive.
Idén Big Bennel 84 yardot átlagolt egy meccsen. Landry 106 yardot passzolt Brownnak az egyedüli meccsén……. Nyilván nem reprezentatív ez a statisztika, de azért az nem mondható, hogy ég és föld a különbség. Sőt! Idén jó volt Landry a Pats ellen és a Browns ellen is. Tavaly csereként megnyerte a Cardinals elleni meccset. (Anélkül nem lett volna PO). A Kansas ellen viszont rossz volt. Nem mondanám, hogy nem jó amikor be kell ugrania. Az viszont igaz, hogy Ben bármikor képest game winning driveot vezetni. Landryről ezt még nem tudjuk, hogy képes-e.