Két éve írtam a franchise tag kettősségének természetéről egy rövidebb elmélkedést, idén pedig talán újra aktuális a téma ugyanis, minden eddiginél több a feszültség a tag körül. Az egyértelmű, hogy a játékosok a nagy garantált összegek ellenére sem szeretik a taget, a csapatoknak pedig könnyű menedék. Ez azonban csak rövid időre szól.
Eric Berry, a Kansas City Chiefs safety-je talán az egyik legnagyobb hangadó idén, aki elmondta, hogy nem hajlandó tag alatt játszani és ha kell távol marad a csapat edzéseitől is. Kirk Cousins sem valószínű, hogy boldog a tag hallatán, de nála olyan magas lenne ez az összeg, hogy képes lenne szemet hunyni a negatívumok felett. Bell egyelőre nem igazán nyilatkozott az ügyben, pedig jó esélye van taget kapni, ugyanúgy, mint Chandler Jones-nak és Kawann Shortnak. A legfőbb ok, amiért a játékosok nem szeretik a taget, hogy csak rövidtávon nyújt nekik anyagi biztonságot és az ő esetükben ez igen hangsúlyos. Pályafutásuk sokkal rövidebb, mint más sportoknál, ráadásul egészségügyi állapotuk is gyorsan változhat. Egyáltalán nem mindegy tehát hány évre tudják biztosítani magukat. A másik dolog, ami a morális kérdése a dolognak. A csapatok arra használják a taget, hogy időt nyerjenek a tárgyalásokra vagy csak egyszerűen nem bíznak abban, hogy a játékosuk jövőre is képes lesz kiváló teljesítményre. Akárhogy is legyen, ezek nem erősítik a játékos és a csapat közti összhangot. Ahogy, tehát két éve írtam, a franchise tag egy áldás a csapatok nagy részének, de ugyanakkor átok is lehet, ha nem megfelelően kommunikálnak.
Legfrissebb cikkeink
- Kivágta GM-ét a Titans!
- Elit AKCIÓ: mindössze 990 forint a havi FK!+ tagság az új előfizetőknek!
- Így teljesített az alapszakaszban a Coin Toss rovatunk
- Kislánya halála miatt nem bír Kaliforniában maradni a 49ers kiváló cornerbackje
- Végre kirúgta Gus Bradley-t a Colts
- Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Sorozatban második éve vágja ki támadókoordinátorát a Seahawks
- Lamar Jackson volt a leghatékonyabb irányító és futó is az alapszakaszban
- Tovább erősödik a Rams támadósora, kidőlt a Packers elkapója
- Jalen Hurts még mindig az agyrázkódás protokollban van
- Triple Coverage #575 – Záróforduló összefoglaló és Black Monday reakció
- Menesztette védőkoordinátorát a Bengals
- Marad a helyén a Giants vezetősége
- BREAKING: Doug Pederson kirúgva!
- Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
Legutóbbi hozzászólások
- Newla on Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Cseh Tibor on Menesztette védőkoordinátorát a Bengals
- atis123juve on Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Kopi3.14 on Sorozatban második éve vágja ki támadókoordinátorát a Seahawks
- Csakeztne on Triple Coverage #575 – Záróforduló összefoglaló és Black Monday reakció
- Cseh Tibor on Lamar Jackson volt a leghatékonyabb irányító és futó is az alapszakaszban
- Pedro44 on Menesztette védőkoordinátorát a Bengals
- katonadani on Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása