Connect with us

Szabadügynök

Egy mindenkiért, mindenki Glennonért – Bears FA-értékelő

Tizenkilencre húztak lapot Chicagoban. Reálisan egy évre szóló szerződések, kockázatos játékosok, nagy bizalom a draftban. Ha nem sikerül, akkor meg jövőre újra.

 

Akik jöttek

 

A legfontosabb igazolás Mike Glennon, a Tampa korábbi másodikja. Glennon 3 évre kapott átlag 15 milliót, viszont egy év múlva ki lehet szállni kis veszteséggel a szerződésből. Mellé jött backupnak Mark Sanchez. Egy évre szóló prove-it szerződést kapott Kendall Wright, aki slotból széttép bárkit – ha épp képes játszani. Mellé jött a Steelersből Wheaton, aki jó eséllyel itt sem fogja tudni felküzdeni magát kezdővé. A támadókat még Dion Sims tight end igazolásával próbálják segíteni, őt jó eséllyel passzjátékra tervezik használni, mivel a zsebben borzalmas. Az öregedő Zach Miller mellett biztos lesz helye, de meg kell küzdenie érte. A secondary-re irtózatosan ráfeküdt a csapat, Quintin Demps hátul, Prince Amukamara és Marcus Cooper pedig a széleken fognak ügyködni. Amukamara és Cooper eléggé rizikósak, és mindhárman olyan szerződést kaptak, ami egy év után lehetővé teszi a kidobásukat. Tavaly Callahan irtó jól fogta az embereit, Porter viszont borzalmas volt, hozzá képest mindenképp jobb választás Cooper és Amukamara. Demps viszont bomba igazolás, igaz 31 éves, ami miatt hosszú távon nem lesz belőle franchise-safety.

 

 

A fentiek mind-mind rizikós játékosok. Glennon az elmúlt két évben 11 passzkísérlettel rendelkezik, de 4 éve alatt is összesen 630-szor dobott, 4100 yardra. Eddig bemutatott képességei alapján a liga egyik legátlagosabb irányítója, ezért sem érteni, hogy mit remélnek tőle. Igaz, ehhez az idei gyér QB FA piacot is figyelembe kell venni, a drafton biztos a rookie kihúzása. Kendall Wright nem épp képességbeli gondokkal küzd, sokat bajlódott a térdével, és a Titans sem adta meg a bizalmat korábbi első körösének. Az elmúlt két évben a Tennessee támadósnapjainek alig több, mint felét töltötte pályán, ennek is nagyobb részét 2015-ben.

 

 

Akik mentek

 

A Cutler-érának vége Chicagoban, az ő távozása után pedig ment Hoyer és Barkley is a 49ersbe. A legnagyobb veszteség talán Jeffery volt, akit semmilyen módon nem tudtak volna megtartani, ő ígéretes, nem pedig sokat fizető csapatba akart menni. Ami érdekes, hogy a szerződést még nem kapókon kívül (ahol talán Acho a nagyobb név) más veszteséget nem szenvedtek. Ugyan a védelem sem volt acélos tavaly, azért ez merőben jobb, mint mindenhonnan egy kicsit veszíteni. Megvan a fókusz, hogy mit kell csinálni, és neki lehet látni a támadósort a nulláról összerakni.

 

 

Látványos, hogy a Bears kockáztat: ha a mostaniak bejönnek, akkor hajrá, ha meg nem, akkor jövőre újrakezdik az építkezést. Sok igényt kielégítettek, de egyiket sem stabilan. A csapat tőlem egy C+ értékelést kap a sok bizonytalanság miatt. Egy pozíción sem tudtak a minőségi játékosok közül igazolni, és egyik drafthúzásuk sem lehet bust, hogy működjön ez a csapat így. Glennon igazolását abból a szempontból nem támogatom, hogy – szerintem – legalább 2-3 ígéretesebb irányító is lett volna a drafton. Cutler nevéhez túl sok depresszió kötődik Illinois-ban, ezért a távozása szükségszerű volt. Ettől függetlenül Glennon előtt áll a listámon Cutler, Fitzpatrick, Kaepernick, és jobb napjain talán Case Keenum is.

 

10 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
10 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Csabesz20
Csabesz20
2017-03-28 14:42

Érdemes a Maciknak idén irányítót húzni? Igazából nem ismerem a jövő évi lehetséges prospekteket, hogy érdemes lenne-e várni egy évet egy tehetségesebb irányítóra?

katonadani
Reply to  Csabesz20
2017-03-28 15:29

ha jövőre is top3ban terveznek húzni, akkor érdemes lehet várni jövőre, de egyébként elég megjósolhatatlan szokott lenni, hogy milyen lesz a következő évi QB class. Mindig azt mondják, majd jövőre, aztán mikor igazából elkezd scoutolni mindenki, akkor rájönnek, hogy ja, mégse.

György Márk Kis
György Márk Kis
Reply to  Csabesz20
2017-03-28 16:39

Csomó mockban DE-t vagy valami secondary-t látok nekik, de nem is értem.

katonadani
Reply to  György Márk Kis
2017-03-28 18:06

mivel vannak jobb játékosok a QBknál :D

reps
reps
2017-03-28 19:06

” Ettől függetlenül Glennon előtt áll a listámon Cutler, Fitzpatrick, Kaepernick, és jobb napjain talán Case Keenum is.” Ezt a mondatot komolyan írtad vagy csak a drámaiság kedvéért?

MouSkétás
MouSkétás
Reply to  reps
2017-03-28 19:56

Cutler képességek tekintetében mindenképp jobb, mint Glennon. Nem véletlenül húzták Ráklábot Nyakas elé, ha annyira jó lett volna, akkor most kezdő lenne Tampában.

reps
reps
Reply to  MouSkétás
2017-03-28 20:07

Ha annyira jó lett volna cutler 8 év alatt nem egyszer jutott volna a bearsel a playoffba és nem sérül le minden szezonba és nem ment volna IR-re egy kisujj húzódás miatt és nem egy matt barkley játszott volna helyette.Talán most lenne csapata ha olyan jó lenne de egy mark sanchez ,egy hoyer és egy barkleynak is hamarabb van csapata. Cutlerről az egész nfl tudja hogy egy leszarom ember és 18 millió alatt egy labdát nem rakna arrébb. Pár ember meg azt hiszi ha az nfl network analyst azt mondja h tehetségesebb ez mint a másik akkor az a valóságban is tuti úgy van, de egy játékost butaság a tehetsége miatt magasztalni. Sokkal inkább szörnyülködni kéne, szemben egy Wilson akit sose láttak top QBnak , de alázat,kitartás és sok munka mellett sokkal többre is vitte.

MouSkétás
MouSkétás
Reply to  reps
2017-03-28 20:59

Nem kisújjhúzódás miatt ment IR-re, ez akkor csacsiság, mint arról vitatkozni, h Peyton v Brady a jobb. Az, hogy folyamatosan IR-re került, a szar OL-nak volt köszönhető, az pedig, a szezonjaink pedig inkább a védelmünkön mentek el. Cutler önbizalmát teljesen letörte, hogy egy hullaszar fal mögül kell passzolnia, és mindenért ő a hibás, nem a történelmi mélységekbe süllyedő védelmünk és a támadófalat hírből sem ismerő edzői gárdák (Lovie Smith, Marc Trestman) és hogy a saját támadókoordinátora (Kromer) is fúrta, úgy, hogy azt Trestman is tudta, és nem tett semmit, sőt, padra ültette. Ajánlom figyelmedbe a Fűzővel kifelé! egyik cikkét Cutlerről: https://fuzovelkifele.com/2015/11/jay-cutler-kalandos-tortenete/

reps
reps
Reply to  MouSkétás
2017-03-28 21:19

Szerintem is hülyeség ilyet állítani ,de itt nyomatja mindenki h Cutler jobb mint Glennon mikor Glennon ugyanabban a Lovie Smithes Tampában játszott ahol volt olyan jó mint Cutler a Bearsben , de ott volt Winston elöttük még jó h ledraftolták. Majd ha idén Glennon miatt mennek el a meccsek akkor lehet mondani hogy rosszabb mint Cutler ,de addig olcsóbb,fiatalabb de ha nem akkor se dőlt össze a világ, mert nem ezért hozták hogy holnaptól ő lesz a franchise arca, hanem hogy Kizert v Mahomest ne a 4 méteres hideg vízbe vágják bele.

MouSkétás
MouSkétás
2017-03-28 19:52

Az egyetlen pozitívum számomra az FA-tevékenységünk kapcsán, hogy jövőre mindenkit küldhetünk el minimális veszteségért. Legalább nem görgetünk majd pénzhiányt magunk előtt évekig, mint más csapatok, ez pedig Pace érdeme.
Ami Glennon igazolását illeti: érthetetlen. Minőségben nem múlja felül Cutlert, akiről a 9ers GM Lynch nyilatkozta azt tudtommal, hogy 15 évente egyszer kerül ki egy ilyen tehetség. Tény, 30 elmúlt bőven, és sikerült belőle bűnbakot csinálni, de az éptikezés jegyében még egy évig maradhatott volna. Remélem Denverben látnak még benne fantáziát, hátha még elér valamit a karrierjében.
A két WR-igazolásunkra igazából vegyes érzelmekkel gondolok, nem rosszak (bustok), de nem is kiemelkedőek, ha másért nem is, a kiszámíthatatlanságért érdemes volt őket elhozni (megosztják a D# figyelmét majd).
A Secondary-be hozott játékosok tetszenek, fiatal csapatot építünk (a draftról), kell pár rutinosabb róka, akiktől az újoncok tanulhatnak ezt-azt, Demps, Amukamara és Cooper pedig ha nem is playmaker védők, de posztjukon helytálltak eddig.
És akkor a draft: Nehéz lenne dönteni, hogy milyen irányba menjünk el. Örülnék, ha jövőre nem a top5-ben húznánk, és ugye most kockáztattunk a piacon, szóval ezen a vonalon haladva kihúzhatnánk valamelyiket a két legjobbnak tartott QB-közül. Itt pedig elérkeztünk oda, hogy mi közül válasszon a csapat, Trubisky szakmai szempontból NFL-készebb, Watson viszont vezéralkat. Tényleg nem tudnék választani, talán Watson egyéniségére nagyobb szüksége lenne a csapatnak. Kérdés, hogy a fal mennyire fogja megvédeni, mert még egy Cutler-féle sztori nem fér bele a pakliba, jó lenne, ha a következő irányítónkra nem lenne veszélyes a saját fala.
Ha pedig nem QB-t húzunk, akkor mindenképp a Secondarybe kéne valaki, leginkább S posztra, Jamal Adamsben látok fantáziát.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

10
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x