Connect with us

Hír

2018-tól változhat a Draft

1965-től 2014-ig minden évben ugyanaz a város adott otthont az NFL Draftnak. A New Yorkról Chicagóra történő 2015-ös változtatás azonban elindított egyfajta láncreakciót. 2016-ban maradt a Szeles városban az esemény, idén viszont már Philadelphiában kerül megrendezésre és folyamatosan jelentkeznek városok, hogy ők bizony szívesen látnák az offseason egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseményét.

 

 

A 2018-as Draft megrendezése iránt eddig 23 város mutatott érdeklődést. Ez nem véletlen. Rengeteg bevételt hoz a városnak, hiszen a háromnapos rendezvényen nem csak helyi kötődésű emberek vesznek részt, hanem sok rajongó is megfordul ez idő alatt. Gyakorlatilag egy offseasonbeli Super Bowlról van szó, kisebb felhajtással. Az NFL az idei Draftra is nagyjából 200 ezer szurkolót vár. Vegyük hozzá, hogy e miatt azért nem repülnek át az Egyesült Államokon a rajongók, így többnyire a házigazda vonzáskörzetéből jön a legtöbb a vendég.

 

Tudjuk, hogy a liga igyekszik mindenből nagyobb üzletet csinálni, ez alól a Draft sem kivétel. Roger Goodell ugyanis feldobta, hogy a 2018-as Draftot akár több helyszínen rendeznék meg egyszerre, így több kilátogató is lenne, ami értelemszerűen több pénz. Ez persze határozottan megváltoztatja a Draft rendjét, az eseményen tiszteletüket tevő játékosok sem egy helyen lennének, hanem előre meg kellene adniuk, hogy ők melyik városban kívánnak megjelenni és hát a komisszár sem tudná bejelenteni és üdvözölni a ligában az összes első körös játékost a Draft első napján.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Everlast77
Everlast77
2017-04-26 14:32

Mondjuk ha Goodell-t felnégyelnék……esetleg :)

László Varga
László Varga
Reply to  Everlast77
2017-04-27 22:42

10 pont!

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x