A Tampa Bay Buccaneers az első három választásából kettőt is a támadósor erősítésére használt fel, azonban az előzetes várakozásokkal ellentétben a running back posztot ezek a húzások nem érintik. Pedig minden oka meglett volna Jason Licht General Managernek, hogy Doug Martin mellé hozzon egy fiatal tehetséget. Több okból is.
Az elmúlt szezonban rengeteg kérdés merült fel Martin jövőjével kapcsolatban, teljesítményével sem voltak feltétlenül elégedettek, hiszen amellett, hogy csak a szezon második felében volt bevethető mindössze, még ezeken a mérkőzéseken is viszonylag gyenge játékkal rukkolt elő. 2.9 yard/carry mutatója pályafutása legrosszabbja. Erre a tűzre pedig csak olaj volt szezonvégi eltiltása. A liga 4 mérkőzésre meszelte el a 28 éves futót tiltott szerek használata miatt. Az év végén ebből egy mérkőzést már leült, így a 2017-es szezon első három mérkőzését mindenképpen kívülről szemlélheti majd a játékos. Azért is fontos ez, mert az eltiltása miatt a Bucs nem tartozik neki garantált pénzzel, így nyugodtan ki is vághatná. Azonban úgy tűnik rendeződtek a felek között a nézeteltérések és továbbra is Martinnal képzelik el a Buccaneers backfieldjét. Legalábbis erre enged következtetni, hogy nem jött még olyan játékos sem, aki kezdő kaliber lehetne az első három mérkőzésen.
„Ahogy azt korábban is mondtam, elégedettek vagyunk vele.” – mondta Licht a Tampa Bay Times-nak. „A gondolkodásmódja és hozzáállása megfelelő, nekünk pedig még mindig van időnk. Azt se felejtsük el, hogy két éve a második legtöbb futott yarddal rendelkezett ligaszinten. Jacquizz, Charles és Peyton személyében van három olyan játékosunk, akiket szintén nagyon kedvelünk.”
Bármennyire is elégedett a futókkal a csapat, azért az ötödik körben csak érkezett Jeremy McNichols, aki amellett, két év alatt 3046 yardot és 43 TD-t futott a Boise State-en, még 88 elkapást is jegyzett, így egy kétdimenziós running backről beszélhetünk az esetében, ilyen pedig nem nagyon van a Tampa Bay rosterén egyelőre.
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért