Több amerikai médium is lehozta, hogy John Elway egy második körös picket és Aqib Talibot adta volna Alex Smithért a Chiefsnak. Andy Reidék azonban inkább a Redskins harmadik körös pickét, illetve a corner Kendall Fuller játékjogát választották, vagyis visszautasították a liga egyik legjobb cornerét és egy 2/8-as picket.
Amennyiben valóban befutott egy ilyen ajánlat, akkor a Chiefs két okból utasíthatta el: 1. nem akart egy átlagosnál jobb irányítót a Broncosnak adni, aminek tényleg csak egy QB kellene, hogy megint PO-esélyes legyen, 2. Talib nem nagyon fért volna be a fizetési plafonba a maga 11 milliós szerződésével (meg nem kell oda egy balhés játékos). Persze a Chiefs megtehette volna, hogy elfogadja a picket aztán simán kivágja Talibot (vagy eleve nem is kéri) halott pénz nélkül, de úgy néz ki, hogy a sokoldalú és olcsóbb Fullert, valamint egy 3. körös picket többre értékeltek, mint egy majdnem elsőt és egy versenyképes Broncost.
Ugyanakkor a hírek szerint nem csak a Chiefs ellenkezett az offerrel, hanem maga Smith is. A Broncos ugyanis nem négyéves szerződésben gondolkodott, ráadásul a Redskins által megadott anyagi feltételeket sem biztosította volna. A Chiefs jelenleg Alex Smith elcserélésével együtt is csak 5 milliónyi cap space-szel rendelkezik, Fuller pedig két évig csak 500 ezer és 750 ezer dollárba fog kerülni.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- A szezonzáró legjobb játékosai
- Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Terjed a tűz LA-ben, vésztervként Arizonába költözhet a Rams-Vikings összecsapás
- A 49ers ki fogja vágni Javon Hargrave-et
- Íme a játékosok által megszavazott All-Pro csapat
- FK! All-Pro 2024
- Jönnek az elődöntők – Szombati beszámoló #15
- Triple Coverage #576 – Díjazott és All-Pro kibeszélő
- Into the offseason Ranking
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
- FK! Díjkiosztó
- FK! Rájátszás jósda 2025
- David Montgomery már jövő héten visszatérhet a Lionshöz
- Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
Legutóbbi hozzászólások
- Hurrá Torpedó on BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- atis123juve on BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- Zotya on FK! All-Pro 2024
- Zotya on FK! Díjkiosztó
- atis123juve on FK! Rájátszás jósda 2025
- Pedro44 on Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Hurrá Torpedó on FK! Rájátszás jósda 2025
- Sigismundus on Into the offseason Ranking
szerintem Fuller>Talib simán, ha mindent beleszámítunk (kor, off field, fizetés)
Fuller idén a liga talán legjobb slot cornere volt, fiatal és minimális a fizetése. Talib is elég jó, de már idős azért, drága és problémás is
Talib cut után vissza a Patsbe? :-)
Ide ne jöjjön,igazi idióta…
itt gondolom első sorban nem akartak a Broncossal jót tenni.
Két kérdésem lenne a szakértőkhöz:
ad1) hogy lehet az, hogy el tudták cserélni Smitht úgy, hogy a cserehatáridő lejárt?
ad) Smith szerződésében volt egy záradék, hogy beleszólhatott a lehetséges cserepartnerek kiválasztásába?
1) hivatalosan nem cserélték el és nem cserélhetik márc14-ig, szóval elvileg bármelyik fél visszamondhatja még, de megállapodtak a felek. Erre alapvetően van lehetőség, a szabadügynökökkel nem lehet tárgyalni
2) Nem volt, viszont a fogadó fél általában szeretne módosítani vagy hosszabbítani a játékos szerződésén, ehhez pedig nyilván kell Smith “engedélye” is.
Szóval általában úgy megy ez, hogy pl a Redskins megegyezik a Chiefsszel, de feltételhez köti, hogy hosszabbítani szeretne a játékossal, csak akkor cserélnek. Akkor megbeszélik ezt Smithszel és elvben megállapodnak, akkor mehet az egész üzlet.
Alapvetően a játékosnak nincs beleszólása a cserékbe, de sokszor előfordul, hogy ha épp lejár majd a szerződésük egy év múlva, akkor a fogadó fél hosszabbítani szeretne vele és csak akkor cserélnek, ha tudják, hogy ezt megoldhatják
Köszönöm a kimerítő választ :)
Tehát akkor ez “csak” egy gentlemen’s agreement, még nem hivatalos (pl. ha kap a Kansas egy visszautasíthatatlan ajánlatot, akkor ebből nagy arcvesztéssel ugyan, de kihátrálhat; vagy Smith meggondolja magát, mert máshol többet kapna, és inkább kivágatná magát).
a Smith kivágás nem játszik, mert 6 csapat is érdeklődött, valahová eladják, ha esetleg nem jön össze a Redskinsszel (meg ugye hivatalosan Smithnek nincs beleszólása, csak a fogadó félnek okozhat problémát, ha nem akar hosszabbítani)
nem hiszem, hogy lenne csapat amelyik egy évre leigazolná Smitht