Az Atlanta Flacons tulajdonosa, Arthur Blank kijelentette: szeretnék, ha Matt Ryan a mostani szerződése után is a csapatnál maradna. A 32 éves quarterbackkel úgy szeretnének megegyezni, hogy lássa, szükség van rá és méltányolni szeretnék a csapatért tett munkáját, de ezzel együtt nem akarnak túl mélyen belenyúlni a fizetési sapkába. Ryan szerződése a 2018-as szezon után jár le, vagyis egy év múlva szabadügynökként bármelyik csapathoz elmehet, de addig is $19,25 millióba kerül a Falconsnak.
Nem érdekel más irányító a ligában és az sem, hogy mennyit kapnak. Az egyetlen, ami érdekel, hogy megfelelően tudjunk gondoskodni a mi irányítónkról úgy, ami tiszteletre méltó számára és a franchise-unk számára is. Jól akarunk bánni Mattel. Már tíz éve van nálunk és remekül végzi a munkáját, csak remélni tudom, hogy még legalább tíz évig folytatni tudja ezt. Azt hiszi, hogy olyan, mint Tom Brady és 44 éves koráig szeretne a pályán lenni, ami talán menni is fog neki. Talán most vagyunk a pályafutásának felénél. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi erő van benne. De meg kell győződnünk arról, hogy megtaláljuk az egyensúlyt abban, hogy megfelelően megfizessük őt, de más játékosokra is maradjon elég a fizetési sapkában. Ez nem golf, itt nem tudsz egyetlen játékossal nyerni. Ez egy csapatsport, ahol rengeteg más embert is meg kell fizetni körülötte.
-nyilatkozta Arthur Blank.
Ryan az előző szezonban elvezette csapatát a Super Bowlig, ahol a New England Patriots elleni sikerült 25 pontos előnyből kikapniuk. 2016 MVP-je ezzel együtt is top irányító és a piacon simán kereshetne 30+ millió dollárt is évente, így izgalmas lesz majd látni, hogy beleegyezik-e a Blank által kidolgozott csapatbarát megállapodásába.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- A szezonzáró legjobb játékosai
- Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Terjed a tűz LA-ben, vésztervként Arizonába költözhet a Rams-Vikings összecsapás
- A 49ers ki fogja vágni Javon Hargrave-et
- Íme a játékosok által megszavazott All-Pro csapat
- FK! All-Pro 2024
- Jönnek az elődöntők – Szombati beszámoló #15
- Triple Coverage #576 – Díjazott és All-Pro kibeszélő
- Into the offseason Ranking
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
- FK! Díjkiosztó
- FK! Rájátszás jósda 2025
- David Montgomery már jövő héten visszatérhet a Lionshöz
- Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
Legutóbbi hozzászólások
- Hurrá Torpedó on BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- atis123juve on BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!
- Zotya on FK! All-Pro 2024
- Zotya on FK! Díjkiosztó
- atis123juve on FK! Rájátszás jósda 2025
- Pedro44 on Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Hurrá Torpedó on FK! Rájátszás jósda 2025
- Sigismundus on Into the offseason Ranking
Annak az irányítónak, aki zsebre tesz évi 30+ millió dollárt tudnia kell, hogy így szinte biztos nem fog Super Bowl-t nyerni.
Szerintem Ryan elég okos hozzá, hogy belássa, hogy mi a legjobb neki és a csapatnak is.