Az utóbbi évek egyik legkiszámíthatatlanabb csoportja az AFC-ben a nyugati divízió és ez nincs másképp idén sem. Nem lenne óriási meglepetés egyik csapat részéről sem, ha bejutnának a rájátszásba. John Elwaynek, a Broncos general managerének viszont megvan a favoritja:
Szerintem a Chargers nagyon jó munkát végzett a drafton. Nekik megvan a biztos irányítójuk, habár a Raidersnek is megvan. Úgy látom, a Chargers a csapat, akit meg kell verni, ők lehetnek a csoport favoritjai.
A Chargers utoljára 2009-ben nyert meg az AFC Westet, azóta a Chiefs háromszor, a Broncos pedig négyszer hódította meg a divíziót. Ezen felül 2010 óta a Chargersnek és a Raidersnek egyszer-egyszer sikerült a wild cardon bejutnia a rájátszásba, de a Chiefs számít a legkiegyensúlyozottabb csapatnak, hiszen a három divízióelsőség mellé kétszer a wild cardon is becsúsztak a playoffba.
Legfrissebb cikkeink
- Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
- Végleges a draftsorrend első 18 helye!
- Tyreek Hill nem volt hajlandó felmenni a pályára, távozni akar Miamiból
- Íme a wild card kör menetrendje
- A Dolphinsnál és a Coltsnál is mindenki marad a helyén
- Nem tervez GM-cserét a Patriots
- Milliókat lehetett keresni az utolsó fordulóban, de nem mindenkinek sikerült
- Hatalmasat szakított a Chiefs a L’Jarius Sneed cserével
- Így dőlt el az NFC az utolsó fordulóban
- Így dőlt el az AFC az utolsó fordulóban
- BREAKING: A Patriots kirúgta Jerod Mayót!
- Megkezdődött a bűnbakok gyártása a Brownsnál
- A Jaguarsnak jó eséllyel ki kell rúgnia a GM-ét, ha top edzőt akar
- Sivatagi Rohamkukacok az FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024-es bajnoka!
- A szezon legnagyobb csalódásai
Legutóbbi hozzászólások
- F.Krisztian on Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
- Pedro44 on Tyreek Hill nem volt hajlandó felmenni a pályára, távozni akar Miamiból
- vabu on Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
- Pedro44 on Milliókat lehetett keresni az utolsó fordulóban, de nem mindenkinek sikerült
- Cseh Tibor on Végleges a draftsorrend első 18 helye!
- Cseh Tibor on Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
- Csakeztne on Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
- Csakeztne on Nem tervez GM-cserét a Patriots
Szerintem egyet lehet ezzel érteni (csak valahogy a Chargers mindig elszerencsétlenkedi).
A Chiefs számomra bizonytalan Mahomes-zal, talán inkább gyengültek, mint erősödtek volna.
A Raiders is zsákbamacska, Gruden miatt is.
A Broncos meg szintén az, én szurkolóként reménykedem egy nagy javulásban, de tippelni nem mernék semmit sem. A futójáték például egy óriási kérdőjel lesz, mellette az offense fal sem tudott javulni.
Talán négyük közül a Chargers maradt az offseason alatt a legstabilabb, ha a balszerencse elkerüli őket idén, akkor tényleg esélyesek lesznek a csoportgyőzelemre, majd egy jó playoff szereplésre.