Szorosabb meccsek, mint egy derékszíj a karácsonyi vacsi után

Az alább látható négy mérkőzés végeredményében összesen volt 11 pont különbség, így igazán nem lehet azt mondani, hogy ne lett volna izgi a hetedik hét.

Titans – Chargers 19-20

A Chargers bivalyerős nyomást helyezett Mariotára, amiből nem meglepő módon hibákat erőszakoltak ki, például Melvin Ingram beleütött egy passzba, amiből Mariota a Red Zone-ban adta el a labdát – karrierje során először. A fal dicséretén kívül azonban dorgálás is jár, a védelem elképesztő mennyiségben nyelte be a rontott szereléseket. Ez is közrejátszott abban, hogy míg Rivers lubickolt a Titans védelme ellen, kis túlzással végig körömrágós volt a meccs, sőt a Titans utolsó kétpontosának elrontása miatt nem vesztettek csak. Rivers papa hatalmas bombákat szórt ki az egész meccsen, folyamatosan küldte a rontott zónákba a passzokat, 300 yard fölé jutott, ennek a felét három passzból szedte össze. Ezt annak ellenére sikerült összehozni, hogy Gordon helyett Ekeler volt az RB1, és a fal sem volt eléggé fickós előtte.

via Gfycat

A Titansnak volt töke, tizenkilencre kért lapot, de bubit kapott. A korábbiakban látottak szerint nagyon visszafogott gameplannel jöttek ki a meccsre, Vrabel egész egyszerűen elpazarolja Mariota tehetségét és fejlődési lehetőségeit, ahogy azt Mularkey is tette. A támadójáték minden szelete ötlettelen, és nyilván nem segít az sem, hogy az exotic smashmouth (értsd: nem értjük a futball fejlődését) évei után egy védelmi beállítottságú edző van a csapat élén. A passzvédekezés borzasztóan lyukra futott többször is, ők tartották előnyben a Chargerst. A támadósor nem tudja a hátán vinni a védelmet, márpedig máshogy nem lehet nyerni, ha ilyen hibákat vétenek.

Panthers – Eagles 21-17

Cam Newtonék még elszívtak egy doboz cigit az első három negyedben, aztán elővették a lőcsöt és 21 pontot tettek fel válasz nélkül. Newton a negyedik negyedben már nagyszerűen passzolt és látszott, mennyire elemében van. Nagy szerencse, hogy így történt, ugyanis a futójáték egész meccsen nem működött megfelelően. A támadófalnak pont annyi ereje volt, hogy Newtont megvédje, többre nem futotta. A védelemben Kuechly és Davis egyértelműen vitték a prímet, ketten együtt 19 szerelést mutattak be, és minden kulcshelyzetben a labda környékén ólálkodtak. Egyebet a Panthers védelme nem mutatott fel, az option-játékokkal nagyon komolyan sakkban lehetett őket tartani.

Az Eaglesnek nem ez volt a legszebb napja. Wentz egészen az utolsó támadássorozatig vitte a hátán a többieket, ahol viszont két passzt is lényegében a védők kezébe dobott, majd a hermetikusan záruló zsebből vesztett egy labdát, lezárva a meccset. A fallal nagy gondok vannak, Peters és Johnson a két szélen borzasztó formában van, sehol nincsenek a tőlük azért elvárható szinttől. Peters kiváltképp gyengélkedik, 36 évesen egy tavaly szétszakadt jobb térddel és egy elszakadt bicepsszel játszik, utóbbit pedig nem is akarja műttetni, inkább játszik, ami érthető, hiszen minden bizonnyal ez lesz az utolsó szezonja. A védelem felemás volt: a fal kifulladt a végére és így a secondary is hibákat vétett. A nyomás elmaradása esetén a Panthers elkapói komoly yardokat szereztek, és az Eagles DB-i pont nincsenek olya szinten egységként, hogy egy nyomás nélküli veterán labdáit kivédekezzék.

Browns – Buccaneers 23-26

A Tampa fala félelmetes, de McCoy nélkül nem annyira. A liga tavalyi legrosszabb passzvédelme ennek ellenére elég jól le tudta fojtani Mayfieldet, nem véletlenül érezhette minden néző a szenvedést. A támadójáték sokkal érdekesebb volt: Winston hozta a megszokott hullámzó teljesítményét a levegőben, a földön viszont sokszor életben tudta tartani a játékot. Evans kritikus első kísérleteket hozott többször is (ahogy azt megszokhattuk tőle), rajta kívül azonban nem létezett futójáték. Az erős kezdés után a Tampa megint beleállt a semmilyenségbe.

A Brownsnak nem ment annyira jól, mint ahogy a 23 pont mutatja. Sok esetben nyögvenyelős volt a haladás, ha egyáltalán volt, és rövid drive-okból hozták össze a pontokat elsősorban. Sem Mayfield, sem Landry, sem Chubb nem voltak tényezők. A védelem is kevésbé volt harapós, mint eddig. Garrett a jó játéka ellenére Winston gyors passzai miatt kevés szerephez jutott, Ward pedig nagyon szépen fogta, akit kellett, de Schobert hiánya érezhető volt középen, és ezen se Garrett, se Ward nem tudtak segíteni.

Cowboys – Redskins 17-20

Két jellegtelen és sokat hibázó csapatot láthattunk ma. Dühítő úgy nézni ezt a meccset, hogy az edzők teljességgel elpocsékolják a tehetséges játékosaikat, miközben ők nyerni akarnak. Minden egyes snap Smith-től, Petersontól, Prescott-tól azt mutatta, hogy ők akarnak, és képesek is lennének rá. A Skins front seven folyamatosan nyomás alatt tartotta Prescottot, a Dallas fala nem bírt velük, meg is lett az eredménye: Prescott a passzainak több, mint felén nyomás alatt volt. A védelem általában is stabil volt, semmit nem engedtek se a Boys elkapóinak, se Elliottnak, egyedül Prescott tudta mozgatni a láncokat. A Redskins támadósorában Peterson volt az, aki nagyon nyerni akart, mínuszos játékból csinált 16 yardot, közel a csúcsformában levő futót láthatjuk megint a pályán, fejben biztosan. Smith sokat hibázott, de nyerni akart, és ha küszködve is, de mezőnygólig azért próbált eljutni.

A Boysnál kettő darab jó játékost láthattunk a pályán. Prescott a fumble TD-től eltekintve emberfeletti teljesítményt nyújtott, folyamatosan összeomló zsebben is kereste a harmadik olvasását, és volt pár hatalmas scramble-je is. Rajta kívül viszont senki nem akart pontokat szerezni, Elliott pedig a támadófal gyengesége miatt el volt tűnve teljesen. A védelemben is Sean Lee volt az egyetlen akire számítani lehetett – nem meglepő módon. A védőfal teljesen eltűnt, a LB-sor gyengélkedett, és a secondary sem hasított, néha úgy engedték át a Skins támadóit, mintha lassítva futottak volna utánuk.