Lions klasszis cornere, Darius Slay, illetve ligaelit NT-je, Damon Harrison sem jelent meg eddig a csapat edzésein. Mindkét klasszis új szerződést szeretne, bár nem biztos, hogy kapnak is – legalábbis idén.
Slay eddig 250 ezer dollártól esett el a távolléte miatt, és ha a táborban sem jelenik meg, akkor további 88 650 dollártól mondhat búcsút (Harrisonnal vélhetően ugyanaz a helyzet). Mindkét játékos relatíve jogosan akarhat új szerződést: a 28 éves Slay a következő két évben 12,55 és 10 millió dollárt keres, ami mai viszonylatban 3-5 millióval kevesebb, mint a top fizetés, Harrison pedig 6,5 és 9 milliót kereshet a következő két évben, aminek a piacon a dupláját is megkaphatná.
A probléma ugyanakkor pont ez: mindkét játékosnak két éves szerződése van és nem nagyon szokás az utolsó év előtt új kontraktust adni a játékosoknak, legjobb esetben is egy kisebb emelésben reménykedhetnek. Mivel a Lions védelmének két legjobbjáról van szó, a csapat szempontjából remélhetőleg hamar megoldódik a helyzet.
Legfrissebb cikkeink
- Bántalmazással vádolják és kilakoltatnák a Bengals újonc elkapóját
- Terjed a tűz LA-ben, vésztervként Arizonába költözhet a Rams-Vikings összecsapás
- A 49ers ki fogja vágni Javon Hargrave-et
- Íme a játékosok által megszavazott All-Pro csapat
- FK! All-Pro 2024
- Jönnek az elődöntők – Szombati beszámoló #15
- Triple Coverage #576 – Díjazott és All-Pro kibeszélő
- Into the offseason Ranking
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
- FK! Díjkiosztó
- FK! Rájátszás jósda 2025
- David Montgomery már jövő héten visszatérhet a Lionshöz
- Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Ezt a négy csapatot lehet kötelezni a Hard Knocksra
- Kirúgta védő- és special team koordinátorát is a 49ers
Legutóbbi hozzászólások
- Hurrá Torpedó on FK! Rájátszás jósda 2025
- Sigismundus on Into the offseason Ranking
- ThySoul on FK! Rájátszás jósda 2025
- bjeela on FK! Rájátszás jósda 2025
- bjeela on Into the offseason Ranking
- katonadani on FK! Rájátszás jósda 2025
- Kopi3.14 on Into the offseason Ranking
- F.Krisztian on A Cowboys nem engedi a Bearsnek, hogy interjúzzon McCarthyval – marad a főedző Dallasban?
Miért csupán kettő játékos sztrájkol? Mi van, mindenki más elégedett a fizujával Detroitban? S mi a helyzet más csapatoknál? Mindenki annyit kap, amennyit ér? Miért nem sztrájkolnak még mások is? Ejnye!
Jó kis zsarolás íze van ennek így. Ezt jól kifőzték együtt. A cikkbéli infók birtokában, ló…sz a fenekükbe szerintem.
Szerintem is faszság, nem igazán értem, hogy ennek így pont mi értelme. De persze más csapatoknál is hepciáskodnak a játékosok, csak ott a legtöbb újonc szerződéssel nyomja vagy épp a szerződése utolsó évében van. Meg hát ott van pl Julio Jones is, aki olyan helyzetben van, mint Slayék :D van állat mindenhol :D
“…nem igazán értem, hogy ennek így pont mi értelme.”
Pedig egyszerű. Ott van az a csábító 23 milliós cap space, és a játékos ettől megrészegül. Azt hiszi, hogy az a sok pénz ott mind csak rá vár, és fél, hogy jövőre esetleg nem neki, hanem másnak adják. :)
Ugye, hogy mégis csak Spielman csinálja jól! A keretet mind elkölti, azaz nincs miért sztrájkolni a játékosoknak, lehet edzésre fáradni. :D
Amikor új szerződést akarnak, az legyen jó hosszú hátha megsérülnek vagy visszaesik a formájuk, viszont ha nem akkor két év múlva már messze lesznek a top fizutól akkor meg valaki adjon több pénzt.. A Steelers tavaly nem engedett a zsarolásnak, de egyedül nem sokra megy sajnos.