Connect with us

Hír

5,5 milliárd dollárt bukhat az NFL, ha nem lesznek idén nézők a stadionokban

Könnyen lehet, hogy az idei szezonban nem fogunk szurkolókat látni az NFL-stadionokban, ezzel pedig a liga dollármilliárdokat bukhat. Mike Ozanian (Forbes.com) számításai szerint $5,5 milliárdot.

Ezek a bevételkiesések a jegyeladásokból, a parkolásokból, a stadionon belül árult ételekből-italokból és merchandise termékekből – illetve ezek hiányából – jönnének össze, ha nem lennének szurkolók. A 2018-as adatok alapján ez egyébként a liga bevételeinek 38 százalékát jelentené.

Ozanian azt is hozzáteszi, hogy ez egyes csapatokat rosszabbul érintene, mint másokat. A legrosszabbul a Cowboys és a Patriots járhat, a teljes bevételeinek a felét is bukhatja ez a két gárda, míg a Bills a Titans vagy a Bills kevesebb, mint a harmadát. A csapatok mellett a játékosok is bukhatnak a járvánnyal, ugyanis a Kollektív Szerződés értelmében a futballhoz kapcsolódó bevételek 47%-át ők viszik haza (2021-től 48%), így ez kihathat a fizetési sapkára is – bár jó eséllyel a liga és a játékosok szakszervezete megegyezik majd egy olyan megoldásban, hogy a fizetési sapka ne csökkenjen drasztikusan jövőre.

Alább láthatjátok a Forbes táblázatát a csapatok teljes bevételeiről, illetve a stadionból származó bevételeikről is. Érdemes megjegyezni, hogy a Raiders, a Rams és a Chargers az új stadionja miatt nagy ugrásra számíthatott volna ilyen szempontból, de Brady miatt a Buccaneers is.

Azt persze még nem tudni, hogy milyen lesz a világ, illetve ami most fontosabb, az USA képe szeptemberben, hiszen lehet, hogy néhány állam engedélyezi a nézők visszaengedését a stadionba akár szezon elején, akár szezon közben, máshol pedig akár szezon végéig üres lelátókkal lesznek kénytelen játszani a csapatok. Ez pénzügyileg is érdekes helyzetet teremtene.

Team and RankTeam Stadium RevenueTotal Revenue
1. Dallas Cowboys$621 million$950 million
2. New England Patriots$315 million$600 million
3. New York Giants$262 million$519 million
4. Houston Texans$218 million$497 million
5. New York Jets$218 million$475 million
6. San Francisco 49ers$208 million$492 million
7. Washington Redskins$205 million$493 million
8. Atlanta Falcons$204 million$458 million
9. Philadelphia Eagles$204 million$482 million
10. Green Bay Packers$174 million$456 million
11. Miami Dolphins$172 million$443 million
12. Chicago Bears$166 million$453 million
13. Denver Broncos$162 million$446 million
14. New Orleans Saints$161 million$441 million
15. Pittsburgh Steelers$156 million$439 million
16. Seattle Seahawks$156 million$439 million
17. Baltimore Ravens$153 million$438 million
18. Minnesota Vikings$152 million$427 million
19. Carolina Panthers$143 million$424 million
20. Jacksonville Jaguars$142 million$424 million
21. Kansas City Chiefs$128 million$410 million
22. Los Angeles Rams$121 million$401 million
23. Arizona Cardinals$119 million$400 million
24. Tampa Bay Buccaneers$119 million$400 million
25. Detroit Lions$117 million$385 million
26. Cleveland Browns$113 million$399 million
27. Indianapolis Colts$112 million$393 million
28. Tennessee Titans$110 million$394 million
29. Buffalo Bills$104 million$386 million
30. Cincinnati Bengals$99 million$380 million
31. Los Angeles Chargers$93 million$375 million
32. Las Vegas Raiders$77 million$357 million

46 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
46 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kristóf Győrffy
Kristóf Győrffy
2020-05-20 17:09

Wow, tök jól áll az új design!!

Vicgeordie
Vicgeordie
2020-05-20 17:43

Érdemes egyébként összevetni ezeket az adatokat az átlagos nézőszámmal. Foxboroughban pl aranyporral szórják meg a hot dogot vagy ennyire fogytak a TB12 mezek? (19. legmagasabb átlagnézőszám, 2. legnagyobb stadionbevétel)

http://www.espn.com/nfl/attendance

Fetyke
Fetyke
Reply to  Vicgeordie
2020-05-20 18:33

Foxboroughban ilyen drága a parkolás. :)

molad1313
molad1313
Reply to  Vicgeordie
2020-05-20 18:59

Bar ez is érdekes táblázat.. Például nem igazán értem hogy a ramsnak hogy van nagyobb atlagnezoszama ennyi csapatnál.. Amikor azért foghíjas volt az a coliseum nem egyszer

rowi
rowi
Reply to  molad1313
2020-05-21 08:03

a coliseum 79 ezres, szóval ahhoz képest a 71 máris 10%. továbbá sztem itt is az lesz, mint santa clarában a frisconál, hogy az őszi hónapok ott dél-kaliforniában még bőven nyár,nak számítanak, és nem lehet kibírni a napos oldalon a meccseket.

molad1313
molad1313
Reply to  rowi
2020-05-21 08:52

Ez majd a fedett stadionban kiderul. De szerintem LA tipik az a város ahol ha jó a csapat mennek ki divatból, ha meg rossz, akkor a kutyát nem érdekli.

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  Vicgeordie
2020-05-20 21:28

Ez engem is érdekelne. Pl. Denverben 2133 USD az egy főre eső bevétel, Bostonban 4790 USD.

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Megawatt Szvetozár
2020-05-20 22:38

Asszem megvan a megoldás. Jegyek átlagára:

32. Bengals 99 USD
….
1. Patriots 490 USD

https://www.businessinsider.com/nfl-average-ticket-price-every-stadium-2019-11

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Vicgeordie
2020-05-20 22:38

cserébe a hot dog egész olcsó :)

https://blog.cheapism.com/nfl-beer-price-17508

Fetyke
Fetyke
Reply to  Vicgeordie
2020-05-21 00:21

Mondom, hogy a parkoló lesz a kulcs. :D

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Vicgeordie
2020-05-21 19:48

Oszt máshol mikor van random Bon Jovi koncert?

Danika
Danika
2020-05-20 19:22

Sziasztok! Készítettem egy ábrát, csak hogy jobban szemléltessem a Cowboys “dominanciáját”.comment image
Ha rákattintotok jobban látszik, hogy a fehér pont jobb felül a Cowboys.

Danika
Danika
Reply to  Danika
2020-05-20 20:26

Pár érdekesség. A csapatok nagy többsége követi a trendvonalat, ami a kis számú minta miatt elsőre meglepődtem (akik picit eltérnek azokat beszíneztem: fehér a Cowboys, világoskék Patriots, sötétkék a Giants, világoszöld a Jets, piros a Falcons). Úgy tűnik (bár a többi bevétel típust nem ismerem), de a stadion bevételek határozhatják meg leginkább egy adott franchise bevétel forrását, mivel azokhoz a csapatokhoz, amelyeknek nagyobb az teljes árbevételük, nagyobb arányt képviselnek stadionbevételek. Ezt támasztja alá a lenti ábrában a kiszámított 0,88-as korreláció érték is. Ergo egy pénzügyileg sikeressé kívánó csapatnak mindent el kéne követni, hogy a minél több szurkolót szerezzenek, azok pedig minél többet fogyasszanak a stadionkörnyékén. De ez vajon egyet is jelent azzal, hogy a csapat a bajnokságban is sikeres legyen? A válaszom első körben az, hogy nem. A teljes bevétel nagysága és a csapat az évi győzelmeicomment image nek száma független egymástól. A korreláció vizsgálatom szerint az érték csak 0,15. Legalább kapunk egy választ arra, hogy miért van a ligában sok nem sikeres főedző: mert a tulajnak nem jár pénzügyi haszonnal egy jobb edző kinevezése a jelen adatok alapján. Ellenben kritikával kell kezelni, mert nem szabad a franchiseokat ebben az esetben kizárólag a teljes ligához hasonlítani. Érdemesebb lenne az elmúlt évek árbevétel adatait és a győzelmi mutatóit csapatonként elemezni, így tisztább képet kapva a tényleges helyzetről. A lenti táblázat pedig a teljes bevétel nagyságát és a stadion bevétel arányát a teljes árbevételhez képest szemlélteti.

katonadani
Reply to  Danika
2020-05-20 20:44

a legjobb példám a Browns amúgy:

Jimmy Haslam 2012-ben vette meg a Brownst 1,05 milliárd dollárért. Hat évvel, 20 győzelemmel és 76 vereséggel, illetve hatból hat csoportutolsó helyezéssel később (ez a legrosszabb teljesítmény az utóbbi hat évben mind a 32 csapatot figyelembe véve az NFL-ben), a Browns értéke 1,95 milliárd dollár lett.

Fetyke
Fetyke
Reply to  katonadani
2020-05-20 21:10

Ilyen példákat a hazai gurulósból is tudnék mondani. :)

Danika
Danika
Reply to  katonadani
2020-05-20 21:10

Való igaz. ( Valszeg az a mondat a szakdoga meg egyéb beadondó írás miatt született😃). Viszont önmagában az érték semmit nem mutat. A befektetés megtérüréséhez ismerni kellene a minden év költség-bevétel oldalát. Illetve még az általám említett minden csapat minden adott évnyi győzelem mutatója mellett az összes éves bevételét, hogy lehessen becslést adni arra, hogy mennyitől maradthattak el, ha egy kicsit jobban vezették volna a franchiset.

katonadani
Reply to  Danika
2020-05-20 20:44

a stadionbevételes megállapításod is helytálló, hiszen van egy összeg minden évben, amit központilag osztanak szét egyenlő arányban a csapatok közt, ezek a national revenue-k, és emellett vannak a local revenue-k, aminek jelentős része a stadionhoz kapcsolódó bevételek, tehát egyértelmű, hogy elsősorban ezzel lehet elhúzni a többiektől.

“egy pénzügyileg sikeressé kívánó csapatnak mindent el kéne követni, hogy a minél több szurkolót szerezzenek”
ezzel annyiban vitatkoznék, hogy enélkül is sikeres lesz pénzügyileg a csapat :D így csak még sikeresebb lesz

Danika
Danika
Reply to  katonadani
2020-05-20 21:03

Úgy tűnik, akkor a national revenuek kb. 260-270 millió környékén voltak ha az mindenkinek egyforma.

pritek
pritek
Reply to  katonadani
2020-05-20 21:34

A local az marad egy az egyben az adott csapatnal?
Illetve, a Cowboys hogy tud ennyivel nagyobb bevetelre szert tenni a tobbiekhez kepest?

Fetyke
Fetyke
Reply to  pritek
2020-05-21 00:21

Texasban minden nagyobb. Illetve ez még a Jockey Ewing hatás! :D
A viccet félre téve a Cowboys még mindig a nemzet csapata valamelyest, mint mondjuk itthon a Ferencváros. Ezért jóval nagyobb a bevétele a többieknél.

pritek
pritek
Reply to  Fetyke
2020-05-21 01:47

Az oke, de mi a konkret beveteli forras? Ebben benne van a merch es az ennyivel tobb, vagy negyszer annyiba kerul egy burger, vagy kurvazni lehet a stadionban?

katonadani
Reply to  pritek
2020-05-21 07:55

igen marad.
illetve azt hiszem a cowboys valamilyen szempontból különc és ők nem osztoznak az a merch javakon, hanem van valami külön részük ebben, de ennek a részleteire már nem emlékszem, meg hogy ez mennyit számít azt sem tudom.
gondolom főleg merch lehet a különbség, meg jegyárak is top3ban vannak.

acsdav2
acsdav2
Reply to  katonadani
2020-05-20 22:54

Én azt gondolom, hogy bőven nem ekkora lenne a bukás, ha nézők nélküli lenne a szezon. A stadium revenue-be bele tartozik a merchandise-ing is ami azt gondolom, hogy független attól, hogy bemehetnek-e a meccsre a szurkolók vagy sem. A táblázatból nagyon szépen látszik, hogy nem a nézőszám határozza meg a stadium revenue értékét. Hisz a fél-negyed házzal üzemelő New Yorki/Washingtoni csapatok rendkívül előkelő helyen találhatók.

katonadani
Reply to  acsdav2
2020-05-21 08:03

csak megjegyezném, hogy a két New York-i csapat top5ben volt tavaly hivatalos adatok alapján átlagos nézőszámban.

Nem tudom pontosan hogyan számolt a Forbes, de úgy gondolom, nem a teljes merch bevételt tették bele a stadium revenue-ba, csak egy részét.

Badarság azt gondolni, hogy nem lenne óriási veszteség minden csapatnak, ha nem lennének nézők.

acsdav2
acsdav2
Reply to  katonadani
2020-05-21 11:13

1.”Hivatalos adatok”. Na persze. :) Csak úgy kíváncsiságból mitől hivatalos adatok ezek? Mert én inkább hiszem el, hogy félház volt a Packers@Giants meccsen a videótok alapján minthogy 75 ezer ember volt ahogy mondjuk az ESPN oldalán írták.
2. Visszatérve arra, hogy mennyi bevétel kiesést okoz ez.Ha az emberek nem tudnak meccsre járni csomó elköltetlen pénzük marad amit a focira szánnának. A csapatok biztos megtalálják a módját, hogy az a pénz ne a szurkolók zsebében maradjon. Pl. VR szemüvegeken keresztül lehet majd nézni a meccset “élőben”.

katonadani
Reply to  acsdav2
2020-05-21 11:13

attól, hogy nem volt fizikailag ott annyi ember, még eladhattak annyi jegyet :)

acsdav2
acsdav2
Reply to  katonadani
2020-05-21 13:13

Tehát New Yorktól kezdve Floridán át egészen Kaliforniáig mindegyik államban olyan hülyék az emberek, hogy megveszik a jegyeket, de még is csak a fele megy el? :) Mert ugyan ez a helyzet.

Delfi
Delfi
Reply to  acsdav2
2020-05-21 12:47

Ugye azt tudod, hogy pl. a Green Bay bérleteit csak kihalásos alapon lehet megszerezni, így akár elmész a meccsre, akár nem, ki van fizetve.

acsdav2
acsdav2
Reply to  Delfi
2020-05-21 13:18

Igen tudok róla és ennek megfelelően GB-ben telt ház is van. De bérletes, ha jól tudom kb 20-30% között lehet a befogadóképességnek. Tehát a félházra nem magyarázat ez főleg, hogy a bérletesek a hűséges szurkolók, akik akkor is kimennek, ha rosszul megy a csapatnak.

pritek
pritek
Reply to  acsdav2
2020-05-21 14:36

Szerintem ilyenkor pont hogy a berletes nem megy el. Ki az a hulye aki vesz egy jegyet az adott meccsre, csak hogy ne menjen el? Jo nyilvan lehet venni egyes jegyeket kesobbi meccsekre is, de pl a Cardsnal, tuti nem errol volt szo az elmult evekben amikor csomo ures hely volt a stadionban. (hivatalosan pedig nyitas ota telthazas minden nfl meccs)

Ádám Váradi
Ádám Váradi
2020-05-20 19:27

Régebbi felület jobb volt :(

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Ádám Váradi
2020-05-20 20:14

comment image

katonadani
Reply to  Ádám Váradi
2020-05-20 20:39

legközelebb akkor ne hekkeld meg az oldalt légyszi :(

amúgy nekünk összességében tetszik. van amit megtartottunk volna az előzőből, de van ami meg itt jobb :)

Ádám Váradi
Ádám Váradi
Reply to  katonadani
2020-05-20 20:39

Hehe, nem én voltam, csak innen hiányolom hogy a cikkeket lehet lapozgatni előzőről a következőre

katonadani
Reply to  Ádám Váradi
2020-05-20 20:44

ezt közben megoldottam (részben). oldalt lettek nyilacskák, így lehet előzőre és következőre ugrani, azonban úgy látom, csak saját kategórián belül. Szal végig tudsz menni az összes híren mondjuk, de így a draftértékelők kimaradnak

Ádám Váradi
Ádám Váradi
Reply to  katonadani
2020-05-20 20:56

Jó lesz ez Dani, majd megszokom

Ádám Váradi
Ádám Váradi
2020-05-20 19:27

Mai draftértékelő elmarad?

Fetyke
Fetyke
Reply to  Ádám Váradi
2020-05-20 19:32

Nyugi! Lebeszéltem, hogy a Vikings a végére marad. :)

Ádám Váradi
Ádám Váradi
Reply to  Fetyke
2020-05-20 19:32

Már nem bírok várni

RvBalazs
RvBalazs
Reply to  Ádám Váradi
2020-05-20 20:14

mondjuk a VIkes draftértékelőt már közösen megirtuk :D
tényleg én is alig várom a srácok véleményét.

Fetyke
Fetyke
Reply to  RvBalazs
2020-05-20 21:03

Valóban nehéz lesz újat mondaniuk a fiúknak. :D
Amúgy jól draftoltunk, ez a főszerkesztő hivatalos álláspontja. :) Igaz, az értékelőt lehet nem ő írja majd meg. :D

katonadani
Reply to  Fetyke
2020-05-20 21:10

nem én írom :)

katonadani
Reply to  Ádám Váradi
2020-05-20 20:39

igen, mivel tegnap a 49ers nem tudott kimenni facebookra, így ma az ment :) plusz ma nem tudtunk dolgozni a következőkön sem :D
de holnap reggel jön a következő. Vikings pedig az utolsó 5 között lesz majd (jövő héten)

Fetyke
Fetyke
Reply to  katonadani
2020-05-20 21:03

Én mondtam Spielmannek, hogy sok lesz az a 15 új játékos egy draftra. :)

46
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x