A Cardinals nagyot húzott idén, amikor megszerezte a liga egyik legjobb elkapójának számító DeAndre Hopkinst a Texanstól. Most Nuk arról beszélt az ESPN-nek, hogy kétség sem férhet hozzá, hogy ő a legjobb elkapó az NFL-ben.
Egyértelműen úgy gondolom, én vagyok a legjobb. Tudom, hogy én vagyok a legjobb. Imádom Michael Thomast, Mike a tesóm, tegnap is beszéltünk. De ő is tudja, hogy ha Drew Brees dobált volna nekem az egész karrieremben, akkor milyen számaim lennének. Julio Jones is tudja, hogy ha Matt Ryan dobált volna nekem egész karrieremben, akkor milyen számaim lennének. Ezek a srácok szerencsések, hogy egész karrierjük során Pro Bowler irányítókkal játszhattak. De nem panaszkodom, nem hozok kifogásokat, csak teszem a dolgom.
Kétségtelen, hogy Hopkinsnak nem indult szépen a karrierje irányítókat tekintve, hiszen Ryan Mallett, Tom Savage, TJ Yates, Ryan Fitzpatrick és Brian Hoyer dobáltak neki 40 meccsen át, azonban azóta megjött Deshaun Watson, akivel 37 találkozót nyomtak le együtt, róla pedig aztán nem lehet mondani, hogy ne lenne mondjuk Matt Ryan szintjén – ezért is furcsa kicsit, amit az elkapó nyilatkozott.
Hopkinsnál ráadásul a meccsenkénti elkapott yardjainak száma nem nőtt Watson regnálása óta (89,1 yard a fent említett irányítókkal és 88,9 Watsonnal) és sosem vezette a ligát sem yardokban, sem elkapásokban. Hopkins tavaly meccsenként 77,7 yardot szerzett Watsonnal, míg Julio 30 évesen 92,9 yardot átlagolt, Thomas pedig 108,5 yardot Breesszel és 106,7 yardot Bridgewaterrel.
Kíváncsian várjuk, Kyler Murray-vel mire megy Arizonában.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Na, még egy AB…
Tuskó Hopkins
Az #imwithkap póló szerintem érdekesebb volt mint a nyilatkozata
Izé, ha bekeveri a múltat is, hogy kinek ki dobált és mit hozott a múltban, akkor én kb. azt nyilatkoztam volna a helyében, hogy:
“Kétség sem férhet hozzá, hogy irígykedhet a többi csapat, nincsen nálam jobb elkapójuk. Én pedig teszem a dolgom, hogy utolérjem Larry-t!” :)
De neki jobb volt a HC-ja….😀
Na és most képzeljük el, ha összekerült volna BoB és Megatron! 5000 yardos szezonok lettek volna! :)
Elcserérlte volna szotyiért azzal az indokkal, csak akadályozza az offenset a hatékonyságával.
Az amúgy remélem mindenkinek megvan, hogy az a bolond Mike Nolan azt nyilatkozta, hogy az a legnagyobb baj Julioval, hogy nem tud blokkolni.. 😂😂😂
tökmagért cserélte volna nem szotyiért van különbség
hát na ők bejutottak a rájátszásba, szóval igazából így is mondhatjuk
Ezzel csak az a gond, hogy van egy pár jelenleg is aktív elkapó aki szinte biztos HOF lesz és Hopkinsnál ebben egyáltalán nem vagyok biztos.
Pampogás helyett nézze meg inkább mit csinál Julio, amikor Ryan eladja a labdát . A neten van egy valag video róla, hogy az ellenfél már boldogan vinné be a pick sixet, amikor Jones 80 yardos sprint után lecsapja. Jó, ő alkatilag akár LB is lehetne, de a hozzáállása akkor is rendkívüli.
https://www.youtube.com/watch?v=d1mYIsHTrP4
Nuk csinált suplexet egy védőn.
Nem erről van szó. INT-eknél Julio 20-30 yardos hátrányból is rendszeresen sprintel a labdás ember után, gyakran szereli is, amit egy sztár elkapótól nem nagyon lehet elvárni. Ez a hozzáállás, ami nekem nagyon tetszik (sose voltam Falcons drukker, egyébként).
Ez valóban szimpatikus.
Most kapásból: Ben Watsonnak volt hasonló ami legendás lett.
Ezért (is) emlegetik majd Julio Jonest úgy, mint top 10 elkapót valaha, Hopkinst pedig mint top 10 elkapó 2020-ban.
#rolltide
És még…
https://www.youtube.com/watch?v=B84-mn0oLeI
ok de Hopkins elkapta volna :D
Ja, simán beugrott volna a védő elé és egy kézzel behúzza. :)
Ja, simán beugrott volna a védő elé és egy kézzel behúzza. :)
Szerintem ez a videó elég bizonyíték arra, hogy ki jelenleg a legjobb elkapó. 😂😂
https://twitter.com/AtlantaFalcons/status/1266365450767814656?s=19
persze, ezt csakis azért mondta, mert beszélt előtte Michael Thomassal, egyébként nem lenne ekkora gyökér