Az újonc Kenny Pickett még az agyrázkódás-protokollban van, és már biztosan nem fog pályára lépni a Panthers elleni találkozón. Eddig kérdés volt, hogy a helyét Mitch Trubisky vagy Mason Rudolph veszi majd át, azonban most az NFL Media arról számolt be, hogy előbbi fogja kivezetni a Steelerst a pályára.
Trubisky és Rudolph megosztotta a snapeket egymás közt a heti edzéseken, és például Diontae Johnson utóbbi mellett kardoskodott, de nem az ő szava volt a döntő. Trubisky a szezon első négy meccsén kezdő volt Pittsburghben, majd átvette a helyét Pickett, akinek a helyére két hete és múlt héten is csereként állt be a korábbi 1/2-es QB. Eddigi hat szereplése során 63,3 százalékos pontossággal dobált 1073 yardot, 4 TD-t és 5 INT-t.
A Steelers rájátszás szempontból már nem igazán küzd semmiért, a Panthersnek viszont elég fontos a találkozó, hiszen ha itt nyernek, a Buccaneers pedig papírforma szerint kikap a Bengalstól, akkor átveszik az első helyet a csoportban.
Legfrissebb cikkeink
- A Raiders játékosai Mahomest cukkolták – nem biztos, hogy ez a legjobb ötlet
- Az egész szezonra elvesztette rúgóját a Lions
- A Bengals igazolta le a UFL legjobb támadóját
- Rákkal diagnosztizálták a Saints csereirányítóját, de így is együtt edz a csapattal
- Egészen hihetetlen, mennyire jó volt a 2020-as irányító class
- BREAKING: Jordan Love a liga legjobban fizetett játékosa!
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on A Raiders játékosai Mahomest cukkolták – nem biztos, hogy ez a legjobb ötlet
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek