Először is boldog új évet mindenkinek!
Másodszor pedig egészen elképesztő elődöntőket hozott az egyetemi bajnokságban a 2022-es év utolsó napja, amik nem hogy itthon, de még Amerikában is átcsúsztak az újévbe.
A Fiesta Bowlon a harmadik kiemelt TCU egy touchdownnál nagyobb underdogként meglepte a második kiemelt Michigant és 51-45 arányban diadalmaskodni tudott, ezzel az első Big12 csapat lett, amely bejutott az NCAA döntőjébe. Az első félidőben a Horned Frogs magabiztosan 21-6-ra vezetett többek közt egy pick-6-nek is köszönhetően, aztán a harmadik negyed valami egészen hihetetlenre sikeredett: 44 (!!!) pontot szereztek a csapatok. Az utolsó játékrész elején három pontra is feljött a Wolverines, azonban fordítania már nem sikerült és a TCU bejutott történelme első döntőjébe.
A Peach Bowlon az első kiemelt Georgia 42-41-re meg tudta verni a negyedik kiemelt Ohio State-et, ehhez kellett a Buckeyestól egy utolsó pillanatos kihagyott 50 yardos mezőnygól is, ami éppen átcsúszott az újévbe. A félidőben még az Ohio State vezetett és a Dawgs két touchdownnyi hátrányban is volt a harmadik negyed végén, azonban egy huszáros hajrával, az utolsó játékrészt 15 ponttal megnyerve behúzta az elődöntőt és megmaradt az esélye a címvédésre. Nem volt egyébként korábban olyan csapat az egyetemi rájátszás történetében, amely 14 pontos utolsó negyedes hátrányból fordítani tudott volna.
A nemzeti döntőt tehát a Georgia és a TCU játssza majd január 9-én a SoFi Stadiumban Los Angelesben.

Legfrissebb cikkeink
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
- Breakout játékosok 2025 – NFC North
- ELF: Enthroners vereség Stuttgartban is
- Triple Coverage #611 – Kedvenc korai prospectjeink a 2026-os draftra
- Az 1/1-es Cam Wardnak meg kell küzdenie a kezdőért
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Cseh Tibor on Breakout játékosok 2025 – NFC North
- Pedro44 on Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után