Már csak egy hét és itt a Super Bowl! Az egész héten át tartó felvezető sorozatunkat pedig hagyományosan a helyszín, jelen esetben az arizonai State Farm Stadium bemutatásával kezdjük, ami már több mint 15 éve épült, de még mindig az egyik legjobb stadionnak számít az NFL-ben.
1988 óta van NFL-csapat az arizoniai Phoenixben, akkor költözött ugyanis a városba az addig St. Louisban székelő Cardinals franchise. Akkor a csapat stadionja az 1958-ban épült, majd többszöri felújításon és bővítésen átesett Sun Devil Stadium lett, ami az Arizona State egyetem otthona volt. A Cardinals eredetileg csak ideiglenes otthonának tekintette a Sun Devilt, amíg felépül az új stadion a városban, de végül pénzügyi okokból egészen 2006-ig kellett várniuk a költözésre. A stadion hivatalosan egyébként Glendale-ben van, ami Phoenix egyik külvárosa.
A stadion alapkövét 2003. április 12-én rakták le, végül több mint 3 évvel később, 2006. augusztus 1-én, az NFL előszezon kezdete előtt nyitották meg a nagyközönség előtt. A stadion alapesetben 63.400 férőhelyes, de 78.600 férőhelyig bővíthető a nézőtér, igaz ebben már az állóhelyek is benne vannak – anélkül 72.200-ig bővíthető. Eredetileg Cardinals Stadium néven futott a létesítmény, de már 2006 szeptemberében 20 évre megszerezte a jogokat a University of Phoenix. Aztán végül 2018-ban a State Farm biztosító vásárolta meg a névadó jogokat 18 évre. A létesítmény mai mércével elég olcsó volt, potom 455 millió dollárba került (ennek 62,7 százaléka volt közpénz).
Az elhúzható tető
Két különlegessége van igazából a stadionnak, amiből az egyik az elhúzható tető. Ez így önmagában nem egyedülálló, hiszen például a Colts vagy a Texans otthona is ilyen, azonban az arizonai volt az első és máig egyetlen, amelynek nem vízszintes a teteje, hanem görbe, így a kihúzható tetőelemeknek lejtett pályán kell mozogniuk, ami különleges építészeti megoldást igényelt. Egy 480 lóerős rendszert raktak össze a készítők, ami a mozgatás mellett stabilan is tartja a szerkezetet. A két mozgatható panel egyébként 55 méter hosszú és 73 méter széles.
A tető a szezon első hónapjaiban zárva van, hogy a nyári sivatagi hőségben a belső légkondival élhetőbb legyen a beltér, majd a “hidegebb” hónapokban, tehát a szezon vége felé nyitva szokott lenni, hogy beengedje a napsütést. Természetesen úgy építették meg a stadiont és olyan anyagból van a tető is, hogy zárt állapotban is elég fény szűrődjön be, amin segít a külső szerkezetbe épített 12 üvegoszlop is, amin keresztül nagyon szép kilátás nyílik a sivatagi horizontra.
Az előző két itt rendezett Super Bowlból egyszer nyitva, egyszer zárva volt a tető (az esőzés miatt) – az időjárás-jelentések jelenlegi állapota alapján most vasárnap nyitva lehet majd. A mostani lesz egyébként a hetedik Super Bowl kihúzható tetővel, de ebből eddig csak egyszer volt ténylegesen nyitva is a stadion.
Ha mégis be kéne zárni egy esetleges esőzés miatt, akkor mindössze 12 perc alatt tudják ezt megtenni az illetékesek.
A kihúzható gyep
Nem csak a tető, de az egyik oldalsó fal is felnyitható (kis részben), hiszen a gyep is kihúzható a stadionból. Ez volt az első ilyen stadion Észak-Amerikában, aztán nemrég követte ezt a mintát a Las Vegas-i Allegiant Stadium is, ahol szintén sivatagi a hőség.
A pálya tulajdonképpen több időt tölt a stadionon kívül, mint belül, hogy elég napfény érje a füvet, könnyebben lehessen locsolni és ne a légkondis épületen belül kelljen lennie. Érdekesség, hogy a stadion pont azért északnyugat-délkelet tájolású, hogy a füvet a lehető legtöbb napfény érje.
A másik opció a műfüves pálya lett volna, ami manapság eléggé megosztó téma a játékosok közt, és fedett stadionnál gyakorlatilag mindig ez a megoldás, a Cardinalsnál viszont természetes füvön szerettek volna játszani. Ez persze jóval több odafigyelést igényel, komoly szakemberi gárda foglalkozik a fű megfelelő nevelgetésével. És ez egy különleges építészeti megoldást is igényelt, hogy ki-be tudják mozgatni a gyepet.
A gyepet így beletették egy 1 méter mély, 71 méter széles, 123 méter hosszú és 8500 tonnás tartószerkezetbe, ami 546 keréken és 13 sínen mozog. Bentről ki (vagy fordítva) 225 métert tesz meg ez a szerkezet, ez az út nagyjából 70 percet vesz igénybe.
Ha vasárnap van meccs, akkor általában pénteken tolják be a gyepet, azonban a Super Bowl hetében sűrűbb lesz a menetrend és többször kell majd ki-be mozgatniuk, hogy a meccs előtti és a félidei show-t is el tudják próbálni rajta. A mozgatható gyep azért is hasznos, mert egyéb eseményekkor, például koncerteknél vagy monster truck show-n nem teszik tönkre a füvet, hanem lehet az alatta lévő kemény borítást használni és arra építeni a kellő dolgokat.
Érdekesség, hogy a Super Bowlon használt gyepet több mint egy éve kezdték el nevelgetni egy közeli farmon, ahol aztán 1 méterszer 12 méteres, 680-720 kilós darabokra vágták őket, majd ezt a körülbelül 450 tonnányi füvet felgurigázták, a stadionnál beleigazgatták a tárolószerkezetbe, majd azt már a stadionban festették fel a megfelelő logókkal.
Egyebek
Többek közt ezekért átadásakor a Business Week a világ 10 legimpresszívebb sportlétesítménye közé sorolta, a Sports Business Journal egymást követő két évben választotta a legjobb NFL létesítménynek, a Sports Illustratedtől pedig a 2000-es évek legjobb új helyszínének díját zsebelte be.
A State Farm Stadium lett egyébként az első stadion az NFL-ben, amelyben helyi fogadóiroda is helyet kapott. Nemrég lecserélték a benti kivetítőt is, így a korábbi 45 ezer pixel helyett már 3,5 millió pixelen lehet nézni a visszajátszásokat. Ha egy virtuális sétán szeretnétek részt venni a stadionban és körülötte, akkor azt itt megtehetitek, elég jól néz ki az oldal.
A Cardinals hazai meccsein kívül rendeztek már itt Super Bowlt, Fiesta Bowlt, egyetemi elődöntőt és nagydöntőt, egyetemi kosárlabda final fourt, labdarúgó válogatott mérkőzéseket, Wrestlemaniát, koncerteket, monster truck show-t, motocross versenyt is.
Super Bowlok és csapattörténelem
A Chiefs-Eagles lesz a harmadik Super Bowl Glendale-ben a 2008-as Giants-Patriots és a 2015-ös Patriots-Seahawks után – tehát eddig egy NFC és egy AFC győzelemnek adott otthont a helyszín. Idén mind a Chiefs, mind az Eagles játszott egyébként itt, mindketten diadalmaskodni is tudtak (így a mostani nyertesnek több győzelme lesz ebben a szezonban ebben a stadionban, mint a hazai Cardinalsnak).
A Chiefs eddig háromszor játszott Glendale-ben, ebből kettőt nyert meg, de a Reid-Mahomes érában ez egyből egy. Az Eagles konferencián belül értelemszerűen többször játszott már itt, de ötből csak egyet sikerült megnyerni, bár a Sirianni-Hurts érában szintén egyből egy a mérleg.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
Ez a ki-be toligatható gyep odabasz!