Négy évvel ezelőtt pontosan ugyanez volt a párosítás a Super Bowlon: Chiefs vs. 49ers. Mondhatnánk, hogy mindkét csapat nagyon egyben maradt, össze tudták tartani a keretet és ezért vannak megint itt, de ez egyáltalán nem lenne igaz. James Kaminsky szedte össze, hogy mindössze 12 játékos maradt meg a két csapat keretében az akkori kezdőkből – tehát az akkori kezdők mindössze negyede kerettag most is.
A 49ersnél a lista:
- Kyle Juszczyk, FB
- George Kittle, TE
- Deebo Samuel, WR
- Nick Bosa, DE
- Arik Armstead, DT
- Fred Warner, LB
- Dre Greenlaw, LB
A Chiefsnél a lista:
- Patrick Mahomes, QB
- Travis Kelce, TE
- Mecole Hardman, WR
- Cris Jones, DT
- Derrick Nnadi, DT
Illetve ha a special teamerek kezdőknek számítanak, akkor Harrison Butker (Chiefs, K) és Mitch Wishnowsky (49ers, P) is idevehető. Illetve megjegyezhetjük, hogy Hardman ugyan keretben van még, de a konferenciadöntőben konkrétan egy snapje volt, illetve ő távozott a Jetshez és visszatért.
Szóval az NFL-ben gyorsan változik a világ, ez a két csapat viszont mindezek ellenére megint vissza tudott jutni a nagydöntőbe. A Chiefsnél nyilván az elit irányító sokat segít ebben a jövőbeli Hall of Famer edzővel együtt, de a 49ersnél is van egy elit edző, aki garancia a sikerekre, plusz mindkét franchise-nál remek a csapatépítés a front office szintjén is.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Mock draft a Super Bowl után