Connect with us

Hír

Davante Adams maradni akar Vegasban… kivéve ha újra együtt játszhat Rodgersszel

Sok a pletyka arról, hogy Aaron Rodgers és Davante Adams újra összeállhatnak, méghozzá New Yorkban. Persze ha az érintett felek sem hessegetik el ezeket a hangokat, akkor nyilván egyre hangosabbak lesznek. Legutóbb az irányító beszélt erről, most pedig az elkapó.

Adams ügynöke ugyan igyekezett lesöpörni a trade pletykákat azzal, hogy teljesen alaptalanok spekulációk, azonban ügyfele nem teljesen volt ebben partner, ugyanis így nyilatkozott Shannon Shape podcastjében azután, hogy természetesen elmondta, hogy jelenleg a Raidersre koncentrál.

“Ha bárkivel is újra összeállnék, akkor az Aaronnal lenne. Ha bárhová elköltöznék, akkor Aaronhoz mennék. Tavaly sok minden keringett a médiában, és úgy beszéltek ezekről, hogy engem meg sem kérdeztek. Odáig fajult a dolog, hogy az öltözőben is probléma volt, volt aki úgy gondolta, én nyomatom ezeket.”

A napokban olyan pletyka is felmerült egyébként, hogy a Raiders érdeklődik Brandon Aiyuk iránt, hiszen Antonio Pierce főedző edzette őt az Iowa State-en annak idején, és ha cserélnének érte, akkor Davante Adamst küldenék vissza a 49ershöz. Adams nyilatkozata alapján erre azért ne fogadjunk, de a Jetshez való elcserélése továbbra is téma marad a november 5-i trade határidőig.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x